[EBSZ] A végső dobás: első blikkre felemás, de fontos regény

Új sorozatot indítunk, amelynek címe: Egy bizonyos szemszögből [EBSZ]. A cikksorozat lényege, hogy szerkesztőségünk több tagja is elolvassa ugyanazt a regényt vagy megnézi ugyanazt a mozgóképet és igyekszik röviden véleményt alkotni arról. Az [EBSZ] célja, hogy differenciáltabb és teljesebb képet adjon a Star Wars kánonának adott produktumáról. Fogadjátok szeretettel az első cikkünket, amelyben a Hanról és Landóról szóló regényről alkotunk véleményt.

Daniel José Older A végső dobás című kánonregénye vegyes érzéseket keltett bennem. Nem váltotta meg az univerzumot, de mégis vannak érdekes pontjai. Az alkotást leginkább azoknak ajánlom, akik szerették az Utóhatás-trilógiát, ugyanis a történet jelen ideje akár közvetlen folytatásnak is tekinthető, emellett utalásokat is kapunk. Engem ez a része lekötött, ugyanis kedvelem ezt az időszakot, amelyben még mindig rengeteg üres folt tátong.

A könyv révén betekintést nyerünk az Új Köztársaság mindennapjaiba.

Láthatjuk továbbá, hogy Han és Leia ekkoriban hogyan boldogul a szülői léttel. Főként Han szemszögéből szemléljük e folyamatot, amely a karakterek fejlődése miatt lényeges igazán. Han és Lando is ebben a történetben érkeznek jelentős változásokhoz.  Az eredeti trilógia két gazfickója nemcsak egy veszedelmes főgonosszal kerül szembe, hanem saját magukkal is. 

A történet szerkezete is tetszett, hiszen több idősíkon játszódik, több szálon fut, amelyek folyamatosan próbálják fenntartani az érdeklődést. A szerző csak óvatosan, lassan adagolja a kirakós darabjait, majd a történet végén minden összeáll. Bár ennek ellenére sajnos sokszor döcög a story. Persze, ha valaki megkérdezi, hogy tudom e ajánlani, akkor senkit nem tartanék vissza a kötet elolvasásától, de nem árt tudni, hogy  Daniel nem a kánon legkiemelkedőbb alkotását írta meg. 

(Bede Attila)


Nem lett kifejezetten jó regény A végső dobás, annak ellenére, hogy meg lett volna benne a potenciál ehhez.  A kötet fő hibája számomra az volt, hogy három párhuzamos történeti síkon futott benne a nem kifejezetten erős sztori.  Ez szétforgácsolta az ember figyelmét, az egyik pillanatban még várjuk a történet következő – nagyrészt kiszámítható – fordulatáért lapozunk, a másikban pedig megkapjuk a többnyire pont érdektelenebb szál folytatását. Ez a szerkesztési elv csak arra volt jó, hogy a kötet olykor-olykor felidegesítsen. Ráadásul (részben) olyan korszakban játszódik a kötet, amelyet alig ismerünk (a régi és a legújabb trilógia közötti időszak), éppen ezért jobban is elsülhetett volna a projekt…

Vannak persze pozitívumai is A végső dobásnak. Az egyik, hogy az egyik történeti szálban megismerhetünk egy új ewokot, aki kódtörőként tevékenykedik, de a galaktikus közöst nem nagyon szívleli.  Zseniális karakter, emlékeztetett a Jedi Akadémia-sorozat ewok pilótájára.  A másik pozitívumhoz egyet visszalépek: korábban elemeztem Han Solo és Lando Calrissian (politikai) gondolkodásmódját, ehhez persze csekély forrást találtam a kánonban. E regény azonban jelentős mértékben segíti majd e munka folytatását, hiszen sok minden kiderül a galaxis zsiványairól. Az ébredő Erő szempontjából is roppant fontos, miként birkózik meg Han Solo az apasággal és azzal, hogy a politikába is bele kell ártania magát valamilyen szinten.

Han és Lando – egy csempész és egy szélhámos filozófiája | Ziro, a hutt holoüzenetei

2018. május 5-én, az Országos Star Wars Rajongói Találkozón elhangzott előadásom felcicomázott változata.

Mindezek miatt és hibái ellenére mégis ajánlani tudom a regényt, hűvös téli estékre jó kis olvasmány lehet.

(Földi Bence)


Be kell valljam, amikor első alkalommal vettem a kezembe A végső dobást, letettem körülbelül az első száz oldal után, mert nem tetszett. A történet csapongott összevissza az időben, egyszerre három szálon is, a karakterek súlytalannak tűntek, és

úgy tűnt, hogy a szerző a „gatyájában hordja a tollát”.

Kifejezetten bosszantott, hogy jól ismert ugnaught fajt „undibundi”-ként szerepeltették, még akkor is, ha ez egy régi fordítói hagyomány felélesztése volt. Szerencsére azonban tovább olvastam, és milyen jól tettem!  Több izgalmas és érdekes húzás maradt még Daniel José Older kabátujjában,  így egyre jobb véleménnyel lettem a kötetről.

A kötet három idősíkja közül kétségkívül a legfontosabb a jakkui csata után játszódó, amely szerint a galaxis a Birodalom bukása után egy új fenyegetéssel néznek szembe: a droidok esetleges programozott, gyilkos lázadásával. Az antagonista Fyzen Gor terminátoros–kiborgos–frankeinsteines terve nekem szokatlan volt, és kicsit új Yuuzhan Vong-szagú, de szerencsére a kötetben elvágták – remélem végérvényesen – annak az esélyét, hogy a galaxis sorsa a „Gépek lázadásához” vezessen. Mindenesetre a kötet fontos erénye, hogy

a Solo-filmben sokat kritizált L3 karaktere méltó, fajsúlyos helyet kapott a kánonban.

A fő idősík mellett tehát a Lando–L3 visszaemlékezések játszottak még fontos szerepet, a fiatal Han–Csubi szál akár el is maradhatott volna. Igaz, ez az idősík csak töltelék volt, azonban hemzsegett a jó elemektől: Sana Starros szereplése, a fiatal Han és Maz Kanata találkozása, és Mozeen Parapa karaktere is tetszett.

A szerző különben szerintem sokat vállalt azzal, hogy „Egy Han és Lando történet”-et írt, valójában Han inkább támogató karakter, és  Lando a központi szereplő,  akinek életét a múlt kísértése mellett egy twi’ilek lány (Kaasha) is felborítja. A lány amolyan Mara Jade-típusú figura, akinek az az első számú szerepe, hogy ő lesz a „nő” az egyik jól ismert Star Wars szereplő életében. Lando, Han, Kaasha és az elmaradhatatlan Csubi mellett a csapat további tagokkal is bővül, az ugnaught Florxszal, az ewok Peepkával és az alderaani Takával.  A szerző azonban sok esetben adós maradt a karakterek elmélyítésével.  Ennyi szereplő mozgatása persze nehéz, de nem lehetetlen, jó példa erre a kultikus Firefly sorozat, vagy éppen Timothy Zahn Gazfickók című regénye. Florx például annyira súlytalan szereplő volt, hogy majdhogynem végigaludta a mozgalmas eseményeket.

 Különösen tetszett azonban Peepka, és az epizodikusabb szerepet játszó Aro karaktere,  előbbi egy rendkívül intelligens, de közben ízig-vérig „ewokos” ewok, utóbbi pedig egy a közös nyelvet rendesen beszélő, ügyes és értelmes gungan. Amellett, hogy Lucas kapott egy-egy bújtatott pofont az ewok-filmekért és Jar-Jar-ért,  a könyv jó példákat mutatott, hogy ezeket a fajokat is tovább lehet edukálni és fejleszteni, nem egysíkú primitív lények.  A gunganek fejlett vízalatti városokban élnek, modern energiapajzzsal, tengeralattjárókkal, bombákkal, így nyilván nem mindannyian idióták… Ahogy az is elképzelhető, hogy az ewokok között is szülessen zseni, aki megfelelő képzettséggel akár még az Új Köztársaság kódtörője lehet. Ezek a húzások szerintem sokat tettek a galaktikus tolerancia elterjesztése érdekében.

(Kádas István)


Az [EBSZ] összes részét ide kattintva lehet megtalálni. Kommentben véleményt is mondhatsz a sorozatról vagy a taglalt alkotásról akár itt, akár a Facebook-oldalunkon.