A Hadnagy és az űrnácik – avagy a világ egyik legjobb Star Wars története

Mindenkinek van legalább egy Star Wars sztorija. Kinek jobb, kinek rosszabb. Nekem egy kocsmában a sisakját levevő rohamosztagos tiszt jutott, aki rágyújtott egy nagyon megérdemeltnek tűnő cigire, majd megkért, hogy ne fotózzam le. Kénytelenek vagytok elképzelni.

Owen K. C. Stephens játéktervezőnek és elsőrangú történetmesélőnek jobb jutott. Az egyetlen közös pont a kettőnkében, hogy az övé sem kánon. Még a Bővített Univerzumba se férne bele, de ettől még szerintem

a világ legjobb Star Wars története.

Innentől Stephensé a szó, aki volt olyan jó és megengedte, hogy lefordítsuk a sztoriját (amit eredetileg a YouTube-on tett közzé).

Az eredeti d20 alapú Star Wars szerepjáték megjelenésének alkalmából nagy partit rendezett a Wizards of the Coast a Planet Hollywoodban. Ott volt Jake Lloyd, Peter Mayhew és több jelentős Star Wars-os ember. Én pedig több játéktervezővel együtt példakalandokat meséltem nekik, és mindenkinek, akit érdekelt a játék.

Összemosódnak a kalandok, mert több csapattal is végigmentünk a térképen. Nagy méretű Star Wars akciófigurákat használtunk miniatűrök helyett, a csapatok többnyire az első lövöldözésig jutottak el. A hangsúly a szórakozáson volt, a fordulók nagyobb részét a nevetés és a filmekből származó mondatok bedobálása vitte el.

Egyszer egy csodás brit akcentussal beszélő idősebb pár is odakeveredett az asztalhoz. Kiderült, hogy nyaralnak, turistaként akartak benézni a Planet Hollywoodba, de az ajtónál közölték velük, hogy zártkörű rendezvény van, játékbemutató. Megkérdezték, hogy ha megnézik, a játékot, akkor bejöhetnek-e. Így kötöttek ki az én asztalomnál.

Ott ült egy idős brit pár és két izguló tini, akik nagyon Star Warst akartak játszani.

A brit párnak el kellett magyaráznom, hogy mi az a szerepjáték. Elmondtam, hogy olyan mint a rádiójátékok: beszélgetünk, elmondjuk, mit csinálunk, és ha felmerül a kérdés, hogy valami működött-e vagy sem, akkor azt kockákkal döntjük el egy karakterlapon található számok alapján. Mondták, hogy ezt értik, úgyhogy elkezdtem elmesélni a háttértörténetet: egy gonosz Birodalommal harcolnak, amely a galaxis nagy szeleteit uralja, rohamosztagosnak nevezett gyalogosokkal harcol.

»Rohamosztagosok? Akkor ezek űrnácik«

– konstatálta a brit úr. Nyugtáztam, hogy igen, a Birodalom lényegében űrnácikat jelent. »Rendben. A rohamosztagosokat és az űrnácikat értem. Kik vagyunk mi?« – folytatta. Mondtam, hogy a Lázadók, az emberek, akik megpróbálják megállítani az űrnácikat. »Remek. Szóval mi vagyunk az Ellenállás.«

Ekkor a felesége odafordult hozzá, és azt mondta:

»Hadnagy, talán végigvezethetne minket ezen a küldetésen.« Itt kezdett gyanús lenni, hogy a Hadnagy valószínűleg nem csak az öreg beceneve.

group of commandos with blackened faces drinking from cups. They have blankets around their shoulders and in the background are mountains

Brit kommandósok 1943. december 30-én a Garigliano folyónál (SGT Mott – No 2 Army Film & Photographic Unit / Imperial War Museum)

A Hadnagy kezébe vette a karakterlapját, végigfutotta. »Azt írja itt, hogy van valami blaster nevű nálam. Ez valami fegyver?« Igen, mondtam, a blaster egy fegyver (sugárvető).

»És vannak nálam medpackek. Azok mik?« Elmondtam, hogy jövőbeli elsősegélycsomag, automatikusan működik. »Kedvesem« – fordult a feleségéhez. »Maga a női kiegészítő hadtestnél volt, miért nem gyűjti össze mindenkitől a medpackeket, hogy elláthassa a sebesülteket míg mi harcolunk tovább« – javasolta a Hadnagy.

»És fiúk« – a tinik szeme ekkorra már ragyogott – »egy folyosót kell bevennünk, miért nem állnak ide, ide és ide« – mutogatott a térképen – »így kereszttűzbe fog kerülni az ellenség. Ha valaki megsérül, akkor pedig van medpackünk.«

»Mi az a thermikus töltet?« – fordult megint hozzám – »Az valami robbanószer?« Igen, mondtam. »Remek, akkor azokat ide telepítem, hogy ha bejön az ellenfél, rájuk tudjuk robbantani az ajtót.«

Fél órányi kaland volt megírva előre. De a Hadnagy egymást fedezve mozgatta az embereket, kommandós taktikákat tanított nekik, mindent leigáztak. A srácok itták a szavait.

»Mi az E-Web ismétlő blaster?« – kérdezte a Hadnagy. »Az valami állványra rögzített fegyver? Nehézfegyver? Van itt valami lebegő teherhordó is, ugye?« Igen mondtam, ott egy lebegő targonca. »Nagyon jó. Fiúk telepítsék az ismétlőfegyver blaster dolgot a targoncára, azt magunk előtt tolva lesz egy könnyűpáncélosunk!«

Próbáltam lépést tartani a Hadnaggyal, de nagyjából tizenkét perc alatt végigjutottak a fél órásra tervezett kalandon. Leigáztak, elpusztítottak mindent.

A szerencse is közrejátszott, de fontosabb volt, hogy nem vitatkoztak, nem kolbászoltak keresve, hogy mit kéne tenni. »Ez egy kommandós rajtaütés fiúk« – magyarázta a Hadnagy – »ilyenkor nem törődünk az elfoglalt területek megtartásával, szemek a célon, nyomulunk előre.«  Uralta a térképet, és közben remekül szórakoztak.

Ahogy elfogyott a kaland, bevallottam, hogy nincs több ellenség. A Hadnagy, a felesége és a srácok legyőzték az űrnácikat. Nyertek, remélem jól szórakoztak.

»Hát ez nagyon szórakoztató« – mondta a hadnagy. »Valószínűleg a fiúk a veteránklubban is élveznék. Meg lehet venni valahol ezt a játékot?« Mondtam, hogy igen, és később jönnek ki kiegészítők is majd.

Évekig meleg szívvel gondoltam arra, hogy a fiúk a klubban játszanak. És ahogy a Hadnagy közli a huttal, hogy egy gazember, és jobban tenné, ha viselkedne.”

Nyitókép: Rohamosztagosok és Vader (Flickr / W_Minshull / CC-BY-2.0)

Legfontosabb posztjaink