Invázió a Naboo-n – elolvastuk a Királynő végveszélybent

A Királynő végveszélyben a korábbi Padmé-könyv, A királynő árnyéka folytatásaként, vagy inkább előzményeként fogható fel. Az első regényt a korábbi könyvajánlóban hiánypótlónak neveztem, egyrészt azért, mert az volt az első Padméról szóló kötet, másrészt pedig mert a kánon egy kevéssé ismert időszakában, a Baljós árnyak és A klónok támadása között játszódik.

Ugyanebben az ajánlóban A királynő árnyéka egyik nagy hiányosságaként azt említettem, hogy Sabé a biztató kezdet ellenére nem vált második főszereplővé, és hogy hiába rajzolta meg ügyesen az írónő a többi karakter jellemét, nem kaptak nagyobb szerepet a történetben.  Ez azonban másképpen alakul Királynő végveszélyben kötetben!  A főhős természetesen itt is Padmé, akit éppen ekkor választanak meg a Naboo uralkodójának. Ugyancsak meghatározó szerepet kap a törtétetben Panaka kapitány is, na meg az udvarhölgyek. A csapat tagjait, azok személyiségét, valamint azt a funkciójukat, hogy egyszerre kémek, testőrők, tanácsadók és öltöztetők, már az előző regényből megismerhettük. Most azonban végre kulcsszerepet is kaptak – nemcsak Sabé, hanem a többiek: Rabé, Saché, Eirtaé és Yané is.

A kötet nemcsak azt érte el, hogy megjegyezzem mindegyik udvarhölgy nevét, hanem azt is, hogy szépen meg tudjam különböztetni őket egymástól.

Mindegyik kislány (ugyanis ekkor még 12–15 évesek!) külön személyiséggel és külön képességekkel bír, mindegyük egyfajta csodagyerek: van aki feltaláló, van aki varrózseni, de még műkincshamisító is akad közöttük. Természetesen kiemelkedik a regényből  Sabé alakja, aki egész életében Ms. Második volt,  éppen ezért sorozta be őt Panaka Padmé hasonmásának. Sabé ebben a kötetben sokkal fontosabb szerepet tölt be, mint az előzőben, neki is meg kell tapasztalni a királynői ornátus viselésének súlyát, s Sabé és Padmé kapcsolatának bonyolult érzelmi szintjei is terítékre kerülnek. Ne feledjük, hogy mindkét lány csupán kiskamasz, akik azért – legyen Padmé bármilyen határozott kis okostojás is – még keresik önmagukat. A másik udvarhölgy, akit kiemelnék, a mindössze 12 éves Saché, a tipikus szürke eminenciás a csapatban, akinek a szemén keresztül átélhetjük, hogy mi történik a Naboo-n a Baljós árnyak idején akkor, amikor a filmben mi épp a fogatversenyen bámészkodunk.

A kötet legnagyobb erénye egyben a hátránya is.

A regény 12–15 éves kislányokról szól, így nem kerülhetjük meg a hétköznapi problémáit sem. Ilyen a féltékenység, a bizonytalan baráti, vagy akár romantikus kapcsolat közötti határ elmosódása, a divat és smink, na és a menstruációs fájdalmak.  Harmincéves férfiként kifejezetten nehéz azonosulni egy tizennégy éves kislány érzelmi világával, amit nem tett könnyebbé az írónő, mindenesetre Panaka személyén keresztül remekül rámutatott arra, hogy milyen nehéz is felnőtt férfiként a kamaszlányok hihetetlen világában.  A kötetben nemcsak az udvarhölgyek személyisége bontakozik ki még határozottabban, mint a korábbi regényben, hanem egyszersmind végigkövethetjük, hogy hogyan is alakították ki ezt a bonyolult udvarhölgyes védelmi rendszert. Mind a két jelenség arra utal, hogy

ezek már az előző könyv írása során E. K. Johnston fejében voltak, olyan érzés mintha a Királynő végveszélyben a másik regény jegyzeteiből készült volna.

Ez persze önmagában nem probléma, a két könyv olyannyira szorosan összefügg, hogy el lehetne gondolkozni a közös kiadásában is.

Bár a kamaszlányok érzelmi világa kevésbé jött át számomra, a politikai szál annál inkább érdekelt. A könyvön persze érződik, hogy 2020 gyermeke, a lebetegedett lányok orrukat és szájuk eltakaró maszkot húznak a többiek jelenlétében, míg a külpolitika nagy vágya az előd bezárkózási politikáján való változtatás. Ez Padménak részben sikerül, s az ő külpolitikai húzásai során megismerhettük a Chommell-szektor belső helyzetét, és a Star Warsban sajnos ritkán látott szektorszintű politizálásba is belecsöppenhettünk.

Ez a kötet egyik nagy érdeme, megismerhettük a Galaktikus Köztársaság középszintű közigazgatásának világát,

ami önmagában roppant érdekes, hiszen különféle államformáknak, különféle gazdasági érdekeknek kell közösen együttműködniük, közös szenátor – Sheev Palpatine – irányítása alatt.

A kötet utolsó harmada már a Baljós árnyak alatt játszódik, amiben akad pozitívum és negatívum egyaránt. Mindenképpen pozitív, hogy új szemszögből ismerhettük meg az I. epizód eseményeit, megtudhatjuk, hogy a királynővé maszkírozott Sabé mit érez a Tatuinon, hogy Shmi Skywalker mennyire aggódik fiáért, vagy hogy Darth Maul hogyan készíti elő a jedikkel való leszámolás helyszínét. A kötetben ugyanis röviden egyéb szereplők is némi teret kapnak: Palpatine, Maul, Obi-Wan, vagy éppen Shmi.  A legérdekesebb természetesen az, hogy mi folyik közben a Naboo-n, hogyan is néz ki a Kereskedelmi Szövetség megszállása.  A negatívum sajnos pont az, hogy én személy szerint sokkal többet olvastam volna ezekből, kicsit olyan, mintha a hosszú előkészületek után csak végigrohanunk a fő eseménysoron, hiszen azt láttuk a filmben. Magam részéről akár a Baljós árnyak teljes sztoriját végigolvastam volna Sabé és Padmé szemén keresztül, bővebben kibontva.

Összességen, azt kell mondjam, hogy nem én vagyok ennek a kötetnek a célközönsége, mindenesetre a politikai szál, valamint a Naboo megszállásának bemutatása engem is lekötött és érdekelt. Ugyancsak kiemelném az udvarhölgyek jellemének alapos kidolgozását, különösképpen Saché karakterét. S hiába játszódik időrendben később A királynő árnyéka mint a Királynő végveszélyben, magam részéről mindenki számára a megjelenési sorrendben történő olvasást ajánlom, de – mint fentebb is írtam – esetleg egy közös kiadás ötletét sem vetném el.