Kipróbáltuk a legújabb Star Wars VR-játékot!

A Vader Immortal után itt a Star Wars VR-játékok újabb nagy dobása, bár a platform sajátságai (leginkább a magas ára) miatt ezek a játékok csak egy szűkebb rétegnek elérhetőek. Vannak nyilvános helyek, ahol van lehetőség ezen az eszközök és játékok kipróbálására, de a koronavírus ezekre a helyekre is hatással lehetett. Azt tudni kell, hogy Star Wars VR-játékokat elsősorban Oculus Questre fejlesztik (még egy ideig biztosan), így más VR-szemüveggel nem hiszem, hogy kipróbálható lesz ez a játék, vagy legalábbis csak később lesz elérhető más platformon. (A Vader Immortal azóta Playstation VR-ra is megjelent – a szerk.)

Ezek fényében igazán szerencsésnek érzem magamat, hogy kedves barátaim (köszönöm É. és T.) révén lehetőségem nyílt kipróbálni az Oculus Questet és játszani ezzel a játékkal. Le kell szögeznem, hogy ez volt az első VR-élményem, korábban legfeljebb streameken keresztül találkoztam velük, így a később megjelenő véleményemet/élményeimet abszolút újoncként tapasztaltam meg és ekképpen kezelendők. A terület ahol használni tudtam a szemüveget nagyjából két négyzetméter volt, két oldalon üvegajtóval határolva, ennek pedig alkalmanként hatása volt a játékra. A történetre később fogok kitérni, de elöljáróban annyit, hogy a játék, ahogy a címe is sugallja, a Batuun játszódik, a Fekete Torony Helyőrség körül, a 8. és a 9. epizód között.

Engem a Tales from Galaxy’s Edge már az elején lenyűgözött. Gondolom, a legtöbb embert a látvány érdekli, és azt kell mondjam, erre nem lehetett panaszom. A belső terekben és kanyonokban nézelődés vagy a szakadékok legszéléről lenézés a mélybe sok időmet elvette. A tárgyak arányait eddig csak a filmek díszleteiből vagy képregényekből lehetett kivenni,

egészen más érzés volt „benne lenni” egy űrhajóban,

vagy egy viperdroid mellett állni és azt látni, hogy még a roncsa is embernagyságú. A Batuu hatalmas famaradványai, a sziklafalak, a konténerek és egyéb tárgyak mind úgy funkcionálnak, mint a valóságban, gátolják a mozgásunkat, fedezéket nyújtanak, de platformként is működhetnek. Elképesztő érzés volt első alkalommal állni egy sziklaoszlop mögött, ellenséges tűzben, úgy, hogy a testemet takarta a sziklafal, de a virtuális karjaimat ki tudtam tenni a sziklafal mellett kétoldalt és vakon tudtam tüzelni a két A475-ös puskámmal. Ez a „fedezék mögül kidugom a fegyvert és vakon lövöldözök a megfelelő irányba” nekem rettentően hangulatos volt és jókat szórakoztam rajta, amellett persze, hogy jóval biztonságosabb volt így legyőzni az ellenséget. A játék a fülemet is kényeztette: a fegyverek a hozzájuk passzoló hangokon sivítottak, a droidok megszokott módon csipogtak vagy beszéltek és a szinkronokkal is minden rendben volt,  sőt, néhány klasszikus szinkronszínész ebben a történetben is visszatért. 

Az alap mozgás lehet teleportálás jellegű (kijelölünk egy területet és odaugrunk kb.), illetve más beállítást is lehet választani, de bevallom, én ezt ki se próbáltam a fentebb már említett szűk hely miatt. Miután megszokja az ember ezt az ugrálást, egész hatékonyan lehet közlekedni a játékban. A „teleportálás” azt is lehetővé teszi, hogy akár három emelet magasról is „leugorhassunk”, ami jelentősen gyorsítja a közlekedést. Fölfelé derékmagasságig még a „teleportálással” is lehet mozogni, de magasabb pontok elérésére már más módszert kell alkalmaznunk. Nem tudom más VR-játékokban lehet-e, de itt nincs mód ugrásra a játékban,  helyette kapunk egy jetpacket,  amivel egy-két szinttel feljebb is tudunk emelkedni, és ebből a pozícióból tudunk „teleportálni” a megfelelő helyre. Elsőre ez az ötlet kicsit bénának hatott, de miután hozzászoktam, rá kellett jönnöm, hogy jól lehet alkalmazni és megfelelően helyettesíti az ugrás funkcióját.

A játék alapvetően nem egy hosszú élmény, pár óra alatt letudható az egész egy tapasztaltabb VR-osnak.

Nekem nagyjából két alkalom és összesen 7-8 effektív játékóra alatt sikerült befejeznem és ebbe már beleszámoltam a tapasztalatlanságból adódó bénázásomat és az összes gyűjthető dolog és kihívás beszerzését, illetve végrehajtását. A játék nem fogja a kezünket és feltételezi, hogy ismerjük az eszköz használatát, ezért az első alkalommal, amikor sikerült belépnem ebbe a valóságba kicsit elveszettnek éreztem magam. Az alapvető csodálkozáson és az „új kezeimmel való” ismerkedésen kívül a bal csuklómon található csuklókonzol is újdonságként hatott.

Ez a konzol alapvető fontosságú a játékban több okból is. Egyrészt tartalmaz egy kommunikátort, amelyen keresztül beszélnek hozzánk az NPC-k, másrészt egy leolvasó berendezést, amivel le tudunk tapogatni mindenfélét, amire lehetőséget ad a játék, harmadrészt pedig egy virtuális iránytű segít a tájékozódásban és irányít a célunk felé. Amellett, hogy rövid a játék (de így is jóval hosszabb, mint a Vader Immortal egyes részei – a szerk.) abszolút lineáris, erre az iránytűre nagy szükségem volt. Előfordult olyan szituáció már a történet legelején, hogy nem kaptam iránymutatást, hogy merre kell menni, ezért nettó fél órát töltöttem egy raktérben azon ügyeskedve, hogyan jussak ki onnan. Ez a raktér egy zsákutca volt, így visszafele kellett haladni, de erről nem kaptam semmilyen információt (vagy csak nem figyeltem eléggé az elmondott szövegekre) és mikor első alkalommal közel mentem az ajtóhoz, amin bejöttem és amerre távozni kellett, nem nyílt ki (később kiderült, azért, mert nem mentem elég közel). Az is előfordult, hogy az iránymutató nyíl sem segített és inkább távolított a céltól, ennek nem tudom mi oka lehetett, de főleg olyan esetekben történt meg, ahol több részfeladatot is el kellett végezni. Talán a legközelebbi pontok között váltott hirtelen a másik irányba.

Továbbá a konzol kijelzőjén figyelemmel követhetjük, hogy a jetpackünkben még mennyi üzemanyag van egy-egy ugrásra (ha elfogy, akkor visszaszállunk a földre), de ami fontosabb, itt láthatjuk azt is, hogy mennyi életerőnk van pillanatnyilag.

A csuklókonzol mellett még van néhány kiegészítő, ami segítségünkre lesz. Mindkét csuklónk belső oldalára rögzíthető egy-egy baktatartály, melyek két adag baktát tartalmaznak és szó szerint életmentők lehetnek. Az övünkön található egy táska, amibe lehet tárgyakat gyűjteni, található rajta két hely, ahova gránátokat, fegyvereket vagy gyakorlógömböket (ilyennel küzd Luke a Millennium Falconon) is rögzíthetünk gyorsabb elérésre.

Továbbá található rajta egy különleges eszköz, amit all kitnek neveznek. Ez egy fúziós fáklyából, egy kis sokkolóból és egy hidrokulcsból áll össze, az egyes funkciókat a fej automatikus cseréjével lehet változtatni. A fegyverek mellett ez a kis mindenes lesz legtöbbet virtuális kezünkben.

A fegyverekből a játék rövidsége ellenére szerintem egész sokat ad a játék, ezek a korábbról már ismert fegyverek fejlesztettebb verziói. Ezekkel kapcsolatban is van egy nagyon jó mechanika a játékban.

Amellett, hogy kifogyhat a fegyverünk tára, a puskák és pisztolyok hajlamosak túlmelegedni, egyes esetekben akár egy-két lövés után. Ennek a visszahűlését vagy kivárjuk, vagy azt is megtehetjük, hogy az üres kezünkkel kieresztjük a hőt a puskából, ezzel ismét készenlétbe helyezve.

Kapunk két pisztolyt: egy DL–99-et, ami Han Solo ikonikus fegyverének, a DL–44-nek a fejlettebb verziója és egy DH–42-t, ami a lázadók kedvenc pisztolyának, a DH–17-nek a későbbi változata. Kapunk két nagyobb fegyvert is, amelyet akár két kézben is foghatunk, de én inkább mindkét kezembe fogtam belőlük egyet-egyet. Az A475 egy automata puska, míg a DP–94 egy shotgun jellegű, közelre hatékony fegyver.

Kiegészítésnek hődetonátort dobálhatunk, amiből viszont többet fogunk, azok a korábban már említett gyakorlógömbök. A szerkezetek, amelyek régen csak lövöldözni tudtak, ebben az érában már két fejlesztett verzióval is rendelkeznek.  Az egyik verzió felderít és pajzzsal ellátott, a másik verzió kamikaze módon nekirepül a célpontnak és felrobban.  Ezekből rengeteget fogunk használni és a túléléshez elengedhetetlenek. A fentiek mellett a játék egy pontján fegyverünkké válik egy fénykard és az Erő is.

A továbbiakban a történet spoileres leírását olvashatjátok

Ahogy korábban említettem már, a játék Az utolsó Jedik és a Skywalker kora között játszódik, ahogy a Galaxy’s Edge parkok története és világa is erre az időszakra tehető. A játék egy aspektusa miatt szerintem megelőzi a parkok történetét. Karakterünk egy droid technikus, aki Mubonak dolgozik és a játék elején is épp neki szállítunk le droid alkatrészeket, illetve titkos droid szállítmányokat. Aki nem ismerné,  Mubo az az utai droidépítész, aki a Fekete Torony droidjainak nagy részét építette és programozta, illetve az ő boltjába lehet a Galaxy’s Edge parkokban is bemenni és építeni saját minidroidokat.  Ez az a dolog, ami miatt szerintem a parkot megelőzi a játék, ugyanis ezek a minidroidok az egyik titkos dolog, amiket leszállítunk Mubonak, aki kitalálja azt, hogy mekkora pénzt lehet csinálni abból, ha a látogatók maguk építhetnek ilyen apró, nagyjából harminc centis astromecheket. A játék egyik gyűjtögetős mellékküldetése ezeket a minidroidokat összegyűjteni mintának.

kicsit mélyebb betekintést kapunk a banda felépítéséről.

A VII. epizódban látható piros sisakos őrszemek mellett támadni fognak ránk vadászok és hellionok, akik nagyjából csak harcstílusban térnek el egymástól; berzerkerek, akik a játékban mind trandoshaiak voltak és a shotgun jellegű puskával öldököltek túlságosan is hatékonyan; illetve főlövészek, akik mind rodiaiak voltak és DL–99-eseket forgattak a kezükben. Őket kísérik apró fürkészdroidok és a jóval nagyobb viperdroidok. A banda tagjai elfoglalják a hajónkat a pilótadroid, J–4X (Jax) kiiktatásával, mi pedig egy mentőkapszulás menekülést követően hamar a Batuun találjuk magunkat.

Magából a Helyőrségből sokat nem látunk a játékban, egyedül Mubo Droid Depóját tudjuk bejárni, illetve Seezelslak Kantinját. A kantin közvetlenül azon a dokkoló fölött helyezkedik el, ahol az Ezeréves Sólyom áll, így az ablakán kitekintve láthatjuk a hatalmas teherszállítót. Látható az is, hogy a kantinban, sőt az egész bolygón elég sok porg van.  Seezelslak meg is említette, hogy rettenetesen elszaporodtak ezek az állatok a Sólyomról, szinte invazív fajjá váltak, kiszakítva az Ahch-Toról.  Még feladatot is ad nekünk, hogy pusztítsuk el a porgfészkeket a kantinjában. Magáról a tulajdonosról azt érdemes tudni, hogy egy hatalmas azumel, és maga a játék címe az ő elmesélt batuui történeteire utal.

Itt, a kantinban kapjuk meg a faék egyszerűségű küldetést: szerezzük vissza a titkos droidszállítmányt és hozzuk vissza, mielőtt a Halálbanda megszerzi. Seezelslak még megbíz minket azzal, hogy a speciális italához szerezzük meg az összetevőket a Batuu vadonjából, utólag kiderül,  hogy ezzel az itallal tudunk belemerülni az elmesélt történetébe.  Innentől gyakorlatilag nincs más feladatunk, mint átküzdeni magunkat a Halálbandán és megküzdeni azzal a háromfajta teremtménnyel, amik megjelennek a játékban. Ezek közül a kowaki gyíkmajmok ismerősek lehetnek mindenkinek. A cidderek kék, savköpködő lények, amik a mérgező mocsarakból szállnak fel és támadnak ránk előszeretettel, míg a devlinek barlangban élő kis szörnyetegek, melyek csapatostul próbálnak ránk támadni.

A pályák felépítése nagyon változatos, a hatalmas famaradványok között járni egészen más élmény, mint a savas mocsarakban haladni. Eközben bárhol ránk támadhatnak a Halálbanda tagjai vagy a Batuu faunája, ezért a fegyverünket célszerű folyamatosan kézben tartani, miközben nézelődünk. A különleges droidszállítmányról kiderül, hogy C–3PO  (természetesen Anthony Daniels a szinkronja)  és R2–D2 azok. A Halálbandának főleg R2 kell, hogy eladhassák az Első Rendnek. Miután segítettünk összerakni 3PO-t, kéri, hogy segítsünk visszaszerezni R2-t is a Halálbandától. Innentől ezért küzdünk, mígnem elérünk a Batuu legmagasabb pontjára, amit a korai időkben még leszállótérnek használtak. A „boss fight” is itt történik meg, miután kiszabadítjuk R2-t.

Ismét találkozunk Tara Rashinnal, aki ezúttal egy AT–RT lépegetőben csücsül, és nem akar megválni a droidtól.

Bevallom, ahogy megjelent előttem a lépegető, rettenetesen megijedtem. „Élőben” szemben állni egy támadó lépegetővel egyáltalán nem pozitív élmény. Miután a lépegető eléggé meggyengül, R2 végez vele, úgy, hogy néhány tibanna palackot alá lök. Ezzel vége is a kerettörténetnek, visszatérünk a kantinba, ahol az összegyűjtött anyagokból Seezelslak kikeveri az italt és belekezd egy történetbe, ami a batuui templomban történt, ahol egy sith ereklye végzetes viszályt szított mester és tanítvány között.

Innentől átkerülünk egy másik időbe, a Köztársaság Fénykora érájába, Ady Sun’Zee, egy miriali padawan testébe, aki a templomban találja magát egyedül és nem tudja mi történt vele.

Hirtelen demlinek támadnak ránk mindenhonnan és a fénykardunk illetve az Erő segítségével kell megvédenünk magunkat, mígnem Yoda Mester (Frank Oz is visszatér erre a szerepre) „siet” a segítségünkre.  Hihetetlen érzés volt, ahogy megjelent előttünk az apró jedimester, letérdelhettünk elé (a valóságban is), a dicséretét fogadhattuk. 

Miután titokban követjük Yodát, behatolunk a templomba, ahol ismét rátalálunk a sith ereklyére. Ez ismét a hatalmába kerít minket és mindenhonnan vörös lüktető gyökerek nőnek körülöttünk, amelyeket már láthattunk a Vader képregényben és a Köztársaság kora: Qui-Gonn Jinn képregényben is. Ezeken a gyökereken kell keresztülvágnunk magunkat, miközben a Sötét Oldal által eltorzított demlinek támadnak ránk.

Kiderül, hogy elhatalmasodott rajtunk a Sötét Oldal és végeztünk a saját mesterünkkel.

A mese legvégén végtelenül hömpölygő demlinek között dönthetünk úgy, hogy küzdünk velük annak ellenére, hogy Yoda hangja azt mondja, tegyük el a fegyvert (mint ahogy Luke-nak mondta, hogy nem lesz szüksége a fénykardjára a barlangban). Ha ezt nem tesszük meg, akkor a dühünk és a Sötét Oldal ismét elhatalmasodik rajtunk, ez a sötét oldali befejezése a történetnek. Ha lerakjuk a fegyvert és nem küzdünk, legyőzzük a bennünk uralkodó sötétséget és segíthetünk Yodának elzárni az ereklyét, ezáltal a jó oldali befejezéssel tudjuk zárni a sztorit.

A játék gyakorlatilag egyelőre ennyi. 2021-re tervezik a második rész bemutatását, ami egy újabb korba viszi el a játékosokat. Remélem, hogy azt az élményt is átélhetem majd.