Aphra felszáll, avagy találkozás az Aphra-csapattal

Doctor Aphrát, a mérsékelten etikus szabadúszó régészt először a Darth Vader-képregénysorozatban ismerhettük meg, ahol elsősorban a sith nagyúr segítőjeként és a sötét hangvételt oldó humorforrásként kapott szerepet. A bajkeverő bölcsész hölgy később saját képregénysorozatot kapott, amelyből sokkal jobban megismerhetjük a Star Wars közkedvelt antihősét.

Megan Crouse, a Star Wars Insider munkatársa interjúvolta meg a Marvel gondozásában készülő Doctor Aphra-képregény [első] szerzőcsapatát a sorozatról. Első kérdését azzal vezette fel, hogy ez az első Star Wars-képregénysorozat, amelyben egy eleve képregényszereplőként megálmodott karakter a főhős. Majd megkérdezte a stábot, hogy mi vonzotta őket Aphra alakjához.

„Ugyan mi az, ami nem érdekes, ha Aphra kerül szóba?” – kérdezett vissza Heather Antos, a Marvel segédszerkesztője. Antos hangsúlyozta  Aphra erkölcsi szempontból sajátos jellemét,  s azt, hogy sem a hősök, sem a gonosztevők közé nem sorolható be egyértelműen. Mivel egyik nap tudatosan segédkezik egy sith nagyúr sötét üzelmeiben, másik nap pedig Leia hercegnőt menti ki egy túszdrámából, így soha nem lehet tudni, hogy mibe keveredik legközelebb.

Doctor Aphra: régészkedés blasztertűzben
Enyhén spoileres ajánló a képregénysorozatról, amely a Star Wars világában játszódó regények és képregények körében a legjobbak közé tartozik. RÉSZLETEK ITT.

Ehhez a gondolathoz fűzte mondanivalóját Frank Parisi, a Lucasfilm vezető szerkesztője. Mint elmondta, Aphra egy meglehetősen forradalmi egyéniség, de ezt cseppet sem politikai értelemben kell érteni. Olyan hősről van szó, akivel nyilvánvalóan nem volt fair az élet.  Kemény időket kellett átélnie és nagyon kellemetlen alakokkal volt balszerencséje megismerkedni.  Ám ez egy sajátos életszemléletet alakított ki benne. Szemléletes hasonlattal úgy fogalmazott, hogy ha Vader haragjában egy légzsilipen keresztül az űr sötétjébe löki Aphrát, ő megússza ezt, és közli a legénységével: „Ez szívás volt. Na, most vissza a munkához!” Nem mondaná optimistának, de a pesszimizmus és a belenyugvás teljesen idegenek a személyiségétől.

Kapcsolódó kép

Vader és Aphra (Animo Apps)

Jordan D. White, a Marvel szerkesztője csatlakozott az előtte szólókhoz, kijelentve, hogy a Darth Vader-sorozat minden számát feldobta Aphra karaktere. Ugyanakkor megjegyezte, óvatos lenne azzal a kijelentéssel, hogy Aphra ne volna egy negatív karakter. Elvégre, ha belegondolunk,  mindig a saját érdekét teszi az első helyre,  ami kétségkívül nem a legrokonszenvesebb vonása. Televíziós hasonlattal élve úgy fogalmazott, hogy ha a Darth Vader olyan, mint a Breaking Bad, akkor a Doctor Aphra olyan, mint a Better Call Saul.

Aphra izgalmas és szerethető karakter, de minden helyzetben számolni kell azzal, hogy valószínűleg nem cselekszik majd egyértelműen helyesen.

Crouse ezután a sorozat írójához, Kieron Gillenhez fordult, megkérdezve, hogy milyen érzés volt megtudni, hogy Aphra saját sorozatot kap? Miután Gillen nagyszerű élménynek nevezte, hogy karaktere elég mély benyomást gyakorolt egy saját sorozat megindításához, felmerült az is, hogy az író szerint mi tette alkalmassá Aphrát arra, hogy külön szériája legyen. Gillen szerint egyfelől egy erős karakterről van szó. Doctor Aphra az a fajta régész, aki nem csupán kimegy a terepre, és előássa a múltat, hanem a két öklével veszi kezelésbe azt, aki az útjába áll.

Szerzőportrék 3.: Kieron Gillen, aki utálta a Star Warst
Kieron Gillen 1975. szeptember 30-án született az Egyesült Királyságban, a közép-angliai Stafford városában. A Csillagok háborújával furcsa volt a viszonya. Gyermekként látta A Birodalom visszavágot a mozikban, egy, a StarWars.com-nak adott 2014-es interjúban erről úgy vallott, hogy akkora hatással volt rá, mint J. R. R. Tolkien világa. Későbbi fantasztikus-irodalmi énje fundamentumaként tekint a filmekre, amelyeket írói szemmel is darabjaira szedett később. RÉSZLETEK ITT.

Gillen egyúttal a képregény rajzolóját, Kevin Walkert is felvezette, akit méltatott mind rajzaiért, mind pedig ötleteiért, kiemelve az első szám fő ellenfelének, Tolvannak a karakteréhez adott ötleteit. Walker őszintén beszélt arról, hogy az alkotói folyamatot egy párbeszédnek tekinti. Elkészíti a saját grafikáit, amelyek esetleg helyenként eltérnek az írói elképzeléstől, hogy az író reakciója aztán újabb elemekkel módosítson ezen. Bár mindig tart attól, hogy ez a megközelítés esetleg megbánt valakit, a Marvel és a Lucasfilm is megértő közeget biztosítanak ehhez, kedvesen lökdösve őt, amíg meg nem születik egy olyan változat, amivel minden érintett ki tud egyezni.

A következő kérdés ismét Gillenhez szólt, s arra irányult, hogy mennyire változott meg az alkotói munka azzal, hogy Aphra mellékszereplőből főszereplővé lépett elő? Az író szerint ez meglehetősen átrendezte a képet. A Darth Vader-képregényben Aphra elsődleges szerepe az volt, hogy megtegye, amit Vader nem tehetett meg. Ezalatt elsősorban a beszédet kell érteni.  Vader higgadt és szótlan kell, hogy legyen.  Minél többet beszél, annál inkább karakterétől idegen módon viselkedik.

Az idegességtől bőbeszédű Aphra ideális volt arra, hogy elvégezze a kommentátor munkáját, egyúttal ez a vonása vicces kontrasztba is állította a nagyúrral.

Ezzel párhuzamosan tudtuk, hogy Vader a kánon miatt túl fogja élni a kalandokat, de a doktor esetében ebben nem lehettünk biztosak. Miután saját szériát kapott, a képlet több tényezője is megváltozott. Alapvetően neki kell mozgatnia a cselekményt, s mert Vader nagyúr nincs jelen, minden más szereplő fenyegető oldala jobban ki tud teljesedni. S nem szabad elfelejteni, hogy Aphra nem csupán szórakoztató és szarkasztikus, hanem  neki is megvan a maga sötét oldala. 

Kapcsolódó kép

Triple Zero, Bee Tee és Aphra (Wookieepedia)

Triple Zero és Bee Tee, a doktor két droidja is szóba kerültek. Gillen annak firtatására, hogy miként segítik Aphrát, azt felelte, hogy a páros sok szempontból olyan, mint egy görög dráma kórusa. Rámutatnak a szereplők álszentségére és hibáira, ahogy egyes helyzetek ironikus voltára is. S nem szabad elfelejteni, hogy Vader távollétében az ő sötét oldaluk is jobban érvényesül, akárcsak Aphráé. Hiszen már a Darth Vader-szériában is kínoztak és öltek meg értelmes lényeket, s miként Triple Zero mondta:  „Az Ég legyen irgalmas mindenkihez, ha elkezdek unatkozni.”  Gillen a droidok – számára – legtetszetősebb jelenetei közül kiemelte Triple Zero egyik megnyilvánulását az Aphra-sorozat második számából, ahol így szól Aphra apjához.

„Az Ön lánya igazán borzalmas ember. Biztosan nagyon büszke rá!”

De Aphra elég okos és tapasztalt ahhoz, hogy tudja: ha egy ilyen droid nagyon odalenne valakiért, akkor ott valami nagyon nagy baj lenne. Mint Walker megjegyezte, a Triple Zero kezeibe épített megannyi kínzóeszköz jól tükrözi a veszélyt, amelyet a droid jelent, s ez érvényes Bee Tee rejtett fegyverarzenáljára is. De neki mindkettőjük esetében azok a kedvenc jelenetei, amikor megmutatják eszközeiket, hiszen ez szenzációs humorforrás is egyben.

Black Krrsantan, Aphra harmadik kísérőjének alakja is szóba került. Gillen örömtelinek nevezte a lehetőséget, hogy végre komolyabb tér nyílik a vuki alakjának bemutatására. Aphrához való viszonya kétségtelenül sajátos. A régésszel tart a legkülönbözőbb helyekre, de ezt főként azért teszi, mert a hölgy igen sok pénzzel tartozik neki, s a vuki befektetésnek tekinti őt. Emellett Aphra megígérte, hogy segít megtalálni azokat, akik gladiátort csináltak Krrsantanból.  Nem mintha Krrsantannak erkölcsi kifogásai lettek volna a gladiátorjáték ellen,  de eltérő céljai voltak, s nehezen felejti el, ha kényszerítették valamire.

Képtalálat a következőre: „black krrsantan”

Black Krrsantan (Wookieepedia)

Minthogy Walker kijelentette, hogy nagyon szeret vukikat rajzolni, Crouse arra is rákérdezett, hogy melyik a kedvenc karakter-dizájnja a képregényből. A rajzoló Tolvant, az első szám fő ellenfelét említette. Az Aphra öltözéke mögötti gondolatokról pedig – minthogy Crouse sietve rákérdezett erre – azt nyilatkozta, hogy egy fő szempont volt:

a megjelenésének minél jobban kellett illeszkednie a Star Wars addig felépített világához.

Zárásként Megan Crouse arra volt kíváncsi, mely másik szereplővel lenne jó, ha Aphra összefutna az író és a rajzoló szerint. Gillen erre Kylo Rent nevezte meg, akit egy idősebb Aphra átkarolhatna, s azt mondhatná neki:

„Ó, hogy én mennyi mindent mondhatnék neked a nagypapádról!”

Walker pedig Jar Jar Binkset említette. Mint felidézte, ha Jar Jar nem botlik bele Qui Gonba és Obi-Wanba a Naboo mocsaraiban, minden másként történt volna, ami szerinte elgondolkodtató.


Felhasznált irodalom: Crouse, Megan: Aphra Takes Flight. In Star Wars Insider UK Special Edition 2019, pp. 26-31.

Nyitóképen: Aphra és Hera (Syfy.com)

Legfontosabb posztjaink