Milyen ízük lehet a porgoknak?

Az utolsó Jedik egyik leginkább megosztó új lényei a porgok voltak. Az Ahch-To szigetén őshonos szerencsétlen kis madarak sokak szívébe belopták magukat, azonban akadnak, akik a Disney-utálatuk egyik célpontjaként tekintenek rájuk, vagy csak szimplán nem jött be nekik a cukiskodásuk.

A film egyik jelenetében Csubakka grillezett porgot készül vacsorázni, ám a madárka fajtársai végül megakadályozzák, hogy a hatalmas vuki megkóstolja a porghúst. Azonban az állatok utálóinak nem kell aggódniuk, van némi fogalmunk arról, milyen íze lehet e madaraknak.

A készítők tavaly decemberben árulták el, hogy a porgok miként kerültek Az utolsó Jedikbe. Jake Lunt Davies teremtménykoncepció-tervező a StarWars.com-nak nyilatkozva arról beszélt, hogy a Skellig Michael sziget – amelyen felvették az Ahch-Tón játszódó jeleneteket – tele volt lundákkal. Mivel tudták, hogy nem nagyon lehet őket kiszedni a felvételekről, úgy döntöttek, hogy megpróbálják hasznosítani a lundák jelenlétét, így kerültek a sztoriba a porgok. („Arcukat” egyébként a lundák mellett a fókák és a mopszok inspirálták.) Rian Johnson rendező amúgy fel is vágott egy porgot februárban – igaz, az csak torta volt:

We had a party tonight for the AMAZING marketing team who worked on TLJ. There was a terrifyingly realistic Porg cake, and I got to cut it. NSFW.

No Description

A fentiek mentén lehet elindulni, ha arra vagyunk kíváncsiak, milyen ízűek lehetnek a Star Wars furcsa madarai. Vannak ugyanis, akik kóstolták már a lundák húsát, többségében Izlandon (az Írországhoz tartozó Skellig Michael pont élővilága miatt védett terület, így ott nyilván nem ehetünk lundát). A szigetországban ugyanis alig több mint háromszázezren élnek, míg a lundapopuláció nyolc-tízmillió egyedet számlál. A helyiek még ösztönzik is a madarak vadászatát, hogy aztán grillezett és füstölt formában kerüljön az asztalra.

Mindezeket nyilván nem saját kútfőből írom, hanem kedvenc gasztroműsoraim házigazdája, Andrew Zimmern A bizarr valóság (Jaffa Kiadó, 2015) című könyvében olvastam. Zimmern elmesélte, hogy milyen volt részt venni egy izlandi lundavadászaton. Mint írta, ez meglehetősen különleges módon zajlik. „Az ember elrejtőzik a sziklák között, méghozzá úgy, hogy egy rendkívül órmótlan, hat méter hosszú és elég vastag fabotot tart a kezében”, amelynek végére egy nagy hálót szereltek fel. Ezzel kell elkapni a röpködő lundákat, amelyek Zimmern szerint nem túl okosak.

„Annyira egyszerű kihalászni közülük néhányat, mintha csak szúnyogokra vadásznánk. […] Mintha villámgyors pillangókat kergetnénk lepkehálóval, csak az egész egy mérettartománnyal nagyobb. A lundák annyira buták, hogy nem tudják, miként kerüljék ki a hálót”

– magyarázta Andrew Zimmern. A vadászat maga azért sem volt könnyű, mert egy nem túl széles sziklás terepen kellett hálóval kergetni a madarakat, miközben arra is figyelni kellett, hogy ne zúgjon a tengerbe. Míg vendéglátói gyermekei sorra fogdosták a lundákat, Zimmern másfél óra alatt egyet tudott behálózni – azzal magyarázkodott, hogy ismerni kell e teremtmények repülési szokásait is a sikerhez. Végül csak eljutottak a lundák elkészítéséhez is, amelyet olvasva sok porgutáló dörzsölheti össze a tenyerét.

„Kitekertük a nyakukat, aztán kicsontoztuk őket”

– írta le e meglepően brutális, ugyanakkor másképp elképzelhetetlennek tűnő folyamatot a szerző, akit a lundák húsa a kercerécékre emlékeztette. Sötét, lilás tónusú a nyers lundahús, a mellrész pedig kisebb volt, mint várta. Már biztosan minden olvasó tűkön ül, mert még mindig nem írtunk az ízvilágról. Zimmern is csak a grillezett lundánál fejti ki ezt bővebben.

„A grillezett lunda az egyik legpompásabb fogásnak bizonyult, amit valaha ettem. Olyan volt, mint egy vapiti (vagy esetleg strucc), meglepően lágy és omlós a húsa, amelyet megmártottak egy kis rákraguban. A lundák tengeri élőlényekkel táplálkoznak, ezáltal a húsuk szinte alapból fűszerezettnek számít”

– olvasható a különféle gasztroutazásokat felvonultató kötetben. Zimmern azt is elárulta, hogy legfeljebb közepesen sütötték át a lundákat a grillen, egy kevés sóval, borssal „és a helyi boltból származó kedvenc fűszerkeverékükkel ízesítették” a vendéglátóik.

A füstölt lundáról nem sokat írt azon felül, hogy ez a népszerűbb változat, mert hűtőben hetekig eláll és hogy édes gália sárgadinnyével fogyasztva fantasztikus volt. Ám éppen elég ennyi ahhoz, hogy tudjuk, a porgoknak is remek ízük lehet, így Csubakka igazi gourmet – lehetett volna, ha nem enged a cukiskodó madarak lelki terrorjának.