Tíz érdekesség a Dooku, az elveszett jedi című rádiójátékból

Ahogy a Claudia Gray Master & Apprentice regénye esetében, úgy a Cavan Scott által írt rádiójáték, a Dooku: Jedi  Lost kapcsán is összeszedtem tíz érdekességet. A kigyűjtött tények olyan apróságok, amelyeknem lövik le a mű fő cselekményét, mindenesetre az információk  SPOILEREKET  tartalmazhatnak!

A „hangoskönyvről” ajánlót már korábban írtam, mely itt olvasható:

Dooku az új Potter! – Dooku: Jedi Lost hangoskönyv-ajánló
Egy Harry Potter történet a Jedi Nagytemplomban, amelyben Harryből lesz Voldemort. Ehhez tudnám hasonlítani Cavan Scott új, nagyszerű hangoskönyvét, a Dooku: Jedi Lost című produkciót. Egy egész Dooku-életutat kapunk, megismerhetjük a családját, a barátait, a gyerekkorát jedi-tanoncként, az életét padawanként, lovagként és mesterként, de emellett az is kiderül, hogyan is került egyre közelebb a Sötét Oldalhoz. RÉSZLETEK ITT.

Nézzük akkor a tíz információmorzsát!

1.) Asajj Ventress megmentése

A rádiójáték kánonná emel egy Legendák közé sorolt eseménysort is. A Dooku: Jedi Lost  visszahozta a kánonba  a kalóz hadúr, a vollick fajba tartozó Osika Kirske karakterét. Ő az, akinek az akciója révén meghal Asajj mestere, Ky Narec, illetve aki foglyul ejti Asajjt, és arra kényszeríti, hogy gladiátorviadalokat vívjon a Rattatak bolygón. Itt talál rá és menti meg Dooku gróf, aki a tanítványává fogadja.

A fény és az árnyék csatája: Asajj Ventress
A második sokk Ky Narechez kerülés: az animációs sorozatban látható flashback alapján nem volt rossz sora pici rabszolgaként, de végig kellett néznie, ahogy egy weequay banda lemészárolja a Hal’Sted-et. Ventresst ötéves korára már két olyan trauma érte, amibe egy felnőtt is beleroppanna, nemhogy egy kisgyerek. Narec mester azonban magához vette, és mindent megtett, hogy padawanja elinduljon a lelki gyógyulás útján – úgy tűnt végre a sok szenvedés után jó irányt vesz a gyermek Asajj élete. A mester 10 éven át képezte a lányt a Rattatakon, amikor egy újabb trauma ismét sarkaiból fordítja ki az ifjú Asajj világát – a mestere halálával ismét család nélkül marad, és elveszít minden állandóságot, biztonságot az életében. Lehetséges, ha a korábbi megrázkódtatások nem lettek volna, akkor a padawan tovább folytatja tanulmányait egy másik jedi mester alatt, így azonban az ifjonc megtört lelkét a bosszú vezérelte és gyorsan átsodródott a sötét oldalra. Vagyis inkább született éjnővérként visszasodródott: egymás után végezte ki a 12 hadurat – mindegyik halála után egy-egy csíkot tetováltatott a fejére – majd immáron konkurensek nélkül elfoglalta a trónt. Tovább képezte magát, és közben szépen lassan egyre mélyebbre merült a sötétségbe. A Rattatakon találkozott Dooku gróffal is, akit lenyűgözött a lány harci tudása – amit megcsillantott neki az arénában – és bár könnyedén legyőzte párbajban a lányt, mégis tanítványává fogadta. RÉSZLETEK ITT.

2.) Yula Braylen titka

Mivel évtizedekkel a Baljós árnyak előtt járunk, nem meglepő, hogy olyan jedimesterekkel is találkozunk a történetben, akiket eddig még nem ismertünk. Ilyen volt Yula Braylen mester, a Jedi Tanács tagja, aki a rend keresői közé tartozott. Ezek volt azok a jedik, akik az Erő-érzékeny gyerekek után kutattak a galaxisban.  Braylennek azonban volt egy szörnyű titka:  az egyik általa magával hozott gyermek a saját fia volt. Braylen mester tehát megszegte a jedik cölibátusra vonatkozó előírását, s egy gyermeknek adott életet, akit titokban bízott a Jedi Rend kezére. Braylen ezt még Yoda és a többi mester előtt is titokban tudta tartani, amíg Dooku mester le nem leplezte.

3.) Lene Kostana és a sith ereklyék

Egy másik fontos, eddig ismeretlen jedimester Lene Kostana, egy altiri nő.  Az altiri faj eddig csak a Legendákban létezett,  a The Unkown Regions nevű szerepjáték-kiegészítőhöz találták ki. Az altiri ott egy, az Ismeretlen Területeken élő emberközeli faj, megjelenésében a chissekhez hasonló: kék bőrük, s fehértől a lilán át a feketéig terjedő hajszínük van. A rádiójátékban szintén kékbőrű fajként szerepel. Maga Lene Kostana is egy különleges jedi, aki már évtizedekkel a klónháború előtt  meg volt győződve arról, hogy a sithek egyszer visszatérnek,  még ha ez a nézete konfliktusba is sodorta Yodával és a Tanács más tagjával. Kostana élénk érdeklődést mutatott a sith ereklyék és szövegek iránt, eleinte az ifjú Dooku még sithnek is hitte emiatt a nőt. Kostana mester később Dooku mentora és barátja lett, míg padawanként Dooku gyerekkori barátját, Syfo-Diast fogadta maga mellé.

Happy Count Dooku GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & share this Count Dooku GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

4.) Syfo-Dias látomásai

És ha  már Syfo-Dias szóba került. A klónok háborúja animációs sorozatból tudjuk, hogy Syfo-Dias azért rendelte meg a Jedi Tanács tudta nélkül a klónhadsereget a kaminóiaktól, mert látomása volt a közelgő nagy háborúról, és attól tartott, hogy a Köztársaság hadsereg nélkül védtelen lesz. A könyvből az ifú Syfo-Diast is jobban megismerhetjük, aki Dooku legjobb barátja volt. Syfo a Cassandra-világok egyikéről, a Minashee-ről származott, egy halász fia volt.  Syfo-Diasra már padawan-korában rátörtek a látomások,  például a bivall faj által lakott, a bacta-termelés miatt kiemelkedő jelentőségű Protobranch egyik katasztrófáját is megjósolta. Mestere, Lene Kostana igyekezett segíteni az egyre súlyosbodó látomáshullámokon, s Syfo mellett maradt akkor is, amikor a fiú tanulmányai véget értek.

5.) A Jedik börtöne és átnevelője

A Jedi Tanács tagjai veszélyesnek tartották a jövőbe látókat, az olyanokat mint Sifo-Dyas, állítólag egy  „Javító-egységet” is létrehoztak a számukra a Lola Sayu-n.  Itt volt az a Fellegvár nevű börtön is – melyet A klónok háborújában láthattunk először –, amit a yavini csata előtt 552-ben építettek, hogy fogva tartsák a rossz útra tért jediket. A Fellegvárt egyéb olyan bűnözők fogvatartására is használta a rend, akiket nem akartak átadni a Köztársaságnak.

A Fellegvár a Loya Sayu-n (Wookieepedia)

6.) A Hakotai jósai

Dooku még padawan-korában elkísérte Lene Kostana mestert és Syfo-Diast a Sötét Oldal egyik ereklyéje utáni küldetésükre, mely a Serennótól nem messze fekvő világra, a Hakotai-ra vezetett. Itt találkoztak egy különleges, sötét oldali erőhasználó szektával, a Hakotai jósaival, akiket Cavan Scott már az Adventures in Wild Space egyik kötetében is említ. A Hakotai jósai a jövőbelátás megszállotjai voltak, ehhez tömegek feláldozása révén kerültek közelebb. Kostanáék is a fogságukba estek, így Dookura is rátörtek különféle látomások a jövőjéből, mint például a droidhadsereg, a 66-os parancs és a sithek visszatérése. Ekkor látta az  Erő-villámokat, melyet elöször így öntudatlanul használt is  (körülbelül 18 éves volt ekkor!), megölve a Hakotai jósait.

7.) A Bogan gyűjtemény

A Jedi Könyvtárnak volt egy titkos részlege, az úgynevezett Bogan-gyűjtemény ahol a Sötét Oldal ereklyéit őrizték. Itt egyaránt voltak ősi sith tanításokat tartalmazó tekercsek, sith maszkok, illetve fénykardok is. Itt őrizték például a hírhedt  Darth Crawl fegyverét is,  aki eredeti nevén, Raddakiként a Húsz Elveszett Jedi Mester egyike. Nemcsak sithek, hanem más sötét oldali erőhasználók tárgyai is ide kerültek, mint például a Tund varázslói nevű szekta ereklyéi.

A kollekció elnevezése is beszédes. A  Bogan név ugyanis George Lucas egyik korai forgatókönyv-verziójában jelent meg először  a Sötét Oldal elnevezésére. Bár a filmekbe ez az elnevezés nem került be, a Legendákban nagy karriet futott be (a jedik ottan ősi bolygójának, a Thytonnak is Bogan volt az egyik holdja), míg a Star Wars: Lázadók animiációs sorozat kánonná is emelte, hogy Bogan a Sötét Oldal egyik – ősi – neve. A Bogan gyűjtemény, név nélkül, de feltehetően a Darth Vader: A sith sötét nagyura című képregényben is szerepel, ez lehetett az a része a Jedi Könyvtárnak, ahol például Momin maszkját is őrizték.

Új sithek és a Húsz Elveszett Jedi Mester
Raddaki mester Sötét Oldalhoz vezető útját az kövezte ki, hogy nem értett egyet azokkal a jedi eszmékkel, miszerint egy jedinek fel kell áldoznia mindenét, beleértve a családot és a vagyont is. Raddaki később engedett a Sötét Oldalnak, s Darth Crawl néven hírhedt sith nagyúrrá vált. Crawl a Régi Köztársaság bukása idején harcolt az „Elvesztegetett Évek Csatájában” ahol győzelmet aratott. RÉSZLETEK ITT.

8.) A Serenno-ház története

Dooku grófról régóta tudjuk, hogy a Serenno bolygóról származik, annak a világnak a grófja. Teljes neve azonban mindeddig nem volt ismert, vagy legalábbis mi úgy hittük. Dooku ugyanis a bolygó legfontosabb nemesi családjából, a Serenno-házból származik, melynek elnevezése nem véletlenül esik egybe az egész rendszer nevével.  A Serenno korábban – még más néven – a Sith Birodalom része volt, azonban Serenno-család egyik ősi tagja fellázadt a sithek ellen és elűzte őket a bolygóról.  Később az ő tiszteletére nevezték át a világot Serennora, és vált a dinasztia a bolygót irányító grófi családdá.

Dooku gyerekkora idején a Serennót apja, Gora gróf irányítja. Gora nagyon ellenséges fiával, a jediket torzszülöttnek tartja, és ő maga kérte a rendet hogy vigyék el tőle az ifjú Dookut. Dooku anyja, Anya grófné temetésén még jobban kiéleződött a konfliktus Dooku és a családja között. Gora grófot a trónon Dooku bátyja, Ramil gróf követi, akit majd Dooku foszt meg a hatalomtól. Ramil szintén nem túl szívélyes öccsével, az egyetlen családtag, aki szorosabb, és szeretetteli viszonyt ápol Dookuval, az a húga, Jenza úrnő.

9.) Dooku és Palpatine első találkozója

Dooku már jedimester, sőt a Jedi Tanács tagja akkor, amikor először találkozott a nálánál mintegy tizennyolc évvel fiatalabb Sheev Palpatine naboo-i szenátorral. Az eseményre a Coruscanton került sor, amikor Dooku mester éppen egy szenvedélyes beszédet tartott a Szenátusban arról, hogy a  kereskedelmi útvonalak mentén fekvő bolygókat (különösen a Peremvidékeken) is ugyanolyan védelem illeti meg, mint a központi világokat.  Ezek védelmére korábban a jediket hívták, ám ők nem képesek ellátni a közbiztonsági feladatokat. Ehhez megfelelő, központilag irányított Köztársasági Őrsereg kellene, amely megvédené a Peremvidék lakóit.

A  Köztársaságot ekkor irányító Kalpana főkancellár  és a Szenátus azonban végül elvetette ezt a javaslatot, ugyanis a Kereskedelmi Szövetség nem támogatta azt, hogy finanszírozzanak egy ilyen közbiztonsági szerv felállítását. A megbeszélést követően Dooku mester találkozott korábbi padawanjával, Rael Averross-szal, aki ekkor már a Pijal régenseként szolgált. Averross mutatta be mesterének a Naboo szenátorát, Sheev Palpatine-t, aki az ekkor regnáló naboo-i királynőt, Ekay-t képviselte. (Ez kis kikacsintás, ugyanis a Padméról szóló Queen’s Shadow regényt E. K. Johnson írta, a rövidítést pedig pont E Kay-nek, azaz íkéjnek kell kiolvasni angolul – a szerk.).

Christopher Lee GIF – Find & Share on GIPHY

Discover & share this Christopher Lee GIF with everyone you know. GIPHY is how you search, share, discover, and create GIFs.

10.) A Kereskedelmi Szövetség propagandája

A történetben említés szintjén szerepel a Kereskedelmi Szövetség, mely a Magvilágokon kívül eső területeken egyre nagyobb befolyást épít ki. A Hydiai-út mellett elszaporodtak a csempészek és a fegyveresek. A Kereskedelmi Szövetség propagandája azonban azt harsogja, hogy keményen dolgoznak azon, hogy ezt a térséget is prosperálóvá tegyék. A poszterek egy „Szép új Határvidék” kialakítását hirdetik, arról azonban nem beszélnek, hogy a valóságban csak a szervezett bűnözés nőtt meg ezen a területen. A Kereskedelmi Szövetség propagandájáról a nemrégiben megjelent Star Wars: Propaganda – A meggyőzés művészete című könyvben többet olvashattok. A könyvről – amelyet hamarosan meg is nyerhettek a Ziro.hu Facebook-oldalán – mi is írtunk:

Beleártsa-e magát a művész a politikába? – Propaganda könyvajánló
Mindezek a felmerülő kérdések sokkal inkább érdekessé teszik a kötetet, amely csak első blikkre tűnik posztergyűjteménynek. Érdemes elgondolkodni e témákon, hiszen ez segít kiigazodni a mi világunk közéletén is. A Propaganda nem szimpla lapozgatós olvasmány tehát, hanem elmélkedős, megvitatni való kérdéseket feszegető kötet is egyben. Mindenképpen érdemes beszerezni! RÉSZLETEK ITT.

Nyitókép: Dooku és az erővillámok (StarWars.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfontosabb posztjaink