Mit tudunk a Skywalker kora helyszíneiről?

Ahogy közeledünk a Skywalker korához, úgy bukkannak fel újra meg újra kisebb-nagyobb információk, háttéradatok. Nos ilyenek azon bolygók, holdak nevei, amelyeket az előzetesben is megpillanthattuk. Összeszedtük ezeket az infókat!

Az előzetes gyönyörű képsorokat tartalmazott a filmből, láthattunk egy jéghegyet, egy sivatagos tájat, erdőt vagy dzsungelt, illetve egy nagy óceánt is a Halálcsillag romjaival. Persze több táj is lehet egyazon bolygón – bár ez a rendhagyóbb a Star Wars világai esetében –, és az is elképzelhető, hogy mondjuk több erdős, sivatagos vagy fagyos bolygó is előfordul majd a filmben.

Elképesztően menő lett a Skywalker kora előzetese
A kifejezetten hangulatosra sikeredett előzetes végre igazi, hosszabb belepillantást enged a filmbe. Rey története a végéhez közeledik, a roncsvadászból lassan jedi lesz (bár az első képeken épp mintha egy gyakorló sisakot földre hajítva türelmetlenül rohanna), de nincs egyedül, nagyon nincs. RÉSZLETEK ITT.

Pasaana

A sivatagos Pasaana bolygót már nyáron megismerhettük, Annie Leibovitz nagyszerű forgatási fotóinak köszönhetően, melyek a Vanity Fairben jelentek meg.

Végre együtt Csubi és Lando! – új képek és infók a Skywalker korából
A Vanity Fair friss számában új, eddig nem látott fotók jelennek meg a Skywalker korából. A fényképeket Annie Leibovitz készítette. A lapban a Richard E. Grant és Keri Russell által játszott karakterek nevére is fény derült. RÉSZLETEK ITT.

A pasaanai képsorokat a stáb Jordániában vette fel, itt játszódik például a trailer üldözős jelente is. Sőt már ekkor megismerhettük a titokzatos világ őslakóit is, akiket  aki-aki-nak  neveznek, s a forgatáson helybéliek bújtak a bőrükbe.

Jordanian locals play the AkiAki during the photoshoot.

A pasaanai aki-akik

Szintén érdemes elidőzni kicsit a bolygó elnevezésén. A Clashing Sabers nevű oldalon jelent meg egy érdekes cikk, mely a Pasaana nevet buddhizmusból eredezteti,  méghozzá a Vipassana nevű meditációs formából.   Az írás szerint ez egyfalta mentális edzés, amely arra tanít, hogy a világot egy teljesen új módon tapasztalja meg az ember, melynek célja, hogy megtanuljuk elsőre, hogy mi az ami valóban történik velünk. Mivel a Csillagok háborúja sokat merít a buddhista világnézetből,  nem lenne újszerű egy újabb keleti filozófiai utalás a sagában. Ráadásul az a kérdés, hogy “ki vagy valójában” az egész sequel-trilógia folyamán Rey központi kérdése, talán épp a Pasaanán kap erre választ? De az “új mód”, akár Kylo , akár Kylo és Rey közös történetében is változásra utalhat, már ha tényleg összefügg a Pasaana és a Vipassana szó.

Sikertelen látogatás a forgatáson
Tavaly októberben egy Reddit-felhasználó tett fel fotókat a film forgatási helyszínéről (ezekkel illusztráltam a cikket is). Ezen felbuzdulva terveztem el, hogy a november közepén esedékes jordániai utazásom során magam is megpróbálom megtalálni a Trixie név alatt forgó produkciót. RÉSZLETEK ITT.

Kijimi

Azt is az említett fotósorozat óta tudjuk, hogy Zorii Bliss a fagyos Kijimi bolygó Tolvaj-negyedéhez köthető. Zoriiról és a Kijimiről újabb információ is kiderül a legfrissebb Star Wars enciklopédiából (Ultimate Star Wars, New Edition): a titokzatos nő szülőbolygója is ez a fagyos világ, ahol egy helyi csempészszervezetet irányít, a  Kijimi Fűszerfutárokat  (Spicerunners of Kijimi). Sőt az is kiderült, hogy Zorii és Poe Dameron találkoztak a múltban, valamint, hogy a trailerben 3PO-t szerelő apró anzellai, Babu Frik ugyancsak tagja a Zorii vezette csempészcsapatnak.

Keri Russell as the masked scoundrel Zorri Bliss.

Zorii Bliss a Kijimin

A Kijimi ráadásul azóta a Force Collector című kötetben is felbukkant. Ebben Karr Nuq Sin, egy erőérzékeny férfi – egy köztársaság-korabeli, a jedi rendet elhagyó padawan, Naq Med dédunokája – jedi ereklyék után kutatva keresi fel a bolygót, azon belül is Kijimi City-t, ahol a Luke Skywalker hollétére kíváncsi Első Rend ki is kérdezi. Megtudhatjuk azt is, hogy  Kijimi City az Izukika hegyen található.  Vajon ez lenne az előzetesben látott jéghegy? Majd kiderül.

Kef Bir

Viszonylag frissebb hír, amelyet a Star Tours leplezett le, hogy a második Halálcsillag-romjait rejtő óceános világ valójában egy hold, mely a Kef Bir névre hallgat. Ráadásul a korábban említett enciklopédiából az is kiderült, hogy erről a holdról származik Jannah is, aki egy törzset vezet itt. Miután a Halálcsillag romjait leginkább az Endor gázóriás környékén kell keresnünk, így feltehetően a Kef Bir is ekörül keringhet mint a kilenc hold egyike.

Kiderült egy újabb helyszín a Skywalker korából
A Disneylandek (Disneyland Resort, Walt Disney World Resort, Disneyland Paris és Tokyo Disney Resort) egyik attrakciója, a Star Tours – The Adventures Continue, ami lényegében egy 3PO vezette 3D űrrepülés, mely a saga különböző helyszíneire kalauzolja el a résztvevőket. A friss bejelentés szerint új helyszíneket adnak az élményhez, a Batuut, a Jakkut, a Craitet, illetve egy vadiúj világot,a Kef Bir óceánholdat. RÉSZLETEK ITT.

Rey (Daisy Ridley) és Kylo Ren (Adam Driver) küzd a Kef Biren (Lucasfilm)

Ajan Kloss

A legkevésbé hivatalosabb információ az Ajan Kloss nevű világra vonatkozik, ez ugyanis egy marketingtermékből, a Star Wars Saga Monopoly-ból derült ki.  A játékban szereplő kép alapján ez a helyszín lehet az Ellenállás titkos bázisa, s feltehetően a trailerben látott dzsungelvilág.

Nem érhető el leírás a fényképhez.

Ajan Kloss a Saga Monopolyból (Twitter)

Ráadásul ahogy a Pasaana név esetén, úgy itt is szóba kerülhet a buddhizmus a bolygónév forrásaként. Egy ZenHoplite nevű Twitter-használó mutatott rá ugyanis arra, hogy  az Ajahn a thai buddhizmusban annyit jelent, hogy „tanár”,  így ha ez esetben is beszélő névvel van dolgunk, akkor talán Rey kiképzésére utalhat, amelyet az ízelítőben, valamint az újabb előzetesben is láthattunk.

Képtalálat a következőre: „rey training rise of skywalker trailer”

Rey edzése (CNet)

Szóval eddig ezekről a helyszínekről tudunk, de elképzelhető, hogy a filmben további bolygók és világok is feltűnnek – akár jól ismertekről, akár újakról is legyen szó.

Dönts: melyik a Skywalker saga legjobb előzetese?
A hét elején jelent meg a Skywalker kora hosszú előzetese, ezzel teljessé vált a Skywalker saga beharangozó videóinak sora. Posztunkban felvonultatjuk mind a kilenc ajánlót, majd dönthettek: melyik trailer (nem a filmet!) szeretitek a legjobban? RÉSZLETEK ITT.

Nyitókép: Finn (John Boyega) a Kef Biren kiált (Lucasfilm)

Legfontosabb posztjaink