7-8 Star Wars-regénnyel és 10-12 képregénnyel készül a Szukits 2019-re

Átlagosan minden hónapra jut majd egy gyűjteményes képregénykötet a Szukits Kiadó jóvoltából a 2019-es esztendőben. Már most érdemes félretenni, mert remek címekkel készül a szegedi könyvkiadó.

 Megtudakoltuk a Szukits Kiadótól, hogy milyen terveik vannak a 2019-es esztendőre Star Wars-fronton.  Szukits Gábor, a kiadó egyik vezetője e-mailünkre adott válaszában tételesen bemutatta, hogy mikor milyen megjelenések várhatóak, igaz, egyelőre nem tudott az összes címről beszámolni.

Az 1929-ben létrehozott szegedi könyvkiadó – amelyet jelenleg az alapító unokái vezetnek – kb. 7–8 regénnyel készül 2019-re, ezek közül ötnek a címét már ismerjük. Februárban a Solo: Egy Star Wars-történet előzményeként megjelent Most Wanted c. kötet jön majd ki itthon. Rae Carson regényének már magyar címe is van: Koréliai hajsza. A regényről bővebben Sólyom Zoltán barátunk blogján, a Star Wars Világán lehet olvasni:

Kánon felzárkóztató: Most Wanted regény

Azok kedvéért, akiknek időközben kedve támadna a könyv elolvasásához; a spoilermentes fülszöveggel és a személyes ajánlómmal fogjuk kezdeni, nehogy véletlenül lelőjem valakinek a csavarokat, és ezeket követi majd a történet fontosabb részeinek spoileres összefoglalója. A cselekmény a “Solo: Egy Star Wars-történet” eseményei előtt zajlik.

Zoltán egyébként nálunk is megemlítette a Most Wantedet, amikor arról mesélt a Ziro.hu olvasóinak, hogy mennyiben tért el Han Solo élettörténete a kánonban és a Legendákban. E cikkünket itt olvashatod el.

E. K. Johnston: Queen’s Shadow c. regényének alternatív borítója (Amazon.co.uk)

Még tavaszra, májusra tervezik E. K. Johnston regényének (Queen’s Shadow) megjelentetését. Amint arról nyáron, a San Diego Comic-Con könyves bejelentéseit taglaló cikkünkben beszámoltunk, e könyv a Baljós árnyak és A klónok támadása között játszódik, főhőse pedig a Naboo királynőjéből a bolygó szenátorává váló Padmé Amidala.  „Padmé új megbízatása során még jobban el kell mélyednünk a galaktikus politika sűrűjében – legnagyobb örömünkre!”  – írtuk akkor, s ettől ezúttal sem tágítunk.

A Szukits júniusban adná ki Claudia Graytől a Master and Apprentice-t. Egyik kedvenc kánonszerzőnk  ezúttal a Baljós árnyak idejére kalauzolja el olvasóit, főhősei pedig Qui-Gon Jinn és a padawan Obi-Wan Kenobi.  „Ha hozzám hasonlóan másoknak is kedves gyerekkori olvasmányélményei a rövidke Jedi Növendék füzetek, azok bizonyára izgatottan várhatják a február végét” – írta a regény kapcsán Kádas István az előbb említett nyári cikkünkben.

Augusztusi megjelenéssel tervez a szegedi könykiadó az Alphabet Squadronnal. Alexander Freed régi motoros a Star Wars környékén, a The Old Republic birodalmi ügynöksztorijával nyerte el a rajongók szívét, de ő írta az Alkony Századot és a Zsivány Egyes regényadaptációját is. Ősszel, a New York Comic-Con bejelentéseiről írott cikkünkben meséltünk már az Alphabet Squadronról is. A regényben – csatlakozva a Black Squadron és a Star Wars: Ellenállás által új életre hívott pilótatörténetekhez – egy furcsa lázadó (vagy már Új Köztársaság?) csapatot követ végig, akik A Jedi visszatér eseményeit követően  a Birodalom maradványai – és „csontvázai” – felkutatására és levadászására vállalkoztak.  Az osztag tagjai (öten vannak) különböző gépekkel repülnek, A-szárnyú, B-szárnyú, U-szárnyú, X-szárnyú és Y-szárnyú vadászgép alkotja az alakulatot.

Végezetül még egy regény címe ismert:  októberben érkezhet a Thrawn: Treason Timothy Zahn rekanonizált karakterének története már trilógiává bővül (plusz szerepelt a Lázadók animációs sorozatban is). A második kötet a Thrawn: Szövetségek címet kapta, nemrég jelent meg itthon magyarul, mi viszont már nyáron ledaráltuk, így nevezhette Kádas István az egyik legjobb Star Wars-regénynek – azok közül, amiket olvasott. Ezek alapján a harmadik kötettől is sokat várunk.

Timothy Zahn Thrawn-kánonregényeinek címlapjai (Reddit)

Mindezek mellett további 2–3 regény megjelentetését tervezik az év második felében, de az még nem dőlt el, melyek lesznek azok. Minden bizonnyal a decemberben érkező IX. részhez kapcsolódó felvezető regény(ek) is helyet kaphat(nak) majd köztük.

Képregényes fronton még nagyobb dömping lesz a Szukitsnál. Márciusra, májusra, júliusra és szeptemberre két-két megjelenéssel terveznek. Márciusban a Shattered Empire és a Darth Maul: Son of Dathomir érkezhet majd, májusban a Jedi of the Republic: Mace Windu, valamint a Darth Vader: Dark Lord of the Sith második része, a Legacy’s End jelenhet meg. Júliusban ugyanennek a harmadik része (Burning Seas), és a Star Wars #8: Mutiny at Mon Cala érkezhet. Szeptemberre számol a Szukits e sorozat 9. részével, a Hope Dies-zal és a Doctor Aphra #3: Remasteredel. De ha ez még nem lenne elég, kb. 4 képregény kiadását tervezik a 2019-es év második szakaszában, de – ahogy a regényeknél – még itt sem dőlt el, pontosan mely címek kerüljenek a magyar rajongók polcaira.

Akárhogy is,  az biztos, hogy a Star Wars-regényeket és -képregényeket kedvelő magyar közönségnek nem kell majd panaszkodnia.  Remélhetőleg a kiadó is elkészül majd a megadott időpontokra a megjelenésekkel, így nem kell többet várakozni az áhított művekre a tervezettnél.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Legfontosabb posztjaink