Ellenállók, gyülekező! – ezt olvashatjuk (nézhetjük és játszhatjuk) novemberben

Megérkezett a várva vált november, és ezzel olyan új tartalmak, mint A mandalore-i élőszereplős sorozat, a Jedi: Fallen Order videójáték, valamint a Resistance Reborn kötet. Mivel ajánlónk hagyományos témája a nyomtatott művek, elsősorban a könyves és képregényes újdonságok következnek. Emellé újításként egy kis naptárt is készítettünk az érkező Star Wars tartalmakról!

Valószínűleg A mandalore-i sorozat  a legvártabb kánontartalom a hónapban, ráadásul a széria november 12-i debütálását követően még három epizód is érkezik november folyamán. Na és persze november 15-én jelenik meg  a Jedi: Fallen Order videójáték is, melyre szintén sokan nagyon várnak.

Könyvek terén  a Resistance Reborn a legjelentősebb érkező tartalom,  mely november 5-én jelenik meg angol nyelven.  Rebecca Roanhorse könyve közvetlenül Az utolsó Jedik után veszi fel a fonalat, és ahogy azt a cím is mondja, az Ellenállás újjáépítésével foglalkozik. A kötet főszereplői a zárótrilógia fontos karakterei, tudjuk például, hogy a kötetből jobban megismerjük, hogyan alakul Rey és Leia kapcsolata, valamint azt is, hogy Poe Dameront milyen súlyos bűntudat kísérti a Holdo admirális elleni forrófejű zendülése miatt. A regény megjelenését jelentős marketingkampány előzte meg: négy-öt részlet is megjelent a könyvből. Ezekből megtudhattuk, hogy   a Resistance Reborn igazi gyülekezőhely, a képregények, könyvek és videójátékok hősei is találkoznak.  A könyvben ugyanis olyan szereplők jelennek meg, mint Maz Kanata, Riekaan tábornok, Zay Meeko és Shriv, Snap és Norra  Wexley, Suralinda Javos, Jess Pava, Karé Kun (a. k. a. Black Squadron), na és

Wedge Antilles.

The cover of Resistance Reborn.

A Resistance Reborn végleges borítója (StarWars.com)

#008 „Ragadjon benned a Wedge Antilles” by Huttcast

A Benioff-Weiss párosról, A mandalore-iról és a galaxis egyik kedvelt pilótájáról is beszélgettünk a Huttcast legutóbbi adásában, amelyben Muchichka László volt a vendégünk.

A másik könyves újdonság is izgalmasnak ígérkezik, az ugyanis  Marc Sumerak referenciakötete, a The Secrets of the Jedi mely gyönyörű rajzokkal mutatja be a Jedi Rend történetét, és legfontosabb alakjait.

A képregényes fronton ezúttal leginkább a futó sorozatokat említhetjük meg, új füzetekkel jelentkezik a Doctor Aphra, a Star Wars és a Target Vader, valamint folytatódik a Jedi: Fallen Order felvezetőjeként szolgáló Dark Temple képregény is. Izgalmasnak ígérkezik a Skywalker kora előtt játszódó Star Wars Adventures 28. is, amelyben az Első Rend által megszállt Kashyyyk megsegítésére érkeznek Csubakka és társai.

A magyar könyvpiacon is igazi dömping várható! A Szukits Kiadó jóvoltából november 13-án érkezik magyar nyelven Timothy Zahn nagyszerű kánon-Thrawn trilógiájának harmadik kötete, a Thrawn: Árulás, valamint az Alexander Freed által írt Alphabet osztag is. A két kötetet még angolul olvastuk, írt enyhén spoileres ajánlóink ITT és ITT olvashatóak!

A kánonkötetek mellett egy Legendák tartalom is érkezik aznap, ugyanis ugyanakkor jelenik meg a Darth Maul: A vadászó árnyék újabb kiadása. Szintén november 13-án jelennek meg a Star Wars: A szökés valamint a Kanan: Első vér képregénykötetek is. A hónap végén pedig Greg Bear: Az álmok bolygója c. könyve is kikerül a nyomdából.  Csak győzzük elolvasni!

Végezetül afféle újításként egy kis lista, hogy mi is várható a hónapban:

Dátum Cím Típus Nyelv
Nov.  5. Resistance Reborn Könyv Angol
Nov. 6. Doctor Aphra 38 Képregény Angol
Nov. 6. Star Wars 74 Képregény Angol
Nov. 12 A mandalore-i 1 Sorozat Angol
Nov. 13. Thrawn: Árulás Könyv Magyar
Nov. 13. Alphabet osztag Könyv Magyar
Nov. 13. Darth Maul: A vadászó árnyék (Legendák) Könyv Magyar
Nov. 13. Kanan: Első vér Képregény Magyar
Nov. 13. Star Wars: A szökés Képregény Magyar
Nov. 13. Jedi: Fallen Order – Dark Temple 4. Képregény Angol
Nov. 13. Target Vader 5. Képregény Angol
Nov. 15. A mandalore-i 2. Sorozat Angol
Nov. 15. Jedi: Fallen Order Játék Angol
Nov. 19. The Secrets of the Jedi Könyv Angol
Nov. 20. Star Wars 75. Képregény Angol
Nov. 22. A mandalore-i 3. Sorozat Angol
Nov. 27. Az álmok bolygója (Legendák) Könyv Magyar
Nov. 27. Doctor Ahpra 29. Képregény Angol
Nov. 27. Star Wars Adventures 28. Képregény Angol
Nov. 29. A mandalore-i 4. Sorozat Angol

Nyitókép: Az Ellenállás tagjai a Millennium Falconon (Inverse.com)

Legfontosabb posztjaink