Milyen volt az Ellenállás és mit hozhat a következő évad?

A közelmúltban ért véget az Ellenállás sorozat első évada, így eljött az ideje, hogy számot vessünk arról, milyen lett. Emellett megnézzük, mire számíthatunk a második évadtól. A cikk  SPOILEReket  tartalmaz az Ellenállás első évadából!

A nemrég véget ért Ellenállás első évadát őszintén szólva én jobban élveztem, mint azt valaha is remélni mertem volna. Amikor – nagyjából egy éve – kiderült, hogy a sorozat elsősorban a fiatal generációt fogja megcélozni, nem tulajdonítottam annak nagyobb jelentőséget. Úgy voltam vele, hogy meg fogom nézni, hiszen Star Wars, de valószínűleg nem igazán fogom tudni élvezni. A starwarsos animációs sorozatok esetében rendszerint komolytalanabb első évadot legalábbis biztos, hogy nem… Aztán megjelentek az első kedvcsináló előzetesek, 2018 őszén pedig elindult a sorozat, és úgy tűnt, hogy valóban úgy lesz, ahogy gondoltam: szórakoztató volt, de nem igazán szippantott be. Aztán ahogy teltek a hetek, egyre jobb, és jobb epizódok jelentek meg, én pedig egyre jobban, és jobban belemélyedtem a történetbe. Az évad második felében már olyannyira jó volt minden egyes epizód, hogy azon őszintén meglepődtem. Amikor pedig lezárult az első évad, be kellett ismernem magamnak, hogy tévedtem:

az Ellenállás kifejezetten élvezetes volt.

Az első évad nem indult erősen – bár láttam már rosszabbat is – és a sorozat első felében még sok volt a „töltelékepizód”, ugyanakkor bizonyos szempontból ezek a részek is fontosak voltak, hiszen mindegyik megismertetett velünk egy-egy fontosabb szereplőt. Tagadhatatlan, hogy ezek a történetek még nem voltak sem izgalmasak, sem különösebben fontosak.  Kivéve, amikor néhanapján feltűnt az Első Rend, és a főszereplőnk, Kaz, végre elvégezhette az igazi feladatát, azaz kémkedhetett a szervezet után.  Ugyanakkor azt is fontos megemlíteni, hogy ezekben az epizódokban Kaz szinte lépten-nyomon elbénázott valamit, és inkompetenciája nem igazán segített abban, hogy megszeressem mint főszereplőt.

Aztán az évad második felében az események remek fordulatot vettek, és  minden egyes epizód számított.  Kaz rengeteget fejlődött, amit öröm volt nézni, és, ami némiképp azt is megmagyarázta, hogy miért indított olyan ügyetlenül az évad elején. A sorozat többi szereplője is kifejezetten jól lett megalkotva, Phasma és Poe vendégszereplése pedig mindig sokkal élvezhetőbbé tette az adott epizódokat. Azt el kell ismernem, hogy Neeku gyerekes humora nemegyszer borzasztóan fárasztó volt, ugyanakkor remekül ellensúlyozta őt Tam karakterének története.

A lány korábban még sosem találkozott az Első Renddel, így teljesen jogosan azt is gondolta a szervezetről, hogy csak a polgárok biztonságát hivatottak biztosítani.

Ez gyorsan elsodorta őt a barátaitól, amin az se segített, hogy Kazék nem bíztak meg benne annyira, hogy elárulják neki, az Ellenállásnak kémkednek – inkább titkolóztak előtte. Ez végül az évad legjobb csavarjához vezet; amikor Tamnek megadatott a lehetőség, a barátai helyett az Első Rendet választotta. Ráadásul mindezt sikerült úgy megvalósítani, hogy az ember nem haragudott rá, hanem inkább sajnálta őt.

Összességében az Ellenállás első évada elég ígéretes volt. Természetesen a show egyelőre nincs olyan magasságokban, mint A klónok háborúja vagy a Lázadók, ugyanakkor valószínűleg annak is eljön majd az ideje.

Ha össze kellene hasonlítani, hogy a három sorozat közül melyiknek volt a legerősebb első évada, azt hiszem, hogy az Ellenállás kerülne ki győztesként.

Ráadásul szinte biztos vagyok benne, hogy a következő évadban a Lázadók sorozat mintájára – amit az Ellenállás eddig elég pontosan követett – ki fog nyílni előttünk a galaxis, és a hangulat sokkal komolyabb, az események pedig sokkal fontosabbak lesznek, mint eddig. Ez azt eredményezheti majd, hogy azoknak is meg fog tetszeni a show, akik a korai bolondozására még nem voltak olyan kíváncsiak. Azonban lássuk végre, hogy milyen utakat járhat majd be az Ellenállás második évada!

Mit várhatunk a második évadtól?

2019 elején jelentették be, hogy a sorozatnak lesz második évada is, amit feltehetően ősz elején kezdenek majd sugározni. Egyébként az első előzetesét pedig valószínűleg az áprilisi Star Wars Celebrationön láthatjuk majd.

Mi mikor lesz a 2019-es Star Wars Celebrationön?
Kiszámoltuk, hogy magyar idő szerint mikor lesznek a fontosabb panelbeszélgetések a 2019-es, chicagói Star Wars Celebrationön. RÉSZLETEK ITT.

Az új évadban a Colossus jó eséllyel folyamatosan menekülni fog majd az Első Rend elől. Snoke flottájának jelentős része persze ekkor az Ellenállás fontosabb csapatait fogja üldözni, – ahogyan azt Az utolsó Jedikben láthattuk – ám biztos vagyok benne, hogy a Colossus is a prioritási listájuk első néhány helyének valamelyikére kerül. Amikor az első évad végén a platform a hiperűrbe ugrott, épp egy csillagromboló próbálta meg szétlőni. Valószínű, hogy a csillagromboló ugyanúgy megpróbálja majd követni őket a hiperűrben, ahogyan Snoke flottája Leiáékét. Ez a folyamatos menekülés eleinte valószínűleg nem lesz olyan jó hatással a civilekre, akiknek semmi beleszólásuk nem volt abba, hogy hová menjen a Colossus, és akiknek ráadásul egyik pillanatról a másikra kell majd megtanulniuk együtt élni az éveken át őket fosztogató kalózokkal. Idővel persze

a legtöbben valószínűleg csatlakozni fognak az Ellenálláshoz, de biztos vagyok benne, hogy kezdetben sok lesz köztük az elégedetlenkedő.

Ami a főszereplőket illeti, nagyon remélem, hogy Kaz megkapja majd a neki járó időt a Hosnian Prime-mal elveszett családja meggyászolására – az első évad végén annyi minden történt, hogy nem igazán volt lehetősége feldolgozni az eseményeket. Habár, ha már a családjánál tartunk, azt se tartom kizártnak, hogy valójában még életben vannak, és később majd – meglepetéééés – vissza fognak térni. Mindezekről bővebben itt meséltem:

Az Ellenállás varázsolta mélyebbé Az ébredő Erő személytelen tragédiáját
Nemrég megjelent az Ellenállás animációs sorozat legújabb epizódja, a No Escape, amelyben a sorozat végre utolérte Az ébredő Erő eseményeit, egészen pontosan a Starkiller bázis szuperfegyverének elsütését, és az Új Köztársaság legfontosabb bolygóinak elpusztulását. Cikkünk az Ellenállásra vonatkozó spoilereket tartalmaz! RÉSZLETEK ITT.

Ugyanakkor, ha valóban úgy lenne, ahogy gondolom, akkor nagyon remélem, hogy a történet szempontjából nyomós okuk lesz majd a visszatérésre (például kiderülhetne róluk, hogy az Első Rend szimpatizánsai), és nem fogják aláásni Kaz – az elvesztésük nyomán végbement – jellemfejlődését. Ami a többi főszereplőt illeti, nagy reményeket fűzök még az ászokhoz, és ahhoz, hogy most már valamivel komolyabb szerepet kapnak majd. Az első évad megjelenése előtt még egy külön előzetest is közzétettek róluk, és ehhez képest Torrán, és Hype-on kívül gyakorlatilag egyikükről se tudtunk meg semmit. Pedig mindannyian kifejezetten érdekesek. Különösen érdekel például, hogy Griff, az ex-birodalmi, mit gondolhat az Első Rendről, ám sajnos a karakter nem kapott többet két-három mondatnál az első évadban. Remélhetőleg a második évadban ez majd megváltozik…

Ami Tamet illeti, nagyon remélem, hogy a második évadban is főszereplő lesz. Ha tippelnem kéne, szép lassan rá fog ébredni, hogy az Első Rend egyáltalán nem az, aminek hitte, és ezek után visszatér a Colossusra. Ugyanakkor a sorozatnak egyszer már sikerült meglepnie vele kapcsolatban, úgyhogy azt se tartom kizártnak, hogy teljesen elkötelezi majd magát Snoke mellett.

Így, vagy úgy, nagy reményeket fűzök ahhoz, hogy Tamen keresztül bepillantást nyerhetünk majd az Első Rend működésébe.

Rengeteg megválaszolatlan kérdés kering a szervezet körül, gyakorlatilag alig tudunk róluk valamit, szóval ezen a ponton én szinte bárminek örülnék. Remek lenne, ha láthatnánk például, hogy hogyan működik a rohamosztagosaik kiképzése, hogy minden újoncukat úgy rabolják-e el, vagy van-e, aki önként csatlakozik hozzájuk, hogy mit jelentett az első évadban elhangzó újrakondicionálás. Az erről szóló cikkemet lásd erre:

Az Első Rend rohamosztagosainak „agymosása” az egész szervezetre hatással lehet
Ahogyan annak idején a Birodalom rohamosztagosairól sem tudtunk sokat, most úgy tűnhet, hogy az Első Rendet is csak arctalan „vödörfejek” szolgálják. Azonban nemrég egy olyan apróság látott napvilágot velük kapcsolatban, ami nem elég, hogy önmagában is nagyon érdekes, de talán még az Első Rend jövőbeli sorsára is hatással lehet. RÉSZLETEK ITT.

Érdekel továbbá, hogy vannak-e a rohamosztagosok között olyanok, akik Finnhez hasonlóan éreznek, vagy, hogy mégis ki gondolta úgy, hogy jó ötlet még egy Halálcsillagot építeni.  De most komolyan, senkinek nem fordult meg a fejében, hogy ezt talán harmadszorra már nem kéne erőltetni?  Komolyra fordítva a szót, ahogy mondtam, én minden új információnak nagyon örülnék.

Jelenetfotó az Ellenállás első évadának utolsó epizódjából (StarWars.com)

Milyen új karakterek tűnhetnek fel a második évadban?

Nos, ha a fentieket még nevezhetem megalapozott spekulációknak, akkor ami most következik, az már teljes mértékben csak találgatás lesz. Szerintem érdemes lehet eljátszani azzal a gondolattal, hogy feltűnhetnek a Battlefront II. történet-módjának hősei, vagy Kix, a klón. Kezdjük az előbbivel: a Battlefront II. DLC története szerint Iden Versio, a lázadónak állt birodalmi ügynök lánya, Zay Versio, illetve a társa – az ex-lázadó, ellenálló, és egyben a legfantasztikusabb duros valaha –, Shriv, a hetedik epizód eseményeivel párhuzamosan megszerzik az Első Rend egyik csillagrombolójának a tervrajzait, majd elküldik azokat Leiának. Ekkor Organa tábornok megbízza őket egy új küldetéssel, amelynek értelmében el kell utazniuk a Külső Gyűrűbe, ahol fel kell kutatniuk az Ellenállás eltűnt szövetségeseit. Zayék útra is kelnek, pont mielőtt Snoke zászlóshajója megtámadja az evakuáló ellenállókat (ahogyan azt Az utolsó Jedikben is láthattuk).

Az Ellenállás sorozat eseményeinek ismeretében a fent említett „eltűnt szövetségesek” akár Kazék is lehetnek, sőt, a jelenlegi tudásunk szerint a legnagyobb eséllyel Kazék azok.

Mindennek a tetejébe Zay a kora miatt, Shriv pedig a magával ragadó, szellemes személyisége miatt remekül beleillene a sorozatba. Úgy tűnik, hogy a DICE a közeljövőben nem folytatja a Battlefront II. történet-módját, szóval így remekül el lehetne varrni az elvarratlan szálakat.

Ejtsünk néhány szót Kixről is. A klónháborúk veteránja és az 501-es Légió hőse még akár fel is bukkanhat az Ellenállásban. A karakterről ugyanis a The Crimson Corsair and the Lost Treasure of Count Dooku című történetben kiderül, hogy a klónok háborújának végén megtudta, hogy a sithek az inhibitor chip segítségével ki akarják irtani a jediket. Dooku gróf elrabolta Kixet, lefagyasztotta, majd feltette őt egy hajóra. A hajó azonban kényszerleszállást hajtott végre egy elhagyatott bolygón, és pontosan ötven évig pihent ott érintetlenül, amíg rá nem talált egy kalózbanda. A kalózok felébresztették a benne talált, sértetlen Kixet, aki, amikor megtudta, hogy minden, és mindenki rég meghalt, vagy elveszett, akiért, és amiért egykor harcolt, úgy döntött, hogy beáll közéjük. Na, de mi oka lenne Kixnek felbukkanni a sorozatban – azonkívül persze, hogy olyan fantasztikus története van, amit mindenkinek érdemes lenne megismernie. Habár ez csak halovány reménysugár, de Dave Filoni animációs sorozataiban eddig mindig feltűnt legalább egy klón. A klónok háborúját talán nem kell magyaráznom, de, aki esetleg nem tudja, a Lázadókban szerepelt az idősödő Rex, Wolffe, és Gregor. Ennek fényében pedig mindenképpen szép gesztus lenne, hogy, ha csak egyetlen epizód erejéig is, de az Ellenállásban is megjelenne egy klón, ráadásul nem is akármelyik, hanem a galaxis utolsó élő – jobb kifejezés híján – példánya, Kix.

Rex = Nik Sant?
Időről időre fut egy kört az a rajongói teória, amely szeretné beszuszakolni Rex parancsnokot A Jedi visszatérbe. Kimondva nincs, de lehet hinni abban, hogy Rex és Nik Sant azonos személy. RÉSZLETEK ITT.

Tehát a fenti eseményeket, illetve szereplőket látnám szívesen az Ellenállás második évadában. Nektek milyen reményeitek fűződnek a sorozat jövőjéhez? És, ha láttátok, hogy tetszett az első évad? A választ írjátok meg nyugodtan itt, vagy a Facebookon, ha pedig kíváncsiak vagytok még egy „adag” elméletre és találgatásra a második évadról, a Star Wars Világán megjelent cikkemet ajánlom.

Miről szólhat majd a Star Wars Ellenállás második évada?

Ez a cikk spoilereket tartalmaz az Ellenállás első évadából!] Ahogy azt már fentebb is olvashattátok, nemrég véget ért az Ellenállás első évada, és őszintén szólva én jobban élveztem, mint azt valaha is remélni mertem volna. Aki még nem látta, annak határozottan ajánlanám, ha az első évadot nem is, a másodikat már biztosan.

Nyitókép: Jelenetfotó az Ellenállás első évadának utolsó epizódjából (StarWars.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfontosabb posztjaink