[SWJ] Jakab-Benke Nándor: Mindig hajnal előtt van a legsötétebb

A Disney addig folytatja a Star Wars kifacsarását, amíg ennek eredményei a legutolsó, féleurós akciós DVD-kosárból sem kellenek majd senkinek.

A képre kattintva eléred a sorozat többi részét!

Quo vadis, Star Wars?

Sokáig halogattam (mit halogattam, húztam az időt rendesen), hogy válaszoljak a felkérőnek, illetve hogy leírjam a gondolataimat, (meg)érzéseimet a Csillagok háborúja kapcsán. Aztán amikor a minap arra ébredtem, hogy Carrie Fisher „hullája” is szerepelni fog a legújabb, ki-tudja-már-számon-tartani-hogy-hányadik Star Warsban, úgy döntöttem, hogy mégiscsak írok pár rövid, keresetlen sort.

Előbb viszont gyorsan tekerjük vissza a nyúzott szalagot a nyolcvanas évek végére, amikor engem is megragadott az Erő. Az emberek túlnyomó többségéhez hasonló élményem volt:  apuka, fagyi, kora délutáni mozi, A Jedi visszatér, celluloid, remegő kép, áhítat, imádat.  Majd német szinkronos VHS. Aztán 1999, prequelek, kikerekedett, de szkeptikus szemek, aztán DVD-n kigyűjtögetés (habár már akkor szemet szúrt, hogy minek kell ezeket a filmeket felpimpelni új effektekkel), majd Disney-felvásárlás, még nagyobb szkepszis, de ennek ellenére kétnapos, immár hatepizódos SW-Blu-Ray-maraton… És végül a jelen, amikor gyerekkorunk legkedveltebb márkája, a Disney a szemünk láttára változik át jediből sith-té, vagy még inkább Palpatine-ná.

Filmkritikusként, szerkesztőként sokáig feladatomnak éreztem, hogy mindent megnézzek. Aztán megelégedtem azzal, hogy mindenről tudomásom legyen. Az idén viszont eltört bennem valami:

annyira telítődtem a Hollywoodból áradó filmes monokultúrával, hogy eldöntöttem, az effajta filmeket innentől kezdve teljesen kizárom az életemből.

2018-tól kezdve tehát sem Marvel-, sem DC-, sem Disney/Lucasfilm-produkciókat nem nézek. Legyinthetsz, hogy ez egy meglett, 37 éves férfi gyerekes daca, és lehet, hogy igazad van, de egyszerűen  az időm kezdett túl értékes lenni számomra, hogy ilyesmikre pazaroljam.  Ennek okait bővebben is ki tudom fejteni, és ki is fogom majd valahol, valamikor, de a lényeg az, hogy telítődtem a szar CGI-jal (aminél most már jobb látványt tudok kipréselni a Playstationön), a nézhetetlenül gyorssá vágott akciójelenetekkel, a fejfájást okozó, totálisan felesleges 3D-vel, meg az egyre pimaszabbul merchandise-szá váló mozis sorozatokkal. Ezek számomra már nem filmek, hanem valami mások.

Tehát az új, Solo szólófilmet már nem is láttam. Úgyhogy nehéz lenne értelmes jóslatokba bocsátkoznom a Star Wars jövőjét illetően, de amit látok a Disney-féle terjeszkedésből:

addig fogják csinálni, amíg az eredeti ötlet tőgye egy aszalt szilvához hasonlító, teljesen kiszáradt, fekete-fehér, vértelen valami lesz, és már a legutolsó, féleurós akciós DVD-kosárból sem kell senkinek.

Mint egy mosdatlan, utolsó sarki kurva, aki már senkinek sem kell. Amikor már mindenki tripla sugárban hány mindenféle űroperától, rohamosztagos-sisaktól, és amikor a serdülőkor küszöbén állók (a ,,Star Wars-influenzára” legkevésbé immunis kor) számára sem lesz cool. (Vagy vagány. Vagy faja.)

Na akkor kell egy jókora szünet, és lehet, hogy majd azután valaki csinál valami értelmeset. De addig még sötétebbnek kell lennie. És higgyétek el nekem:

ez a mostani sötétség még semmi ahhoz képest, amit egy légkondicionált burbanki toronyház tetején ücsörgő stúdiófejesek ki tudnak találni két híg kávé között.

Csak remélem, hogy majd lesz újabb vállalható „epizód”, amire én is elvihetem a majdani porontyo(ai)mat egy fagyi után.  Ha nem, akkor még mindig ott van a klasszikus trilógia. 


Jakab-Benke Nándor – a Filmtett – Erdélyi Filmes Portál szerkesztője, filmkritikusa. Star Wars-fanatikusnak nem mondaná magát, de sokáig (1999-ig mindenképp) a szíve csücske volt az eredeti trilógia, amit kölyökként szeretett meg. Erdélyi közéleti képregényt is készít, néha könyvet fordít, és mostanában egyre jobb vizuális narratívákat lát számítógépes játékokban. S ha már „sorozat” lett a SW-ból: kedvenc tévésorozata a Drót (The Wire).