[EBSZ] Mit vehetne át az élőszereplős sorozat a Kenobi regényből?

#004 Szükségünk van-e Kenobi sorozatra? by Huttcast

Első vendégét köszönthette a Ziro.hu podkasztja Barta Zoltán személyében, aki a Magyar Star Wars Klubot vezeti. Az adás főként a negyvenedik évfordulóról és a Klub eseményeiről szólt, de szóba kerültek a végén az élőszereplős sorozatok is.

A rémes 2020-as esztendő első szörnyűségei közé tartozik, hogy az év elején kiderült, csúszik a Kenobi sorozat forgatása, ugyanis az addigi forgatókönyvíró, Hossein Amini távozott, miután nem felelt meg a szkriptje a Lucasfilmnek. A borúlátó évkezdet után azonban egyre biztatóbb hírek érkeztek: a Variety szerint tavasszal új forgatókönyvírót talált a projekt Joby Harold személyében, míg Disney Gallery: The Mandalorian keretében Deborah Chow rendező is megerősítette, hogy továbbra is dolgoznak a projekten.

Emellett Ewan McGregor a napokban adott interjút az ACE Universe-nek, mely további bizakodásra ad okot. Azon kívül, hogy megtudtuk, mennyire izgatott amiatt, hogy újra eljátszhatja Kenobit az egyelőre cím nélküli sorozatban, illetve, hogy már ismeri a széria történetét, azt is elmondta, hogy A mandalore-iban bevált ledfalas StageCraft technológiát fogják majd alkalmazni a forgatás során.

„Úgy gondolom, hogy ezt sokkal jobban fogom élvezni. Az előzményfilmeknél minden kék háttér és zöld háttér volt, ami nehezebbé tette elképzelni [a helyszínt]. De mára sokat változtak a dolgok, és azt hiszem, hogy sok minden, amit látni fogtok, az az amit mi is látunk a forgatáson. Nem tudom, hogy láttatok-e már színfalak mögötti jeleneteket A mandalore-i sorozatból, de ők azt a hihetetlen kijelzőt alkalmazzák, ami lenyűgöző. Úgy érzed, hogy valóban azon a helyen vagy, nekünk színészek számára sokkal valóságosabbnak érződik. És úgy gondolom, mi is efféle technológiát fogunk alkalmazni a sorozatunkban.”

Úgy tűnik tehát, hogy a sorozattal minden rendben, a sztori nagyrészt kész, a főszereplő lelkes, nekünk pedig csak türelmesen ki kell várni a produktum elkészültét. De addig is minden Kenobi-rajongónak azt ajánljuk, hogy a várakozást hasznosan töltve olvassa el John Jackson Miller Kenobi regényét!

Három szerzőnk meg is írta, miért!

Kádas István: Lenyűgöző léptékváltás

John Jackson Miller Star Wars történeteit még a Legendák közé tartozó Kóbor lovag, illetve a már a kánon részeként, a Canto Bight kötetbe írt Utazás című rövid története miatt kedveltem meg, a Kenobi című könyvét bevallom, csak mostanában olvastam. Miller azonban ezúttal sem okozott csalódást számomra, remek kis történetet kaptam.

A kötet számos kiváló húzásával lopta be magát a szívembe. Tetszett, hogy a galaktikus nagypolitikából hirtelen egy sokkal kisebb, sokkal hétköznapibb világba kerültünk, a tatuini telepesek mindennapjaiba.  Itt nemcsak nekünk, olvasóknak kell léptéket váltanunk, hanem bizony a galaktikus nagypolitikához szokott Obi-Wannak is, akinek meg kell tanulnia a bolondos Ben Kenobivá válnia. 

Sőt annyira kilépünk Obi-Wan világából, hogy a címszereplő nem is válik igazán nézőpont-karakterré, leginkább más szereplők szemüvegén keresztül láthatjuk, Ben gondolatait csupán a meditációi során ismerhetjük meg, miközben  – egyoldalú – beszélgetést folytat néhai mesterével, Qui-Gonnal. A könyv három főhőse két telepes: a párafarmer Orrin Gault, a boltvezető Annileen Calwell, valamint a buckalakó-csapat félelmetes vezetője, a telepesek által csak Dugószemnek hívott A’Yark. Mindhármuk gondjai meglehetősen emberiek (illetve taszkeniek), s történeteiken keresztül nemcsak a párafarmerek viszontagságos életét, a buckalakók különös kultúráját, hanem a két antagonisztikus ellenfél küzdelmeit is megismerhetjük.

És ha még ez nem lenne elég, hőseinknek olyan komoly ellenfelekkel is számolniuk kell, mint Jabba bűnöző pribékjei, az elszabadult megvadult harmathátúak, vagy éppen a szófogadatlan és rossz útra tévedt gyermekek. Ez a világ ugyan egészen más, mint amit Obi-Wan megszokott, de ahogy jobban megismeri hőseinket, egyre inkább ismerős motívumok jelennek meg. Kiderül, hogy  az egyszerű emberek is képesek magukat és közösségüket félelmeik és kétségbeesésük révén olyan tragédiába taszítani, mint Anakin Skywalker – csak épp ebbe nem a galaxis roppan bele, hanem csupán egy kis tatuini családi kör, illetve egy zsugorodó taszken csoport.  A lépték más, az emberi tényező, a tragédia és a bajt megelőzni próbáló, de mindig annak középpontjába kerülő Kenobi ugyanaz.

A karakterek erősek, jól kidolgozottak, Annileen és Kenobi „románca”, a Calwell–Gault család összefonódása, vagy éppen a taszkenek bizarr világfelfogása és próféciái egyaránt érdekesek és jól megírtak, a történet pedig izgalmas és váratlan fordulatokat tartalmaz. A kötet eseménysorának léptéke, világa, valamint a sztori fordulatai véleményem szerint remekül megállnák a helyüket az élőszereplős Kenobi sorozatban is.

Kisképernyőre kívánkozik mind a tatuini Jockey Ewing (Orrin Gault), mind a dűnetenger Don Matteója (Ben Kenobi), mind a telepesek Joyce Byerse (Annileen);

a buckalakók emberibb, civilizáltabb oldalát pedig már A mandalore-i ötödik epizódja is megmutatta. Kifejezetten szórakoztató lenne egy ilyen hétköznapinak induló Star Wars sorozat, melyben szépen lassan bontakozik ki a konfliktus, egy olyan dráma, ami a szereplők életében meghatározó, a galaxis sorsát tekintve viszont jelentéktelen. Ez egy bátor és újszerű húzás lenne, bár éppen ezért benne van a kudarc lehetősége a tévés műfajnál.

A könyv nincs telepakolva cameo-karakterrel, ahogyan Owen Larsék is csak minimálisan bukkannak fel, sőt Jabba helyett is csak intézőjét és könyvelőjét, Mosep Binneedet látjuk.  Véleményem szerint egy sorozathoz ezt jobban felturbóznák, ott elővennék Ben és Owen Lars konfliktusát, felbukkanna Jabba vagy legalább Bib Fortuna, sőt Bail Organa révén a galaktikus nagypolitikára is kitekintésünk lehet; pedig, ahogy a regény mutatja, ezek nélkül is lehet egy remek történet szőni a Ben Kenobi unalmas tatuini éveire. 

Remélem, a könyvhöz hasonlóan a sorozat is megmutatja a párafarmerek, buckalakók, bűnözök és jawák sajátos együttélését, ahogy Kenobi Qui-Gonnal történő beszélgetéseit is várom a szériától. Remélve, hogy a könyvvel ellentétben a bölcs mester válaszol is tanítványa szavaira…

Dolmány Gergely: Fénykardok és űrhajók nélkül is izgalmas

Mikor először meghallottam, hogy sorozat készül Obi-Wan tatuini életéről, egyből ez a kötet ugrott be.  Évekkel ezelőtt olvastam, de még ma is sok emlék, jelenet, történet ugrik be a könyv címe hallatán.  John Jackson Miller már az első oldalaival meglepetést okozott – a szereplők felsorolásával. Ilyet eddig Star Wars könyvben nem nagyon láttam. Tény, hogy nincs benne sok szereplő, de számomra megnyugtató volt, hogy az elején bármikor megnézhetem, hogy ki-kicsoda a történetben. Obi-Wan végig (fő)mellékszereplő, amolyan szerzetesként, titokzatos jótevőként ismerhetjük meg. A karakterek mindvégig próbálják kideríteni, hogy ki ő, honnan érkezett. Sokan bolondos varázslóként állítják be. Azzal, hogy a többi szereplő szemszögéből látjuk őt, számunkra is titokzatossá válik, annak ellenére, hogy pontosan tudjuk ki ő. Miller nagyon jól építi fel a történetet és a végső fordulatot.

Annak ellenére, hogy egy kietlen sivatagos bolygón játszódik a könyv, minden egyes fejezetben mozgásban maradnak az események, nincs üresjárat, unalmas környezeti leírás.

A karakterfejlődés tökéletes a regényben, véleményem szerint párhuzamot lehet vonni Obi-Wan kunyhójának bővülésével. Nagyon tetszett a taszkenek részletes bemutatása, az életfilozófiájuk ismertetése. Az író olyan aprólékos részleteket is elmesél, mint például a ruházatuk körüli hagyomány. A végső fordulattal minden elem a helyére kerül, az addig feleslegesnek hitt információk is értelmet nyernek. Ahogy István is írta, nincsenek cameo-karakterek és nekem nem is hiányoztak a könyvből.  Számomra az egyik legmeghatározóbb momentum a Ben Kenobi név létrejötte. Obi-Wan ezzel is jelezni akarja, hogy mennyire csalódott és elkeseredett a múltjával kapcsolatban. Azonban azt is megtudhatjuk, hogy eddig csak egy ember hívta így, Satine hercegnő.

Ez a könyv bebizonyította, hogy látványos fénykardharcok és űrcsaták nélkül is lehet izgalmas a Star Wars világa.

Hogy mit emelnék át a sorozatba? Őszintén szólva Obi-Wanon kívül senkit sem!  Inkább a hangulatot próbálnám átültetni a képernyőre.  Ahogy A mandalore-i sorozat is megmutatta, lehet nagyon jó dolgokat alkotni egy viszonylag új és ismeretlen környezetben. Én hasonlót várok a Kenobi sorozattól is, nem félek attól, hogy Obi-Wan pálinkafőzési vagy adókerülési ügyeibe nyerünk bepillantást.

Kelemen Richárd: Kenobi belső konfliktusa és a taszkenek

Habár akik ismernek, tudhatják, hogy alapvetően a kánont jobban kedvelem a Legendáknál/Bővített Univerzumnál, mégis van ott is rengeteg olyan történet, amit nagyon kedvelek, és nagyon közel állnak a szívemhez.  Az egyik ilyen a Kenobi is, egyértelműen nem csak a Legendákból, de összességében is a kedvenc Star Wars regényeim közé sorolnám.  Nagyon szeretem az olyan történeteket a regényekben, amelyek kisemberek hétköznapi problémáiról szólnak, és John Jackson Miller véleményem szerint nagyon jól le tud festeni ilyen képeket, az idillt megbontó esőfelhőket. Ez például Az elveszett Sith törzs egyik történetében is meg volt, és ott is nagyon tetszett.

Sokan nem értik, hogy egy ebben az idősávban játszódó sorozatban milyen történetet lehetne elmesélni Obi-Wanról, hiszen csak a sivatagban üldögélt remeteként.

Ilyenkor én mindig bőszen mutogatok erre a regényre, mert ez bebizonyította, hogy igenis sok izgalmas lehetőséget rejthet magában ez a koncepció.

Obi-Wan karaktere számára egy fontos konfliktus a regény során, amivel minden rejtőzködő jedinek meg kell birkóznia, hogy akármennyire is próbálja elnyomni magában a jedit, erre valamilyen szinten képtelen, és nem tud elmenekülni a múltja és a régi beidegződések elől.  A könyv egyik legfontosabb történetszála egy, a telepesek és a buckalakók között kialakult feszültség, ami egyre jobban elharapódzik.  Obi-Wan pedig a „béke őreként” hiába próbál kimaradni az egészből, idővel mégis kötelességének érzi felderíteni az igazságot, ezáltal teljesíteni azt a feladatkörét, amire jedi éveinek vége felé, egy háború tényleges katonájaként nem igazán volt lehetősége. Ez az egyensúlyozás aközött, hogy teljesítse egykori életéből származó, saját maga által vélt kötelességeit és aközött, hogy rejtőzködve maradjon, szerintem egy nagyon izgalmas és érdekes kérdéskör, amit véleményem szerint a sorozat is jól fel tudna térképezni.

Emellett nagyon tetszett még a regényben, hogy elég részletes betekintést nyertünk taszkenek világába, kultúrájába is. Korábban, amikor találkoztunk velük, mindig csak primitív, agresszív vadembereknek láthattuk őket, és egy  nagyon üde színfoltja volt ennek a regénynek az, hogy bepillantást nyerhettünk, egészen pontosan mit, és miért tesznek a buckalakók. 

Habár hallhattunk már néhány pletykát azzal kapcsolatosan, hogy a sorozat nem csak a Tatuinon játszódhat, én titkon bízom abban, hogy ez mégis így fog történni, és nem fogunk más bolygóra elkalandozni Obi-Wannal (esetleg visszaemlékezés formájában), ez pedig egyebek között a buckalakók kicsit részletesebb megismerését is lehetővé tenné.