Szerzőportrék 3.: Kieron Gillen, aki utálta a Star Warst

Fantasy-íróként szétszedte a Star Wars klasszikus trilógiáját, de a kétezres évek elején nem szerette a franchise-t. Később mégis az egyik legjobb képregényírója lett. Kieron Gillen különös története.

Ma jelenik meg az Egyesült Államokban a Star Wars képregénysorozat 67. száma, amely egyben A shu-toruni háború történetfolyam hatodik része is egyben.  És az utolsó Star Wars képregény, amelyet Kieron Gillen írt.  A szerző január kilencedikén, a saját hírlevelében jelentette be, hogy akkor még három Shu-Torun szám volt neki hátra, aztán vége.

„Jelenleg nincsenek Star Wars sztoriterveim, amiket megírhatnék – azt hiszem, elmondtam már mindent, amit el akartam mondani ezekről a karakterekről képregényben. Legalábbis ebből az időszakból”

– fogalmazott Kieron Gillen, akit sokan a Star Wars történetének egyik legjobb képregényírójaként tartanak számon. De hogyan jutott idáig? Ennek járunk utána rövid portrécikkünkben.

Utálta a Star Warst

Kieron Gillen 1975. szeptember 30-án született az Egyesült Királyságban, a közép-angliai Stafford városában. A Csillagok háborújával furcsa volt a viszonya. Gyermekként látta A Birodalom visszavágot a mozikban, egy, a StarWars.com-nak adott 2014-es interjúban erről úgy vallott, hogy akkora hatással volt rá, mint J. R. R. Tolkien világa. Későbbi fantasztikus-irodalmi énje fundamentumaként tekint a filmekre, amelyeket írói szemmel is darabjaira szedett később.

Ám nem volt mindig ennyire nagy barátja a Star Warsnak.

Az idén még csak 44. születésnapját ünneplő férfi újságíróként kezdett írni zenéről és számítógépes játékokról. A Star Wars képregényírói karrierjét most befejező – vagy inkább felfüggesztő? – Kieron Gillen 2003-ban az Eurogamer nevű, még ma is prosperáló portálnak írt a Knights of the Old Republic c. játékról – olvasható Alex Kane a játék címét viselő pompás könyvében.

„Röviden: utálom a Star Warst”

fogalmazott a cikkben Kieron Gillen.  A játékkal persze szerelembe esett,  ezt már a cikk elején leszögezte. Az írás azonban nagyrészt arról szólt, miként látta ő a franchise-t, amely szerinte akkor a pop-kultúra bármelyik elfogulatlan szemlélőjét az őrületbe kergette. Gillen magát is olyan személynek tartja, aki A klónok támadásáról úgy jött ki, hogy George Lucast szidta, de pár hónappal később megvette a dvd-t az extrákért.

A KotOR azonban ismét megszerettette Gillennel a Star Warst. „Foglalkoztatnak a sithek és a jedik. Érdekel a Tatuin sorsa. Kíváncsi vagyok, mi a helyzet a buckalakókkal. (…) Röviden:

a Knights of the Old Republic fog valamit, amit áruba bocsátottak, amiből pénzt csináltak és kivéreztettek az elmúlt huszonöt évben, és valami mágikus dolgot hozott ki belőle”

– írta a játék kapcsán Kieron Gillen, akinek 2012 karácsonyán jelent meg az utolsó cikke a portálon, de írt olyan nagy nevű lapoknak is, mint a The Guardian vagy a Wired. Sőt, saját PC-gémer weboldalt is alapított Rock, Paper, Shotgun (Kő-papír-shotgun) címmel – a 2007-ben elindított portál ma is működik, Gillen 2018 novemberében írt utoljára egy cikket ide. Ő az első, aki játékkritikusként nyert el egy rangos brit újságírói díjat, emellett az Alwaysblack.com-nak monitorra vetett egy műfajmegújítási szándékú kiáltványt a játékszoftver-kritikusok számára. Mindezek alapján sejthetjük, elég komoly szinten foglalkozott számítógépes játékokról való újságírással, olyannyira, hogy játékipari konferenciák felszólalójaként is számítottak rá korábban.

Gillen 2010-ben aztán felhagyott a teljes-állású újságírással, hogy jobban tudjon koncentrálni a képregények világára.

Újságíróból képregényíró

Kieron Gillen 2003-ban kezdett együttműködni Jamie McKelvie-vel, a páros a PlayStation Official Magazine – UK-nek írt képregénycsíkokat. Gillen saját bevallása szerint 2006-ban írta az „első igazi képregénysorozatát”, a pop-music urbán-fantasy Phonogramot, amelyhez ezúttal is McKelvie készítette az illusztrációkat – a füzetekkel kritikai sikert ért el. Akkori partnerével ma is együttműködik a The Wicked + The Divine képregénysorozat készítése során.

Phonogram

Phonomancer David Kohl goes hunting for new flames at a feminist festival, only to get burnt by a very old one. A Goddess scorned returns to collect her pound of flesh and demand reparations. Phonogram: a world where music is magic, where a song can save your life… or end it.

A Phonogram sikerének eredményeként kapta első megbízását a Marveltől, a newuniversal: 1959 c. képregénysorozat egyik számát írta (Greg Scott rajzolt mellé). Ugyanebben az évben Warhammer-képregényeken is dolgozott egy másik kiadónál, majd olyan sorozatokba írhatott a Marvelnek, mint az X-men, a Thor, a Vasember, a Fiatal bosszúállók, és még megannyi más címnél is szerepel a neve. Több sorozatnál szintén együtt dolgozott McKelvie-vel.

Megszerette a Star Warst

De mégis mit gondol az egykori KotOR-kritikájáról, amelyben kijelentette, hogy utálja a Star Warst? Alex Kane, az említett KotOR-könyv szerzője 2017-ben a Twitteren kereste meg Kieron Gillent, aki készséggel mesélt az egykori cikkről. Azt mondta, a hardcore gémereknek szólt a strukturalista irománya, akik tudták, hogy az ezredfordulón „sok szar Star Wars-játék jelent meg”, plusz az előzményfilmekre is ekképpen reagált.

„Az, hogy leírtam, »Utálom a Star Warst«, valójában egy taktikai lépés volt, hogy be tudjam mutatni azt, mennyire jó játék lett a KotOR

– fogalmazott Alex Kane-nek nyilatkozva Kieron Gillen. 2015-ben csatlakozott a Star Wars képregényírói gárdájához, de 2014-ben a már említett, StarWars.com-nak adott interjúban azt mondta – persze nevetve –, annyira izgatott lett a felkéréstől, hogy elsőre vissza akarta utasítani a lehetőséget. Mint mondta, annyira nagy világról van szó, hogy jobbnak látta, ha más csinálja helyette,

végül azonban az egoizmusa igent mondatott vele a felkérésre.

Szintén 2014-ben úgy nyilatkozott a BleedingCoolnak, hogy  nem tudott ellenállni a sötét oldal csábításának. Régóta akart írni gonosz-központú képregényt,  ezért hagyta ott a Vasember-sorozatot a Darth Vader kedvéért. Először ugyanis abban a sorozatban tüsténkedett, majd elindította a Doctor Aphra sorozatot és ő vitte a Star Wars fő képregénysorozatot is. A Doctor Aphra kapcsán vendégszerzőnk, Szedlák Ádám Zoltán dicsérte tavaly Gillent és csapatát, egyebek között ezt a mondatot is leírva:

„Gillen tökéletesen tudja, hogy az igazán jó sztorik a Legendák repedéseiben vannak.”

A szerzőnek lehetősége nyílott az új kánon relatíve korai fázisában bekapcsolódni a munkálatokba, így olyan alapvető történeteket fektethetett le, amelyeknek nagy hatásuk lett a későbbi sztorikra. Ugyanakkor a Star Wars képregénysorozat Gillen távozásával nem szűnik meg, a történetek írását, az Age of the Rebellion és az Age of the Resistance füzeteket is jegyző Greg Pak veszi át, míg a rajzokat a zseniális Phil Noto készíti majd. Gillen pedig remélhetőleg később ismét visszatér majd a messzi-messzi galaxisba, én például szívesen olvasnék tőle A Jedi visszatér utáni káoszról szóló képregényeket.

A Szerzőportrék sorozat korábbi részei

Nyitókép: Kieron Gillen (Boom! Studios / YouDontReadComics.com)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfontosabb posztjaink