[EBSZ] Pompás előzménysztorit kapott a Jedi: Fallen Order

Földi Bence: A képregényélmény, amire régóta vártam

Alapvetően nem vagyok a Star Wars képregények hatalmas barátja, de a Sötét templommal végre egy olyan kötetet vehettem a kezembe, amely minden igényemet kielégítette. Legtöbbször az nem szokott tetszeni, hogy a képregényekben nehezen követhetőek a csaták eseményei, ám most minden tökéletesen érthető volt. Matthew Rosenberg író, valamint Paolo Villanelli és Ruairí Coleman rajzolók pompás munkát végeztek: mind a történet, mind az illusztrációk remekül sikerültek. Ezáltal olyan volt a Sötét templomot olvasni, mintha egy filmet animációs filmet látnék, s ez nálam ritkaságszámba megy a képregények esetén.

Anélkül, hogy a sztoriba mélyebben belemennék, annyit árulnék el, hogy a történetben a később játszódó Jedi: Fallen Orderben megismert jedi, Cere Junda és Eno Cordova közös küldetéseit élhetjük át. A Jedi Tanács az Ontothóra küldi a mester–tanítvány párost, ahol egy furcsa helyi konfliktusba keverednek. Azért is érdekes ez a helyzet, mert  a messzi-messzi galaxisban azért többnyire nem olyan bolygókkal van dolgunk, ahol több nép vagy politikai frakció is található egy-egy planétán. Az Ontotho viszont ilyen,  s a felek a fordulatos sztori folyamán még a jedik manipulálásában is sikereket érnek el.

A történet remekül bemutatja a forrófejű, de fondorlatos Cere Jundát, s azt, hogyan válik a nő padavanból teljes értékű jedilovaggá. Csak egy sokat sejtető mondatot idéznék Eno Cordovától, amit akár Obi-Wan Kenobi is mondhatott volna Anakin Skywalkerről:

„Az évek során megtanultam messziről is felismerni a káosz hangjait, amelyek Cere Jundát kísérik, amikor nem hallgat rám.”

Nagyon tetszett továbbá, hogy a játékból egy-egy villanásnyi jelenet erejéig a Második Nővér nevű inkvizítor is tiszteletét tette. Az ő felbukkanásai is hozzájárultak ahhoz, hogy a Sötét templomot tökéletesen összekötötték a Jedi: Fallen Orderrel. De ami még nála, Cerénél és Cordovánál is fontosabb összekötő kapocs, az a zeffo nép, akik egykori létezéséről a kánon idővonalán haladva itt szereznek először tudomást a jedik – legalábbis jelen tudásunk szerint.

Nagyon remélem, hogy a zeffókkal a későbbiekben is kezd majd valamit a kánon, mert rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik bennük.

Csupán egyetlen negatívumot tudok megemlíteni: Yoda mester beszédét. A coruscanti Jedi Nagytemplom tanácstermében tőle elhangzó mondatok szerkezete nagyon furcsán hatott, persze nem egyszerű írásban visszaadni az agg jedi furcsa beszédmódját. Ezt leszámítva  tényleg tökéletesnek tartom a Sötét templomot, amely az általam eddig olvasott kánon képregények közül messze kimagaslik. 

Kádas István: Remek képregény (nem csak) Fallen Order rajongóknak

A Sötét templom képregény esetében fontos leszögezni (és a kötet sem árul zsákbamacskát), hogy a nagysikerű Jedi: Fallen Order játékhoz készült, mondhatni annak a népszerűsítő marketingcsomagnak a része, melyhez például a különféle figurák is tartoznak. A videójátékipar rég felfigyelt arra, hogy a könyvek és képregények jó kiegészítők és összekötő kapcsok lehetnek a játékaikhoz, gondoljunk csak a Warcraft és Starcraft univerzumok köteteire, a Mass Effect regényekre-képregényekre, vagy akár az Assassin’s Creed regényekre,  és még sorolhatnám. A műfaj azonban csak távolról nézve egyszerű.  Az a jó kötet, amely képes többet adni a játékhoz, nem csak elbeszéli szövegesen is a történetét.  Ráadásul mindezt úgy kell megtennie, hogy egy olyan személy számára is érthető és élvezhető legyen, aki (még) nem játszott magával a videójátékkal.

A Sötét templom képregény (ahogy különben a Battlefront II: Inferno osztag regény is) abszolút megfelel ezeknek a kritériumoknak,

egy érdekes és fontos adalék a játékhoz, de akár Cal Kestis sztorijának ismerete nélkül is élvezhető.

Na persze teljesebb az élmény, hogyha már jó ismerősként köszöntjük Cere Jundát, Eno Cordovát vagy akár a Második Nővért. Cere karaktere itt lett igazán kibontva. Ő az a fajta lobbanékony, kissé forrófejű és öntörvényű padawan, amely típust már Anakin Skywalker vagy Ahsoka Tano esetében is megkedvelhettünk. Eno Cordova mester számomra különösen szimpatikus lett, ő sem az az igazi szabálykövető jedi, de higgadt és amolyan tudósalkat. A két különböző személyiségű jedi pedig olyan remek duót alkot, mint Qui-Gon és Obi-Wan, vagy éppen Obi-Wan és Anakin.

A mester és padawan dinamika mellett az is tetszett a két hősben, hogy egyikük se hibátlan, mindkét szereplőnek – még a jedimesternek is – megvannak a saját hibái és gyengeségei.

A kötet, illetve az egyes füzetek keretbe vannak ágyazva. A keretsztori a Második Nővér kutatását mutatja be. Az idősíkokkal való variálás olykor összekuszálhatja a történetet, nehezíti a megértést, ebbe a csapdába azonban egyáltalán nem esett be a képregény szerzője. Sőt, kifejezetten remekül aknázta ki a keretes szerekezet előnyeit,  különösen tetszett, hogy egy-egy új, később fontosabbá váló szereplőt előbb a keretsztoriban, a „jövőben” ismerhetünk meg, s csak aztán derül fény arra, hogy az adott karakter milyen szerepet játszott a képregény fő idővonalán.  Nekem még a szokásos humorforrás droidkarakter is tetszett, ahogyan a mellékszereplők is jól lettek megírva. Ráadásul a cselekmény cselekmény terén is kifejezetten fordulatos sztorit kapunk. Mindezt úgy, hogy a képregény remekül visszaadja a videójáték hangulatát.

Kissé Bencére is reflektálva nekem is tetszett, hogy megmutatta a képregény, hogy miként is lehet csatlakozni a Köztársasághoz, hogy kell valamiféle planetáris egység, bolygókormány és egyetértés. Ez az egyik kedvenc Legendák-sztorimat, a Starfighters of Adumart idézi, amiért újabb képzeletbeli pirospont a szerzőnek. Yoda beszédét én is kiemelném, ám én pont, hogy pozitív kontextusban: kifejezetten tetszett, hogy megzavarták Yoda mondatszerkezetét, kellően érthetetlen és összevissza lett, amely hívebben reflektál az eredeti Frank Oz féle Yodára, mint a magyar szinkron jedimesterére.

Összességében egy remek kis képregényt kaptunk, ami valószínűleg minden Fallen Order rajongónak elnyeri a tetszését, de azoknak is érdemes elolvasniuk, akik (még) nem játszottak a játékkal!

Az EBSZ (Egy bizonyos szemszögből) sorozatunk további cikkeit itt éred el.