Jön A Köztársaság Fénykora második hulláma! – Ezt olvashatjuk júniusban

Részlet a The Rising Storm borítójáról (starwars.com)

Végre itt nyár, annak ellenére, hogy az időjárás egyelőre nem erről árulkodik. Na de nézzük, milyen remek nyári olvasmányok várnak ránk júniusban!


Miként a címben is írtam, a június ismét A Köztársaság Fénykora projektről fog szólni, mind az amerikai, mind a magyar könyvpiacon. Amerikában ugyanis most érkezik a kiadási projekt második hulláma, a január-februári elsőt követően.

A második hullám legfontosabb címe  Cavan Scott nevéhez fűzödik, ez a The Rising Storm című regény,  mely lényegében a már magyarul is olvasható A Jedik fénye kötet folytatása, legalábbis Bell Zettifart ismételten a főszereplők között találjuk. Scott könyve mellett szintén még június végén jelenik meg Daniel José Older ifjúsági regénye, a Race to Crashpoint Tower is.

Képregényes téren ugyancsak kiemelendő a Scott–Older duó, hiszen folytatódnak a The High Republic és a The High Republic Adventures szériák is.

 A magyar könyvpiacon Claudia Gray regénye, az Into the Dark érkezik júniusban, mely magyarul a Fenyegető sötétség címet kapta  és a Szukits Kiadó jelenteti meg. Szintén megemlítendő, hogy a kiadó folytatja régi címeinek – köztük megannyi Legendák kötet – újrakiadását is.

Visszatérve még a képregényekre, ugyancsak meg kell említeni, hogy immár dübörög a War of the Bounty Hunters crossover-projekt, amelyben az első War of the Bounty Hunters füzet a hónap elején jelenik meg Charles Soule tollából, de ehhez kapcsolódnak a Star Wars, a Bounty Hunters, Doctor Aphra, és a Darth Vader júniusi füzetei is.

Ugyancsak folytatódik a Star Wars Adventures széria is, mely ezúttal Padméra és Anakinra fókuszál.

Nézzük a szokásos táblázatunkat!

Dátum Cím Típus Nyelv
jún. 2. War of the Bounty Hunters 1 Képregény Angol
jún. 2. The High Republic 6 Képregény Angol
jún. 4. The Bad Batch 1. évad 6. rész Animációs sorozat Angol
jún. 9. Bounty Hunters 13 Képregény Angol
jún. 11. The Bad Batch 1. évad 7. rész Animációs sorozat Angol
jún. 16. Fenyegető sötétség Regény (YA) Magyar
jún. 16. Star Wars 14 Képregény Angol
jún. 16. The High Republic Adventures 5 Képregény Angol
jún. 18. The Bad Batch 1. évad 8. rész Animációs sorozat Angol
jún. 23. Darth Vader 13 Képregény Angol
jún. 23. Star Wars Adventures 5 Képregény Angol
jún. 25. The Bad Batch 1. évad 9. rész Animációs sorozat Angol
jún. 29. The Rising Storm Regény Angol
jún. 29. Race to Crashpoint Tower Ifjúsági regény Angol
jún. 30. Doctor Aphra 11 Képregény Angol
Exit mobile version