A mandalore-i a jövő kezdete – összefoglaló és vélemény a Disney call új hírmorzsáiról

A Walt Disney Company szokásos pénzügyi konferenciahívása során a Star Wars jövőjével kapcsolatos elképzeléseiről is elejtett néhány szót Bob Iger, a vállalat elnök-vezérigazgatója. Ezek alapján pedig úgy tűnik, hogy Jon Favreau és Dave Filoni nagysikerű sorozata, A mandalore-i a jövő záloga.

Nézzük akkor az információkat, melyet az Entertainment Weekly is összegyűjtött:

  • A sorozat második évadja 2020 októberében érkezik a Disney+ paltformra.
  • Iger szerint a Star Wars fókusza a következő néhány évben a különféle „televíziós tartalmak” fejlesztésére irányul majd [annak ellenére, hogy a Lucasfilmnek van egy preimeridőpontja 2020 decemberére, ez a kijelentés persze a filmek közötti hiátus kitöltésére is vonatkozhat – a szerk.].
  • A mandalore-i  sorozat 2. évadja után több is érkezhet még.
  • A mandalore-i mellett úton van az egyelőre cím nélküli Zsivány Egyes-előzménysorozat (a Cassian és K2 kaland), valamint továbbra is számolnak Kenobi  sorozattal is, melynek szintén nincs még hivatalos címe.
Csúszik a Kenobi sorozat forgatása, de a premierje nem
A pletykák szerint lecserélték a miniszéria forgatókönyvíróját, Hossein Aminit. Ewan McGregor azt nyilatkozta, nem nyáron, hanem 2021 elején kezdik a forgatást. RÉSZLETEK ITT.
  •  A mandalore-iban felbukkanhatnak majd olyan karakterek, akik később önálló sorozatot kapnak. 
  • A sorozattal kapcsolatos termékekre is kitért Iger, miszerint még több Baby Yoda merchandise várható.
  • A platform, a Disney+ (melyre idén már Marvel-sorozatok is érkeznek) rendkívül sikeres, 26,5 millió felíratkozóval rendelkezik.

Bár Iger ingujjában további, eddig be nem jelentett Star Wars kártyák is lapulhatnak [gondoljunk csak a február 24-i Project Luminous-bejelentésre – a szerk.], mindenestre egyelőre ennyi információval kell beérnünk a közeljövőre vonatkozóan. Annak örülhetünk, hogy A mandalore-i nemcsak a rajongókban hagyott mély nyomot, hanem a Lucasfilm és a Disney kasszájában is, így ők is mérföldkőként tekintenek a sorozatra. Ez a mérföldkő azonban nem az út végét jelzi, hanem a kezdetét.

Bár Iger kijelentései homályosak – épp ezért a találgatás mezsgyéjére lépek –, úgy látszik A mandalore-i az az alap, amire a Star Wars sorozatos világa épít majd a jövőben. Véleményem szerint A mandalore-i spinoffokat nem úgy kell elképzelnünk, hogy jönnek majd a sokadik Baby Yoda bőrlehúzások, inkább egy olyan szisztémát tartok elképzelhetőnek, mint amit az Arrowverse sorozatos univerzumban is megfigyelhettünk, ahol a már futó sorozat(ok) egy-egy epizódjában felvezettek olyan karaktereket, akiknek fejlesztés alatt állt már a saját szériájuk, így ezek egyfajta előpilotot kaptak az univerzum keretén belül.

A Disney+ Star Wars sorozatainál A mandalore-i lehet az az ismert, bejáratott sorozat, amely megismertetheti és megkedveltetheti a jövő szériáinak hőseit.

Ez azért is jó, mert bár a Cassian Andor és a Kenobi szériák a Birodalom uralma idején játszódnak,  lassan elhagyjuk ezt az egyre jobban ismert érát, s az élőszereplős sorozatok kezdik betölteni azt a 30 éves űrt, ami A jedi visszatér és Az ébredő Erő között húzódik,  és melynek eddig a könyves, képregényes tartalmak is csupán a felszínét karcolták.

Felkészülés A mandalore-ihoz: mi van a kánonban a VI. epizód és a Vérvonal között?
Íme, egy lista azokról a kánontartalmakról, amelyek ebben hosszú időszakban játszódnak! RÉSZLETEK ITT.

Nyitókép: Bob Iger Disney elnök-vezérigazgató, karjában A gyermekkel (TIME)

Legfontosabb posztjaink