A klónok háborúja: új trailert és új jeleneteket kaptunk!

Magyar idő szerint 22:30-tól kezdődött A klónok háborúja animációs sorozat panelja a Star Wars Celebration Chicagón, amelyet egy pici csúszással streamen is közvetítettek. A panel sok új érdekességet, információt hozott, ráadásul egy vadi új trailert, valamint több jelenetet is levetítettek!

A klónok háborúja megmenekült és visszatér! Ugyan ezt már tudtuk, sőt egy teaser is napvilágot látott a korábbi bejelentés alkalmával, most azonban sokkal alaposabban megismerhettük a Disney+-ra érkező 12 epizódból álló új évadot.

 A panel házigazdája Warwick Davis volt,  akit remélhetően egyetlen Star Wars rajongónak sem kell bemutatni. Davis először a sorozat atyját, Dave Filonit, illetve három fontos szinkronszínészét,  Ashley Ecksteint (Ahsoka), Dee Bradley Bakert (Rex, Cody és még egy seregnyi klón), valamint Sam Witwert (Maul) szólította a szimpadra.  A kötetlen hangulatú beszélgetésben kifjezetten szórakoztató volt: Ashley előadta, hogy hogyan tudta meg Dee sms-éből, hogy valami készülődik A klónok háborúja háza táján, s felolvasták az üzeneteiket is. Sam Witwertől pedig megtudtuk, hogy már a Lázadók munkálatai során többször próbálta kiszedni Filoniból, hogy mi történt a Mandalore ostrománál a karakterével, azonban ő általában elzárkózott a válasszal. Azt, hogy valami készül,  Filoni feleségétől tudta meg,  aki hármójuk egy közös vacsoráján kérdezte meg a Dave-et, hogy „Elmondhatom neki?” 

Ahsley elomdta, hogy nehéz volt visszaállni Ahsoka A klónok háborújabeli hangjához, hiszen keményen dolgozott a Lázadók Ahsokájának megszólalásában. Ahsokának azonban nem csak a hangja, hanem a megjelenése és a karaktere is komoly változáson megy keresztül. Ahogy Filoni fogalmazott, tudjuk ki volt, azt is, hogy kivé vállhat, illetve, hogy ki lett belőle.

Ez az Ahsoka még nem a Lázadókban megismert bölcs karakter, hanem még az úton van, hogy azzá váljon 

Láthattunk concept art-ot Ahsoka új kezeslábasáról, valamint két új karakterről is, akik szerepet töltenek majd be Ahsoka történetében. A két új szereplő két nővér, Trace és Rafa akik a coruscanti alvilághoz (1313-as szint) tartoznak. Kaptunk egy kis jelenetet ezzel kapcsolatban!

Christy ⭐️👠💋@ #SWCC on Twitter

Yeah @HerUniverse if you make this jumpsuit, I will buy it ASAP! (If not though, I’m making one anyway) 😄 #CloneWarsSaved

A másik jelenet a Bad Batch történetfolyamhoz tartozott, mely már korábban előzetes verzióban megtekinthető volt. A történet egy különleges, genetikailag feljavított klónosztagról szól. Íme ez a kis részlet is!

A klónok háborúja: a múltból érkező jövő
Először a Celebration Anaheimen vetítették le a négy félkész epizódot (a hatodik évad kilencedik részétől a 12-ig), amiben egy új klónegységgel ismerkedhetünk meg. Ők bizonyos szempontból defektesek, eltérnek az eddig megismert klónoktól és egyes érzékszerveik fejlettebbek, mint a többieké. A Bad Batch (azaz Rossz Tétel) nevű egységet Hunter irányítja, a küldetésük pedig az Echo nevű klón megmentése volt. Ez a sztori lett volna a 7. évad nyitánya. RÉSZLETEK ITT.

Szintén szóba került Maul és a Mandalore ostroma.  Sam Witwer azt mondta, hogy teljesen sokkot kapott, amikor elolvasta ezeknek a részeknek a forgatókönyvét, melyet maga Dave Filoni írt.  Witwer szerint ez a legjobb történet, amelyben Mault alakítja. Maul megjelenése is változáson esett át, az új kinézete jobban hasonlót a Solo: Egy Star Wars-történetben látotthoz. Witwer úgy jellemezte a karakterét, mint a görög mitológiában szereplő Sziszifuszt, akit halála után arra ítéltek, hogy egy nagy követ kelljen felgörgetnie egy hegyre, azonban mielőtt felérne a kő lezuhan, így kezdheti előről. Ilyen sziszifuszi munka jellemezte Maul szomorú történetét is, itt ebben az évadban azonban valami újszerűt fog csinálni!

Bryan Young @SWCC on Twitter

Talk turns to Siege of Mandalore and Order 66 and Maul. #CloneWarsSaved #starwarscelebration

Filoni arról is beszélt, hogy nemcsak Witwer tér vissza Maulként, hanem a karaktert a Baljós árnyakban és a Solóban is életre keltő zsenális Ray Park is. Filoni ugyanis, miután az Obi-Wan vs. Maul párbaj elég rövidre sikeredett a Lázadókban, itt egy nagyobb és impozánsabb fénykardküzdelmet szeretett volna. Úgyhogy megkeresték Parkot, ráadták a motion caption ruhát, és az ő vívását vették fel.  Maul tehát úgy küzd és mozog majd, ahogy Raytől megszoktuk! 

Szintén visszatér Bo-Katan is, akit továbbra is Katee Sackhoff szólaltat majd meg. Egy újabb, még befejezetlen jelenet is bemutatására került.

Később Warwick Davis további szereplőket szólított a szinpadra: Matt Lanter (Anakin), Tom Kane (a narrátor), James Arnold Taylor (Obi-Wan), Matthew Wood (Grievous és a droidok), valamint Catherine Taber (Padmé) is megjelent.  A szereplők viccelődéséből mindenki számára egyértelmű lett, hogy valóban olyanok lettek, mint egy család. Természetesen George Lucasról sem lehetett megfeletkezni, Filoni szép szavakkal emlékezett vissza Mentorára. Szerinte

Lucas volt az, aki miatt A klónok háborúja működött.

A panel végén pedig egy vadiúj előzetest is kaptunk, sokkal több képsorral, mint amit a korábbi teaserben láthattunk. Ráadásul, ezt is újrajátszották! Továbbá egy új Ahsoka-posztert is kaptunk, ezt láthatjátok a nyitóképünkön.

Legfontosabb posztjaink