A jedik fénykora – elolvastuk a Light of the Jedi regényt

A Light of the Jedi fekteti le A Köztársaság fénykora alapjait.

Azt már a különféle híradásokból, betekintőkből és interjúkból is tudtuk, hogy a könyv kulcsmomentuma egy nagy katasztrófa, valamint a hiperűr furcsa viselkedése lesz. S valóban, a kötet első része magával a katasztrófával, a második pedig annak kinyomozásával, továbbgyűrűzésével foglalkozik, hogy végül egy grandiózus zárórészbe torkolljon. Na, ennyit a történetről dióhéjban, minimális szpoilerrel.

Izgalmasabb ugyanis az a világ, amit bemutat a történet. Hogy milyen is volt az a galaxis, amikor nemhogy Palpatine, de Dooku gróf sem élt, de a jedik és a Köztársaság virágkorukat élték, a sithek rémtetteit pedig a történelem vérzivataros századaihoz sorolták.  A korszak legfontosabb jellemzője a béke.  Nincsenek háborúk, ahogy azt a kötet egy helyen megjegyzi: most még a huttok és a mandalore-iak sem rosszalkodnak, a Köztársaság a boldog békeidőit éli. Mindez Lina Soh kancellár érdeme, aki politikájának kulcsmomentumává tette a Nagy Munkát, vagy Nagy Munkákat, amelyek révén szorosabban összekötik a galaxist, kifejezve, hogy a Külső Peremvidék lakói igazán a Köztársaság részei. Hogy elképzeljük ezt a korszakot, húzzunk párhuzamot a dualizmus Magyarországával: béke, gazdasági–ipari fejlődés, és nagy álmok (Soule szerint amúgy a hatvanas évek amerikai közhangulata ihlette a korszakot – a szerk.). Természetesen bűnözők, kalózok és martalócok ekkor is léteznek, de ezek a Köztársaság egészére nézve csak minimális fenyegetést jelentenek.

A Köztársaság mellet a jedik is virágkorukat élik, a coruscanti templom mellett sok kisebb támaszpontot hoznak létre a Peremvidék bolygóin, hogy segítsenek az ott élőknek. A legjelentősebb Nagy Munka,  a Starlight Beacon űrállomás, ahol a Köztársaság és a jedik újfent együtt dolgoznak, amely egyszerre lesz kommunikációs erősítő, békefenntartó támaszpont, diplomáciai bázis, kulturális és kereskedelmi központ, s a legjelentősebb jedi kolónia otthona a coruscanti templom után.  A Starlight az egész korszak központi eleme, a regényben azonban még éppen csak befejeződnek az építési munkálatok.

A készítők – s itt külön kiemelendő a Lucasfilm látványtervező-részlegének és a képregényrajzolók közreműködése – sokat dolgoztak az éra korábbiaktól eltérő, ugyanakkor izgalmas látványvilágán. Mások például a járművek, mint amit például a filmekből (akár az előzménytrilógiából) megszokhattunk, a köztársasági Longbeam és a jedi Vector hajók is érzékeltetik, hogy egy új, más korszakba léptünk.  Ugyanez igaz az öltözékekre is, a jedik sokkal lovagiasabbak, ünnepélyesebbek, a fegyvereik is változatosabbak: például sokak fénykardján találunk keresztvasat.  A korszak látványvilága is ezt a fennköltséget tükrözi. Ezzel elkerülték azt a legnagyobb hibát, amibe a Régi Köztársaság korszaka évekkel ezelőtt beleesett: ott – a több ezer éves fejlődés ellenére – egészen hasonló látványvilág fogad minket, mint a Skywalker-érában. Szintén nagyon izgalmas a Köztársaság Fénykorában, hogy a jedik járműveit kifejezetten a jedik számára készítették: a teljeskörű használatukhoz szükség van fénykardra is, ráadásul inkább mechanikai, mint elektronikai eszközök, hogy az Erővel is lehessen kapcsolgatni a műszereket. Zseniális.

A regényen számomra érződött, hogy Soule eddig a képregények terén alakított nagyot a messzi-messzi galaxisban, a kötet néhol képregényszerű. Ez nemcsak abban mutatkozik meg, hogy ügyesen lefesti az említett fennkölt látványt, hanem a történetmesélésen is: Soule sok nézőpontkarakterrel operál, amitől számomra a regény képregényekhez vált hasonlatossá. A sok karakter közül kétségkívül vannak fontosabb, központibb figurák: ilyen Bell Zettifar jedi padawan és mestere, a twi’lek Loden Greatstorm. Az ő történetszáluk kifejezetten szoros és egy irányba tartó, ráadásul remek fő- és mellékkarakterekkel.

Mind Bell és Loden, mind az őket támogató egyéb jedik remekül megírt figurák lettek.

Bell szemszögéből nézve átélhetjük a padawan-lét nehézségeit és kihívásait, s azt is megismerhetjük, hogy milyen az élet egy peremvidéki kis jedi helyőrségben. Ráadásul a jedi kötődés-elméletet is árnyalja Bell és a helyőrség „kutyája” (vagy inkább „pokémonja”?), Ember (Parázs), aki értékes tagjává válik a jedi csapatnak.

A másik történetszálban talán Avar Krisst nevezhetjük meg a regény központi alakjának és azt kell mondjam, ismét izgalmas karakterábrázolással van dolgunk.

A korszak egyik legjelentősebb jedije ugyanis a szőke hölgy, aki zeneként hallja az Erőt, és talán éppen emiatt olyan képességeket is birtokol, amelyeket más jedik nem, vagy csak kevéssé. Avar ideális jedinek tűnik, a regény ugyanakkor betekintést enged a személyes érzéseibe, kapcsolatrendszerébe is. Például érdekes a különc jedivel, Elzar Mann-nal kialakított szoros barátsága.

Rajtuk kívül más jedi és nem jedi karakterek is felbukkannak a történetben, ki több, ki kevesebb „játékidőt” kap.  Különösen sajnálom például, hogy a vuki jedi, Burryaga Agaburry nem kapott olyan sok szerepet.  Holott Soule éppen az ő karakterén keresztül mutatta meg azt, hogy hogyan lehet és kell egy vuki karaktert beletenni egy könyves sztoriba, és milyen érzés egy vuki számára az, hogy a népek többsége nem érti a shyriiwook nyelvet. Hiszen a vukik nem csak makognak és morognak, hanem beszélnek.

A karakterek közül természetesen az antagonisták is szót érdemelnek, ugyanis remek Star Wars gonoszokat alkottak meg a nihilek alakjában,  már most a Star Wars legkarakteresebb rosszfiú közé tartoznak.  Az interjúkban említett „űrviking” hasonlat szerintem sokaknál téves asszociációt okozott: valójában egy kegyetlen, anarchista martalóccsapatról van szó, amely sajátos hierarchia szerint rendeződik. Ebben különleges helyet kap Marchion Ro, a Nihil Szeme, aki egy távolról sem kétbites rosszfiú, hanem

igazi számító, kiszámíthatatlan, kegyetlen és céltudatos szemétláda, némi eleganciával.

Ro és a Nihil fontos szerepet fog még betölteni a Köztársaság Fénykorában, s eme erős kezdet után várom a folytatást.

Összességében tehát egy nagyon jó regényt kaptunk, amelynek a két legfontosabb  erénye egyrészt, hogy

újszerű és üde a Star Wars világában,

amire, valljuk be, ráfért már egy efféle vérfrissítés. Másrészt pedig a karakterek: Bell, Loden, Avar, Marchion és a többiek mind-mind remekül meg lettek formázva, szerethető és érdekes figurák lettek, s nagyon jó olvasóként a fejükbe látni. Ráadásul a kisebb, epizódszereplő karakterek között is remek emberi pillanatokról olvashatunk, s külön kiemelhető a kötet sajátos humora is. A cselekmény fordulatos, bár számomra míg a Bell–Loden-szál, illetve a Nihil-sztori szorosabban összetartó történetek, addig Avar Kriss története szerteágazóbb, talán éppen a túl sok nézőpontkarakternek köszönhetően. Vagy éppen csak annak, hogy én sokkal többet olvastam volna arról, hogy Avar és Elzar miként nyomoznak a katasztrófa okait kutatva.

A Szukits 2020 végén közölte a Ziro.hu-val, hogy 2021-ben tervezik a Light of the Jedi magyar fordításának kiadását.