„A Ziro.hu elindított bennem egy szemléletváltozást” – Főszerkesztő-helyettesünk a PosztmodeM vendége volt

Főszerkesztő-helyettesünk, Kádas István december 17-én, tehát két nappal a Skywalker kora premier előtti vetítésés megelőzően a PosztmodeM digitális talkshow vendége volt. Szilágyi Árpád szerkesztő-műsorvezető, illetve Képes Gábor író és muzeológus társaságában beszélgettek a Skywalker saga lezárásáról, illetve A mandalore-i sorozatról. A videóból egyebek között az is kiderül, hogy lapunk miben indított el szemléletváltozást…

A talkshow Star Wars panelje a Youtube és az Indavideo felületén is elérhető, utóbbi címlapjára is felkerült!

Itt a Star Wars történet lezárása – vége!

A stúdióban három igazi Csillagok háborúja-rajongó – igaz, különböző generációkhoz tartoznak, de az közös bennük, hogy az ős-trilógiát egyformán szeretik. Megbeszélik a különbségeiket is és a CGI, vagyis a számítógépes trükktechnika szerepét, illetve szóba kerül az új mozilfilm, a Star Wars: Skywalker kora mellett az idén ősszel elindított Star Wars tévésorozat, a The Mandalorian.

A teljes műsor a Youtube, az Indavideo és a FacebookWatch felületein található meg.

PosztmodeM 2019.12.17. teljes műsor

Életmentő okosóra – Mindörökké C64! – Hogyan készült a C64-es zene? – Itt a Star Wars történet lezárása: vége! – Székely bácsi a környezettudatos mobiljátékban – Kütyühíradó karácsony: fizikai kütyük boltja! A digitális világ érdekes! Az asztaltársaságban ezúttal: Kádas István, Képes Gábor és Szilágyi Árpád, valamint Skype-vonalon Bangkokból Keleti Arthur, továbbá a kütyühíradó rovatban Réz Betyár Gábor.

A Posztmodem szerkesztő-műsorvezetője ugyancsak az olvasóink figyelmébe ajánlotta további Star Wars témájú adásaikat, paneljeiket, melyek a Miért szeretünk a Star Wars világában játszani?; Minden droid robot, de nem minden robot droid; Lézerkard és drum ’n bass; Droidokat nem szolgálunk ki! Jön a Star Wars VIII; illetve a Star Wars 40! + Leia és Watson témákat járják körül.

Nyitókép: Kádas István, Szilágyi Árpád és Képes Gábor a PosztmodeM stúdiójában (YouTube)

Legfontosabb posztjaink