Thrawn első lázadó nemezise – Elolvastuk a Thrawn képregényt

A Timothy Zahn Thrawn című regénye alapján, Jody Houser által írt és Luke Ross rajzaival ékesített képregény épp a műfaj jelenlegi népszeszűsége és az írónő könnyed, gyorsan végigpörgethető feldolgozása miatt kiválóan alkalmas arra, hogy olyanok is elmélyedjenek a chiss főadmirális előtörténetében, akik eddig csupán hírből – vagy még úgysem – hallottak róla. De akár azok is, akik csupán a Lázadók sorozatban szerettek bele.  Sőt, utóbbiak számára igazi kincsesbánya ez a kötet (ahogyan az alapjául szolgáló regény is), mivel Zahn számos, a Lázadók harmadik évadjában látott jelenetre reflektál:   szerepet kap benne Yularen admirális, de megismerhetjük Ahrinda Pryce, Lothal kőszívű kormányzójának az előtörténetét is.

Na de – kérdezhetnénk mi, a műkedvelő közönség – mit nyer az a képregénnyel, aki már elolvasta a regényt, sőt a folytatásokat is? Már a kérdés is furcsán cseng egy Thrawn-rajongó szájából, ugye? A kötet olvasói számára alapvetően két okból lehet hasznos ez a képregény. Egyrészt könnyebb és gyorsabb kézbe venni és átlapozni, amikor csak újra akarjuk élni a történet zseniális pillanatait, mint magát a regényt végigolvasni másodjára (vagy huszonnyolcadjára…). Ennél talán meggyőzőbb érv, ami ezúttal is inkább a képregény műfajában, és Luke Ross kiváló rajzaiban rejlik: a vizualitás! A képregény, az animáció, de a film is azért lesz mindig más, mint a könyv, mert nem a fantáziánkra bízza egy-egy esemény elképzelését, hanem a szemünk elé tárja azt. Ennek hátrányai mellett előnyei is vannak,  a képek is tudnak mesélni, sőt, olykor sokkal többet mondanak, s erősebb érzelmeket váltanak ki, mint a szavak!  Ezt pont egy műkedvelő Thrawn-rajongó ne tudná?

Vegyük például a karaktereket. Thrawnt természetesen épp eleget láttuk már (dehogy, sosem elég!) a képernyőn és a plakátokon, hogy el tudjuk képzelni. Mindenesetre szórakoztató volt látni az álruhás jelenetben, abban az álszemüvegben. Pryce-ot ugyancsak láttuk már, ahogyan Yularent is, a könyv többi szereplője, Eli Vanto és a többiek viszont itt kelnek életre a szemünk előtt. Sőt, a Legendák egyik chiss karaktere, Ar’alani admirális és a chiss flotta egy hajójának dizájnja is itt debütál lerajzolva.  Nem is beszélve Thrawn első lázadó nemeziséről, Nightswanról, akinek a karakterét szerintem tökéletesen megfogta Luke Ross. 

Ugyancsak kiemelném, hogy a képregényes forma szintén kiváló a hadi jelenetek ábrázolására, méghogyha olykor rá is kell ehhez éreznünk nekünk olvasóknak is a művész stílusára. Persze a képregény nem nyújta azt a teljes élményt, mint a regény, a hat füzet jóval rövidebb mint egy könyv. Talán épp ezekkel a terjedelmi korlátokkal is harcol, amikor sok-sok apró képkocka feszesen és rohamtempóban követi egymást, végigrohanva a könyvben akár 20-30 oldalon is elnyúló eseményeken. Persze pont ez a kihívás, amit a képregényírónak és -rajzolónak meg kell oldania. Ez érzésem szerint picit felemásra sikerült, pont a pörgősség miatt néha levegőben lógva marad egy-egy dolog, néha az olvasónak kell összerakni thrawni logikával az információkat – már amennyiben nem olvasta a regényt.  Máskor viszont kiválóan tud a könyv akár egyetlen lapon is bemutatni és hatásosan érzékeltetni olyan eseményeket is, ami a regényben egy egész fejezet cselekménye.  Mindkét eset persze a műfaj sajátja, és ha az ember már ráérzett a stílusra, sokkal egyszerűbb minden.

Na de akik nem olvasták a regényt, sőt még csak ismerkednek a karakterrel, azok számára  a Zahn által kitalált, s Houser által itt-ott megvágott és rajzos formára adaptált sztoriról is érdemes egy-két kedvcsináló mondatot írnom. A cselekmény spoilereit elkerülve azt mondhatom, hogy a kötetből megismerhetjük Thrawn felemelkedését a birodalmi ranglétrán, a nehézségeket, amiket chissként át kellett élnie egy eléggé idegengyűlőlő közegben. Emellett bepillanthatunk a zseniális húzásaiba is. Megismerhetjük tehát, hogy miként válik azzá a főadmirálissá, akivel a Lázadók sorozatban vagy akár a Legendák közé tartozó A Birodalom örökösei regényben és folytatásaiban megismerkedhettünk. Kiderül, hogy nem fekete-fehér a galaxis, Thrawn főadmirális sem egy szívtelen gonosztevő – jó-jó, csöppet machiavellista –, érzései, céljai vannak, és borotvaéles elméje. Különösen tetszett a történet másodlagos, vagy harmadlagos főhősének, Ahrinda Pryce lothali kormányzónak az eredettörténete, melyben kiderül hogy  a Lázadók sorozat hős kormányzója, Ryder Azadi vastagon benne volt a családja kisemmizésében.  Thrawn és Pryce szövetségesekké válnak, ugyanis a katonai zseninek van egy Achilles-sarka, ez pedig a politika. A chiss katona és a későbbi kormányzó mellett a történet további hőse, Thrawn szárnysegédje, és amolyan „padawanja” vagy „Watsona”,  Eli Vanto hadnagy, aki különben már a regény olvasóinak szívébe is alaposan belopta magát. De nem szabad megfeledkeznük a regény „Moriarty-járól”, a lázadó Nightswan-ról sem, aki persze csupán abban az értelemben Thrawn nemezise, hogy őt is éles észjárással áldotta meg az Erő.

A kötet fordulatos, eseményekkel és ügyes húzásokkal van tele – még pörgősebb is, mint a regény. A fentiek fényében bátran ajánlom mindazoknak, akik már olvasták a regényverziót, de azoknak is akik e kötet révén ismerkednek Thrawn alakjával. Utóbbiak számára bátran ajánlom a regényt, ahogy annak folytatásait is. Azokból nem készült képregényadaptáció, de nem érdemes kihagyni egyiket sem.