Továbbra is úgy áll, lesz még Star Wars filmje Rian Johnsonnak

Erről maga a rendező nyilatkozott a Deadline The Contenders Los Angeles elnevezésű rendezvényén. Ugyanitt az is kiderült, Az utolsó Jediket ért online kritikák inspirálták új filmje, a Tőrbe ejtve egyik karakterét.

Időről időre felmerül a pletyka, hogy a Lucasfilm kirúgta Rian Johnsont, a megosztó 8. epizód rendezőjét, akire egy filmtrilógiát bíztak korábban. Legutóbb májusban írtunk nagy tisztázó cikket arról, mi igaz ezekből a pletykákból. Akkor határoztuk el azt is, hogy James Luceno: Tarkin c. regényéből, egyenesen Jova Tarkin szájából kölcsönözzük a Ziro.hu új szlogenjét, amely a fals információk terjedésével szembeni küzdelmünket szimbolizálja:

„Rendet teremtünk a káoszban.”

Nos, David Benioff és D. B. Weiss távozásának környékén ismét felerősödtek a Johnsont érintő pletykák, amelyet a rendező is fűtött egy korábbi kijelentésével, amikor arról beszélt, mi lesz akkor, „HA” megvalósulnak a filmjei. Utóbb ezt természetesen korrigálta, most pedig a Deadline rendezvényén öntött tiszta vizet a pohárba.

„Továbbra is szerződésben állunk a Lucasfilmmel, most várakozunk és meglátjuk mi lesz. Egyelőre nincsenek fejlemények az ügyben”

– fogalmazott Rian Johnson. A rendező egyébként részt vett azokon a megbeszéléseken, amelyeket Kathleen Kennedy lebegtetett be az áprilisi Celebrationön. Ezek témája a Star Wars jövője volt, és májusban zajlottak Kennedy, Johnson, Benioff és Weiss részvételével. Utóbbi páros azóta távozott a franchise-tól, erről is beszélgettünk hosszasan a Huttcast c. podkasztunk nyolcadik adásában vendégünkkel, Muchichka Lászlóval:

#008 „Ragadjon benned a Wedge Antilles” by Huttcast

A Benioff-Weiss párosról, A mandalore-iról és a galaxis egyik kedvelt pilótájáról is beszélgettünk a Huttcast legutóbbi adásában, amelyben Muchichka László volt a vendégünk.

Az tehát egyértelmű, hogy lesz még Star Wars filmje Rian Johnsonnak, a mikor a kérdéses. Azt egyelőre nem tudni, ki veszi át Beniofftól és Weisstól a 2022 decemberére tervezett Star Wars-filmet, csak annyit, hogy a három kreátor szorosan együttműködött a fejlesztés korai szakaszában. Úgy tudni, Rian Johnsonnak vannak saját filmes tervei, és ő később dolgozna ismét a messzi-messzi galaxisban, mindenesetre mi indítottunk egy Twitter hashtag-kampányt (#RianJohnson2022), amelyben támogatásunkról biztosítottunk egy olyan megoldást, hogy Johnson első filmje jöjjön ’22-ben.

Bence Földi on Twitter

So who will get the December 2022 #StarWars movie, @rianjohnson, #KevinFeige or someone else? We at #HU SW-site #Ziro_hu (@dorsk28) cheer for Rian. So here is a new hashtag, if you agree: #RianJohnson2022

Elárulta azt is, hogy részben Az utolsó Jediket ért internetes kritikák inspirálták új filmje, az Agatha Christie-ihletésű Tőrbe ejtve egyik karakterét: egy fiút, aki gyűlölködő, alt-right tweetekkel árasztja el a Twittert.

„Isten áldjon mindenkit, aki ma fenn van a Twitteren, mert nehét vizeken hajóztok, de csodálatos dolgokat is találhattok közben. Ez utóbbi, amiért még sokan fenn vagyunk, azt hiszem. A Tőrbe ejtve ezzel is foglalkozik, napjaink online kultúrájával. Mindegy, hogy Star Wars-filmet vagy főzőshow-t készítesz, mindegy, mit csinálsz, valószínűleg lesz, aki ordítozni fog veled miatta. Oly módon próbáltuk ezt vászonra vinni, hogy nevethessünk rajta”

– fogalmazott Rian Johnson. A Tőrbe ejtve november 28-án érkezik a magyar mozikba, forgalmazza a Freeman Films. Itt a magyar szinkronos előzetese.

Nyitókép: Rian Johnson a 2017-es Star Wars Celebration Az utolsó Jedik panelbeszélgetésén (Gerardo Mora / Getty Images for Disney)

Legfontosabb posztjaink