Ezért menő Rey (?) dupla pengés fénykardja

Igazából nem a sokszor „bicskásnak” csúfolt kinézete miatt király, hanem amiatt, hogy felbukkant már korábban is.

Sokakat meglepett, hogy a Skywalker korához a múlt hétvégi D23-on bemutatott, majd hétfőn a netre is kitett ízelítő előzetes végén Rey (?) egy kihajtható, dupla pengés vörös fénykarddal látható. Abba most ne menjünk bele, hogy Rey vagy más van-e a képsoron, illetve abba sem, hogy ha tényleg Rey az, hogyan került az Erő Sötét Oldalára – ezekről István elmélkedett már korábbi cikkében:

Rey, Darth Rey, nem Rey – hogyan ver át minket Abrams?
A D23-as Skywalker kora ízelítőből a két pengéjű vörös fénykardot tartó Rey váltotta ki a leghevesebb érzelmeket. Megpróbálunk magyarázatot keresni a jelenetre! RÉSZLETEK ITT.

Beszéljünk inkább a spádéról, amelyet az angol starwarsos „szaknyelv” hinged double-bladed lightsabernek, azaz zsanéros dupla pengéjű fénykardnak nevez. Alapvetően sokan képzelték el az esetleg a Sötét Oldalra átálló Reyt két pengéjű fénykarddal, hiszen Az ébredő Erőben, majd Az utolsó Jedikben is láthattuk, hogy a roncsvadászlány ügyesen forgatott egy hosszú fémrudat. Az azonban sokakat meglepett, hogy a képsorokon látható nő fogta, és egy rándítással kinyitotta a kezében tartott fegyvert, amely így hasonlatossá vált a leghíresebb két pengés fénykardforgató, Darth Maul fegyveréhez. A meglepetést a kinevetés követte: egyre-másra bukkantak fel a már Kylo Ren „keresztvasas” fénykardjának felbukkanásakor sem vicces svájci bicskás mémek.

Ám a hardcore rajongókat nem lepte meg annyira a „bicskás” fénykard!

Első alkalommal ugyanis abban a sorozatban bukkant fel, amely honlapunk névadóját, Zirót is bemutatta a rajongói közönségnek. A klónok háborújáról van szó, az animációs sorozatban a második kedvenc karakterem, Pong Krell forgatta először a negyedik évad hetedik részében. Ráadásul nem is egyet, hanem kettőt, mondjuk úgy könnyű, ha valakinek négy karja van, nem kettő (Krell besalisk fajú volt, csakúgy, mint Obi-Wan barátja, Dexter, akinek az étkezje nemcsak A klónok támadásában, hanem A királynő árnyéka című regényben is megjelent). Pong Krell az évad tizedik epizódjában már a klónokat is kaszabolta a fegyverekkel, ekképpen:

A StarWars.com-on még meg is indokolták Krell fénykardjának zsanéros megoldását. A Chris Glenn által 2010 februárjában kitalált (majd a tévében 2011 októberében látott) dizájnban az a jó, hogy a két pengéjű fénykardot könnyebben fel lehet csatolni az övre, mint ha egy hosszú rúd lenne az egész. A lenti látványtervből az is látszik, hogy így könnyedén egy-egy pengéjű kardokká lehet szétszedni a ketyerét, ha éppen erre lenne szükség.

Chris Glenn látványterve Pong Krell zsanéros két pengéjű fénykardjához (StarWars.com)

A dizájn később ismét felbukkant a messzi-messzi galaxisban. A Lázadók animációs sorozat második évadának 18. részében, 2016 márciusában láthattuk megint: akkor Kanan Jarrus lothali jedi templomban látott látomásában volt ilyen fegyverük a templomőröknek.

Kanan egészen pontosan a Főinkvizítor egy korábbi manifesztációjával küzd meg a látomásban. Érdekesség, hogy mind Pong Krell, mind a Főinkvizítor a jedi tanokat tagadta meg és merítkezett meg a Sötét Oldalban – ez akár Rey sorsát is előrevetítheti.

Skye Walker 🍂 on Twitter

The Star Wars animated shows have no effect on the movies.” https://t.co/gpj31XRcrB

A Skywalker kora ízelítőjének ezen jelenetét tekintve két további érdekességet kell kiemelnünk: az egyik, hogy e fénykard – Kylo Renéhez hasonlatosan – sérült kiberkristályúnak tűnik (a Képes útmutató szerint egyenesen törött a kristály). A másik pedig, hogy szemfüles twitterezők kiszúrták, e képsorokon valaki vagy valami elhagyja a kép jobb oldalát – előfordulhat, hogy Rey (?) valakivel szemben áll, amikor kipattintja a zsanéros fénykardot.

𝖖𝖚𝖊𝖊𝖓 𝖔𝖋 𝖆𝖑𝖉𝖊𝖗𝖆𝖆𝖓 👑 on Twitter

peep someone or something moving out of frame on the right 👀 https://t.co/g2lfE3xrfB

Mindenesetre Rey (vagy valaki más) fénykardja (amelynek kiberkristálya feltehetően Kylo Renéhez hasonlóan megsérült) nem azért igazán menő, mert praktikusabb viselete a két pengéjű fegyvernek, mint amit Maulnál láthattunk. Hanem azért, mert egy olyan dizájn, amelyet eredendően nem a nagyvászonra találtak ki. Többször írtunk már erről, de

mindig örömmel tölt el minket, ha nemcsak azt látjuk, hogy a filmekben látott részletek megjelennek az animációs projekteken, hanem fordítva is.

(Sőt, e tekintetben még érdekesebb, hogy a félig elkészített Ragtag játék egyik jelenete szinte egy az egyben bekerült A mandalore-i ízelítő előzetesébe.) Minden bizonnyal Chris Glennt is örömmel tölti el, hogy az általa megalkotott fénykard eljut a nagyvászonra – e-mailben megkerestük, ha válaszol, megírjuk!

A Legendákban és a kánonban is felbukkant hasonló
Darth Bane mestere, Kas’im rendelkezett egy olyan két pengéjű fénykarddal, amelyek külön lehetett választani két egy pengéjű karddá. Ám ez a fegyver nem zsanéros megoldással készült. Emellett Asajj Ventress is össze tudta illeszteni két pengéjű fegyverré a két fénykardját.

Nyitókép: Rey (?) és Pong Krell (Inverse.com)

Legfontosabb posztjaink