Három éve derült ki, hogy Thrawn visszatér

Három évvel (és egy nappal) ezelőtt, a londoni Star Wars Celebration Europe-on jelentették be, hogy Timothy Zahn legendás karaktere visszatér a kánonba.

Írta: Földi Bence és Kádas István

A 2016-os londoni Star Wars Celebration Europe első napján, július 16-án zajlott a Zsivány Egyes-panel – emlékezhetünk, akkor is az történt, mint idén A mandalore-i esetében: az online közvetítésben nem adták le az aktuális előzetest, ami némi rosszallást váltott ki az internet népéből.

De mit jelentettek még be azon a szombaton? A Lázadók panelbeszélgetése során bemutatták az animációs sorozat harmadik évadának előzetesét. Több új szereplő mellett feltűnik benne két régebbi is: a lázadó pilóta, Wedge Antilles mellett Thrawn főadmirális, aki a Timothy Zahn által írt, Legendák körébe tartozó Thrawn-trilógia antagonistája volt.

Szerzőportrék 1.: Timothy Zahn, Thrawn megalkotója
Zahn 1951. szeptember 1-én született Chicagóban, Illinois államban. Az egyetemi tanulmányait a Michigan Állami Egyetemen végezte, ahol1973-ban BA, 1975-ben MA diplomát szerzett fizika szakon. Zahn később a Illinois Egyetemen fizikus doktori tanulmányokat folytatott, ám nem szerzett fokozatot, melyben közrejátszhatott témavezetője betegsége és halála is. 1975-ben hobbiként kezdett sci-fi művek írásába, majd profi író lett. Zahn házas, feleségével Annával az Oregon állambeli Bandonban élnek. Egy fiuk van, Corwin Zahn. Főhősünk hobbijai (klasszikus zene, keresztrejtvények, harcművészetek) a műveiben is érzékelhető szerepet kapnak. RÉSZLETEK ITT.

Jó húzás

Dave Filoni rendezőtől, a Lázadók többi alkotójától és a Disney-től ez két szempontból is szép gesztus. Egyrészt az első Thrawn-regény (a Legendák-rajongók szemében a Star Wars „igazi” hetedik része), A Birodalom örökösei abban az évben (2016) lett 25 éves – idén már a 28-at töltötte a regény.

Másrészt azért, mert miután a messzi-messzi galaxist kitaláló George Lucas eladta a franchise-t a Disney-nek, utóbbi eltörölte a Bővített Univerzumot – hogy miért, arról itt meséltünk. A csalódott rajongók azonban megpróbálták visszarántani egy petíció révén a kánonon kívül rekedt Thrawnt a hivatalos Csillagok háborúja-világba. Azt szerették volna elérni, hogy az Egy új remény előtt játszódó Star Wars: Lázadók című animációs sorozatban felbukkanjon Thrawn főadmirális. Azt nem tudni, hogy a petíció hatására történt-e, vagy attól függetlenül, de három éve, a harmadik évad előzetesében, majd később az évadban is felbukkant Thrawn.

A szerzőnek is tetszett

Néhány nappal a trailer levetítését követően a StarWars.com faggatta Timothy Zahnt, aki így nyilatkozott:

„Az a rövid részlet is csodálatos volt, és kicsit szürreális. Az írók nem gyakran látják teremtményeiket megelevenedni, így igazán remek volt látni, ahogy Thrawn főadmirális sétálgat és beszélget”.

Emellett kijelentette ezt is: „Egy író sosem tudja, milyen karakterek tetszenek majd az olvasóknak, és nagyon jólesett, hogy Thrawn az elmúlt negyedszázadban ilyen sokaknak ennyire megragadta a képzelőerejét”. Szeptemberben aztán újabb, ezúttal Thrawn-központú előzetes is érkezett a harmadik évadhoz, amelyben a főadmirális így fogalmazott:

„Háború. A háború művészetét tanulmányozom. A tökéletes munkához hatékonyságra van szükség. Ha le akarod győzni az ellenfeled, meg kell ismerned. Egyenként fogom elszakítani egymástól a lázadókat, ők fogják a szerkezetét alkotni saját vereségüknek”.

„Mindig is okosabb volt, mint egy átlagos birodalmi tiszt”

„Jó a karakterével foglalkozni, ugyanis inkább antagonista, mint gonosz, aminek köszönhetően az olvasók inkább együttérezhetnek vele, mint például Grievous tábornokkal. Thrawn mindig is okosabb volt, mint egy átlagos birodalmi tiszt, aki arra kényszeríti a »jófiúkat«, hogy játsszák ki a lapjaikat. Sokkal jobb olyan karakterekkel dolgozni, akik túljárnak egymás eszén, mint a »Kinél van a nagyobb sugárvető?« vagy az »Ezúttal is megmenti a napot a fénykard és az Erő?«”

– mesélte a The Verge-nek tavaly nyáron Timothy Zahn. RÉSZLETEK ITT.

Tovább él a kánonban

Ha minden igaz, ez volt az első alkalom, hogy a Disney felvásárlás utáni Lucasfilm visszanyúlt egy Legendák-karakterhez – azóta megannyi újabb karaktert, helyszínt és apróságot rekanonizáltak. Thrawn pedig a kánonban is kinőtte magát: Timothy Zahn új, talán négykötetes sztorit is letehet az asztalra a karakter főszereplésével (ebből kettő jelent meg eddig).

A harmadik kevesebb mint egy hét múlva, július 23-án jelenik meg. A Thrawn: Treason (Árulás) címet viselő kötet érkezését minden bizonnyal nem véletlenül időzítette mostanra a Del Rey kiadó, hiszen idén is összevág a San Diego Comic-Con időpontjával (július 18–21.), s természetesen a rendezvény részvevői külön speciális példányokat szerezhetnek, amelyeket Timothy Zahn is dedikál. Az SDCC példány saját, különleges borítót kapott, amihez a megfelelő karszalaggal rendelkező szerencsések egy chimaerás kitűzőt és egy yodás táskát is kapnak. A könyv Barnes and Noble kiadása emellett egy szuper posztert is tartalmaz, amely Darren Tan alkotása. No de nem csak a ComicCon résztvevői számára szolgált meglepetésekkel a kiadó, ugyanis – jó szokásukhoz híven – két rövid részletet már megjelentettek a könyvből az interneten, amelyek Marc Thompson előadásában meg is hallgathatók.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, álló emberek

Eli Vanto és Ar’alani admirális. Darren Tan hivatlos posztere

Az első részlet
Az első a hivatalos Star Wars honlapon olvasható, amelyben Thrawn főadmirális, Tarkin nagymoff, Krennic igazgató, illetve Palpatine császár is tiszteletét teszi. Emellett egy új birodalmi főadmirálist is megismerhetünk: Savitot, a találkozónak otthont adó Firedrake csillagromboló és a Harmadik Flotta parancsnokát. A fejezet megvilágítja Krennic és Tarkin Stardust-projektje és Thrawn TIE Defender-fejlesztése között húzódó ellentéteket, és a támogatásért folyó küzdelmet. A fejezetben egy egyezség is megköttetik, Thrawn vállalja, hogy egy héten belül felszámolja a Halálcsillag építéséhez szükséges szállítmányokat veszélyeztető grallockok problémáját, amiért cserébe visszakapja a vadászgép-fejlesztéshez szükséges forrásokat. Bővebben lásd itt.
A második részlet
A második részlet már az első kánon Thrawn regény népszerű karakterét, Eli Vantót helyezi középpontba, aki immár a Chiss Védelmi Flotta szolgálatában a Steadfast fedélzetén tevékenykedik, egyesek szerint Eli’van’to hadnagyként. Vanto többnyire az adatok elemzésében segédkezik csupán, és azon nyomban egy intenzív cheunh nyelvkurzusra is beíratták. A rövid fejezetből izgalmas információk derülnek ki a Chiss flotta működéséről, struktúrájáról, valamint a hiperűrnavigációban segítkező „skywalker”-ekről. Ahogy a korábbi részből kiderült, így nevezik azokat a többnyire fiatal lányokat, akik fogékonyak az Erőre, és van egy bizonyos Harmadik Érzékük, az Ismeretlen Területen való navigáláshoz szükséges megérzésük. A „skywalker”-eknek nincs magneve, mint a legtöbb chissnek, ahogyan Ar’alani admirálisnak sem. A Steadfast fedélzetén öt ilyen navigátor található, többnyire 7-14 éves lányok, ugyanis képességük idővel elenyészik. Van azonban egy kivétel, Vah’nya a 22 éves Erő-érzékeny chiss lány, egy 22 éves „skywalker”. Ráadásul a Steadfast már nem az Ismeretlen Területeken jár, hanem egy olyan rendszer mélyén, amely a Galaktikus Birodalom felségterülete… Bővebben lásd itt.

Nyitókép: Thrawn főadmirális a Lázadókban (StarWars.com)

Legfontosabb posztjaink