Milyen az élet a galaxis peremén?

Mióta megnyitották a Galaxy’s Edge élményparkot, rajongók tömegei látogatták meg és éltek át a saját Star Wars kalandjukat. Ennél is nagyobb tömegek irigylik őket ezért a lehetőségért. A Star Wars Insider riportere, Tricia Barr is eljutott Anaheimbe, és hogy teljesen átélje ezt az élményt egy T’Bar Ricair nevű csempész szerepét öltötte magára. A következőkben ennek a csempésznek az élményeit olvashatjátok magyarul – a történet kánonnak számít!

Amikor a HoloNetet elárasztották a hírek a Hosnian Prime teljes elpusztításáról, épp egy csempésztársaság vendégszeretetét élveztem, akik útitársamként szolgáltak az elmúlt hónapokban. Szerencsémre, pár kör szabakknak köszönhetően nem üres kézzel távoztam tőlük. Ahogy a csempészek általában, kerülöm az olyan űrkikötőket, ahol sűrűn látott vendégek a mindenféle kormányhivatalnokok meg ügynökfélék, ezért is volt érdekes számunkra egy megálló a Batuun. A galaxist uraló nyugtalanság idején a legjobb búvóhely addig, amíg az Új Köztársaság és az Első Rend lerendezik a dolgaikat. Legalábbis ezt gondoltam, miközben lehúztam az aktuális azonosítómat a beléptetőkapun, ahol a pult mögött ülő kezelő vidáman üdvözölte az újonnan érkezőket:

– Fényes Napokat!

– Fényes Napokat! – válaszoltam mosolyogva. A kezelő kedves üdvözlése megerősítette a gyanúmat, hogy a galaxisban történtek mit sem változtattak a Fekete Orom hangulatán. Gyerekként sokat hoztak a szüleim a Batuura „vakációzni”. Így nevezték, de csak idősebbként jöttem rá, hogy csak az időt ütötték el itt két munka között. Űrállomás-javító nagyvállalatok alvállalkozójaként a munkáik jövedelmezőek voltak, de nem maradt miattuk sok szabadidejük. A vakáció azt jelentette számomra, hogy végre a családommal lehettem egy kicsit.

Apám szerette Oga kantinjában múlatni az időt, míg anyám inkább az elpusztult faóriásokat fedezte fel, amelyek már évszázadok óta álltak a hírhedt állomás helyén, bőven az első épületek megjelenése előtt. Mindegyik általunk meglátogatott fáról mesélt nekem egy történetet – ezek a megkövült maradványok voltak a képzeletem játszóterei. Az egyik ilyen története a jedik kalandjairól szólt, akik egy olyan fához látogattak, amelyben egy barlang volt. Ebben a barlangban az ifjú padavanoknak meg kellett küzdeniük a legnagyobb félelmeikkel az Erőn keresztül. Anyukámnak nagyon vad képzelete volt, hogy azt gondolta, voltak jedik valaha a Batuun, de a történetei gyakran egy olyan időben játszódtak, amikor a jedik meg a béke és igazság őrei voltak, még a Birodalom és a Galaktikus Polgárháború előtt. Mikor ezeket a történeteket mesélte, csillogtak a szemei. Olyan volt, mint a remény.

Elmentem édesanyám kedvenc famaradványához – most már persze körbe volt építve mindenfelé házakkal – és eszembe jutott, hogy Dok-Ondar Barlangja itt van a közelben. Egy hely telis-tele csecsebecsékkel szerte a galaxisból. Nem tudtam megállni, hogy ne kukkantsak be a bejáraton, csak hogy megpillanthassam a legújabb és legérdekesebb régiségeket a falak mentén. Az üzletben volt Dok-Ondar is, aki éppen egy fiatal, ember nővel alkudozott, aki csak a felét akarta fizetni az ithori gyűjtő által megadott alapárnak. A nő tartotta magát a kereskedővel szemben én pedig úgy döntöttem, hogy megnézem mit is lehet éppen most kapni. A polcok tömve voltak hírességek ékszereivel és mindenféle ruhájuk másolatával: Amidala királynő japor medáljával, amit a temetésén is a kezében tartott, Yoda mester köpenyével és botjával és Leia hercegnőnek azzal a ruhájával, amit az első Halálcsillag felrobbanásakor viselt. Be kell ismernem, hogy csakúgy, mint gyerekként, most is leginkább a jedi és sith holokronok keltették fel az érdeklődésemet. A szüleimet sosem érdekelték az efféle szépségek, főleg mert szerényen éltünk, de felnőttként már semmi sem akadályozott meg abban, hogy elverjem ilyenekre a pénzemet. Egy kyberkristályért nyúltam. Vörös, kék, lila, sárga, zöld – melyiket válasszam? A zöld fölött elidőzött a kezem, hisz ez Luke Skywalker fénykardjának is színe, de aztán egy lilát markoltam fel. Néhány másodpercig a markomban tartottam és így is eszméltem rá: összetartozunk.

A frissen vásárolt jedi holokront és kyberkristályt begyömöszöltem a zsákomba és távoztam az üzletből. Elhaladtam a 7-es számú Étel és Szállítmány dokk előtt, amiben egy teherhajó állt, amely megszólalásig hasonlított a híres Ezeréves Sólyomra. Ez nem lehet az igazi, korholtam magamat. Mennyi gyenge hamisítványt láttam már az életemben róla? Jó néhányat! Ráadásul a hajót évek óta nem látták és azt hallottam, hogy Han Solo is szert tett egy nagyobb járműre.

Megfeledkezve a híres YT–1300-asról egy pillanatra nekidőltem egy házfalnak, amely egy halott fa köré épült, aminek hatalmas fekete, vörös és égő narancs minták voltak a törzsén, és ami visszahozta emlékeimbe édesanyám hangját. Behunytam a szememet és óvatosan megcirógattam a megkövesedett növényt, miközben arra gondoltam, hogy milyen hosszú ideje állhat itt, ellenállva minden változásnak, olyannyira, hogy Fekete Orom köré épült.

Mikor újra kinyitottam a szememet egy fejjel lefelé állított háromszög alakban három lövésnyomot pillantottam meg a falon. A nyugalom, amit eddig éreztem, elmúlt és hirtelen nagyon szükségem lett egy italra. Oga Kantinja egy rövid sétára volt innen, de a legrosszabbkor érkeztem. Az Ohnaka Szállítási Megoldások munkavállalói jó hosszú sorban álltak a kocsma előtt. Egy szimpatikus batuui lakos azt javasolta próbáljam ki a kék tej standot.

Oga kantinja (Blooloop.com)

– Ha elég bátor vagy, próbáld ki a zöld változatot. Az most igazán menő! – szólt utánam.

Miután elindultam az említett cél felé, meglepődve vettem észre az Első Rend transzparensét felállítva a tér közepén. Ez csupán egy kis szélsőséges csoport volt. Persze, nagyon odavágtak az Új Köztársaságnak, de egyszer úgyis elintézik őket.

– Mi a dolga itt, utazó?

A rohamosztagos hangjára azonnal megálltam.

– Egy pohár zöld tejért indultam – mondtam.

A parancsnok és a társa elálltak az utamat.

– Maga nem idevalósi – mondta a parancsnok. A sisakja billenése jelezte, hogy feltűnt neki, hogy hiányzik a ruhatáramból a helyiek kedvelt színkombinációja, a barna és a kék. – Hol lakik?

– Sehol, legalábbis mostanában – próbáltam nyugodtnak hangozni, miközben a szívem hevesen dorombolt a mellkasomban. – Egy lánctalpast vezettem a Külső Gyűrűben egy ideig.

– Nem néz ki Ellenállónak – jegyezte meg a másik katona.

– Ellenállás? Én csak magamért élek, senki másért. Egy lánynak valahogy meg is kell élnie– legyintettem, miközben reménykedtem, hogy nem akarják átvizsgálni a zsákomat. Ha megtalálják a holokront…

– Jelentős pénzdíj jár bármilyen információért a rendszerben zajló Ellenálló aktivitásról – vicsorogta az első.

– Észben tartom – válaszoltam, miközben a tejes stand felé oldalaztam, de addigra már egy másik nem helyit találtak maguknak, akit zaklathatnak, így rám se hederítettek.

– Egy kék tejet kérek – mondtam az árusnak, miközben idegesen kreditekért kutattam a zsákomban.

– Azt hittem, a zöldet akarod kipróbálni – válaszolta. A hallgatózás kedvelt helyi időtöltés volt a Batuun, mindig is az marad.

– A vödörfejekkel való trécselés épp elegendő újítás volt egy napra – jegyeztem meg, miközben meg mélyebbre túrtam a táskámban kreditek után.

Odanyújtott egy pohárral.

– Ez a ház ajándéka.

– Nem fogadhatom el.

– Dehogynem. Megadod egyszer.

– Köszönöm – mondtam, elfogadtam a hideg hűsítőt és egy hosszút kortyoltam belőle. – Remek!

– Az Oromra, utazó – mondta az árus.

Ahogy elindultam utamra, utánam szolt:

– Láttad, hogy az Ezeréves Sólyom a kikötőben áll? – kérdezte.

– Szép utánzat.

– A saját szememmel láttam a vuki pilótát felszállni a gépre.

Majdnem kiköptem a tejet hitetlenkedésemben.

– Csubakka?

Az ujját a szájára tette. – Én nem mondanám ki azt a nevet ilyen hangosan errefelé.

A Falcon és az Első Rend hajói a Fekete Orom felett (LaughingPlace.com)

Ahogy elsétáltam a bevásárló negyed felé, elmerengtem. Rohamosztagosok. Az Ezeréves Sólyom. Csubakka, a lázadó hős, itt? Megpróbáltam kisállatokat nézegetni, az egyik helyen, de megláttam az egyik ketrecben egy doromboló loth-macskát, amiről édesanyám egyik története jutott eszembe. A történet egy jediről szolt, Ezra Bridgerről, aki kiszabadította a bolygóját, a Lothalt, a Birodalom markából és eltűnt az Ismeretlen Régiókban. „Egy ember is nagy változást hozhat” – zárta le Ezra történetét, miközben ágyba dugott.

Egy nő siklott el mellettem narancssárga dzsekiben, amin egy fekete embléma volt a mell részen, és úgy tűnt, igyekszik az árnyékokban maradni. Az Ellenállás itt volt a Batuun. Épp ekkor egy rohamosztagos haladt keresztül a Ronto Rostélyoson, egy helyi étkezdén, ahol egy droid sütöget húsokat nyárson. A katona az étkezde mögötti bódék felé tartott. A nő az irányomba pillantott, félelemmel a szemében. Egy gyors kiáltás a rohamosztagosnak, és máris egy kis tőkére teszek szert, de ehelyett a nő elé léptem és kitakartam a rohamosztagos elől. Miután a járőr elment, a nő mélyet szusszant majd ezt rebegte: – Köszönöm barátom!

Mielőtt elindultam volna az állomás peremén magasodó erdő széle felé, furcsán rám nézett, mintha azt akarta volna, hogy kövessem. Hezitáltam, bizonytalanul. De később, miután hallottam történeteket arról, hogy miket csinál az Első Rend és megtudtam milyen rémületet okozott az állomáson járt Legfőbb Vezér, Kylo Ren, én is ugyanazt az utat követtem, amit az a nő. Utat a jövőm felé.

Most már valami sokkal nagyobbért állok ki és nem csak magamért. Csatlakoztam az Ellenálláshoz.

Nyitókép: A Falcon a Batuu-n (StarWars.com)

Legfontosabb posztjaink