Így készült a Baljós árnyak 3.: Jar Jar és a sithek

A Baljós árnyak tavaly ünnepelte megjelenésének huszadik évfordulóját. Ebből az alkalomból a StarWars.com megannyi interjút készített a film leghíresebb alkotóival, akik mai szemmel emlékeznek vissza a produkció létrejöttére. George Lucas mire hivatkozott, amikor Palpatine hatalomra jutásáról kérdezték? Egyebek között erről is szól a Baljós árnyak munkálatairól szóló cikksorozatunk harmadik epizódja.

(Az első részt itt, a második részt itt olvashatjátok.)

Ahmed Best, Jar Jar Binks megformálója:

„San Francisco-ban egy Stomp nevű show-t csináltam, amin Robin Gurland, a Baljós árnyak kasztingjának vezetője is jelen volt. A show után Robin azt kérte, hogy menjek el a Skywalker Ranch-re és hallgassam meg a Star Warsszal kapcsolatos híreket, terveket. Hirtelen meglepődtem, mert nem tudtam, hogy milyen munkálatok folynak a Star Wars háza táján. Mindenki nagyon titkolózott, senki sem beszélt róla, az egészet pletyka szinten kezelték.

Szóval délután elmentem a Skywalkerre Ranch-re. Robin kis irodájában voltam a főépület alagsorában, ahol továbbra sem mondott semmi konkrét dolgot. Kaptam egy csomó különböző forgatókönyvet és improvizálnom kellett. A végén ennyit mondott: „Köszönöm”. Két héttel később ismét hívtak, hogy jöjjek vissza, ezúttal az ILM embereihez és George-hoz.  Visszamentem és egy képernyőfelvétel kellős közepén találtam magam. Még mindig nem mondtak semmi konkrétumot a karakterről. Rám adtak egy ruhát, elkezdtem mozogni benne, közben George folyamatosan irányított.  Nem tudtam, hogy miért kell úgy és annyit mozognom. A mozgásommal kellett színészkednem. A végén George szintén csak ennyit mondott: „Köszönöm”, és kiment a szobából. Ez olyan érzést keltett bennem, hogy „Oké, ez vicces volt. Ha ez minden, akkor legalább jól szórakoztam”.

A következő két hétben a Stomp show-val készültem egy dél-amerikai fellépésre, ám ismét telefonáltak: „Azt akarjuk, hogy szerepelj ebben az új Star Wars filmben.” Ekkor 23 éves voltam.”

Ahmed Best és Jake Lloyd a Baljós árnyak forgatásán (The Indian Express)

George Lucas:

„Minden filmemet személyes ügyként kezelem. Ha nem csak felkérésre dolgozol, hanem te irányítasz az elejétől a végéig, akkor a sajátoddá válik. Nem unalomból csináltam a filmeket.

A Baljós árnyak esetében a film egyik fő mozgatórugója a háttértörténet. El kellett készítenem a történetet arról, hogy a szereplők honnan jöttek, mit és miért csináltak, úgy ahogy azt láthattuk az eredeti trilógiában. Amikor befejeztem A jedi visszatért, sok olyan cselekmény volt, amit nem használtam fel.

A Star Wars eredetileg Darth Vader tragikus életútját mutatta volna be. De ahogy a történet nőtt, három film lett belőle, azonban a hátteret soha nem mutatta be. Úgy gondoltam, hogy fontos elmagyaráznom olyan dolgokat, amik számomra egyértelműek, azonban a közönség számára nem voltak világosak.

 A jedi visszatért követő tíz év alatt rájöttem, hogy az emberek sokszor félreértettek  – ilyen például Anakin származása. Ez jó okot adott a lezárásra.

Nagyon vártam, hogy ismét rendezhessek, mert nagyon sok frusztráló dolog kikerült a képből.  Az előző filmek készítésénél sok csalódottságot okoztak a technikai korlátok.  Mivel itt sok mindent digitálisan oldottunk meg, sokkal inkább tudtam összpontosítani a történetre és egyéb fontos dolgokra.”

Ben Burtt:

„A ’77-ben megjelent első film óriási és egyben kellemes meglepetés volt mindenkinek, senki sem számított rá, hogy kasszasiker lesz.  Emlékszem, akkoriban George azt mondta, hogy egyszer újra belevágunk és kijavítjuk az összes hibát. Azt hittem, csak viccel.  Most lett kész ez a hihetetlenül izgalmas film, ami mindenkit magával ragadott, nem kellene továbblépni?

Tartotta a szavát és évekkel később elkészítettük a felújított változatokat (Special Editions). Ez vezetett az új trilógiához. Izgalmas időszak volt számomra. Alig vártam, hogy hívjon és beszéljen nekem a podrace-ről. Annyit mondott, hogy egy másik filmet készítene és szeretné, ha részt vennék benne.”

A Baljós árnyak korai verziója Qui-Gon Jinn és Obi-Wan Kenobi jedilovagok, valamint Amidala királyné köré épült, akik véletlenül rálelnek egy rabszolga gyermekre, Anakin Skywalkerre. Eközben egy látszólag jelentéktelen bolygót blokád alá vonnak, ami egy sith nagyúr hatalomátvételi tervének része.

George Lucas:

„Mindez olyan háttértörténeteken alapul, mint a Jedi Rend megismerése, a sithek felemelkedése, valamint a Birodalom és a Köztársaság megteremtése. Sok időt töltöttem ezeknek az elemeknek a finomításával és összeillesztésével. Nagyon sok történeti elem adott volt.

Ilyen volt Anakin és a midikloriánok viszonya is, amit eddig nem volt alkalmam elmagyarázni a nézőknek.

Mindenki tudta, hogy a jediknél mester és tanítvány alárendeltség van, de hogy hogyan működnek együtt, miket csinálnak, arról már nem sokat tudhattak meg a rajongók. Még izgalmasabb volt a Sötét Oldal bemutatása, ahol szintén volt egy mester és egy tanítvány. Az ő viszonyukról eddig nagyon kevesen és keveset tudtak. A tanítvány mindig igyekezett legyőzni mesterét, bármi áron. Nem rettennek vissza olyasmiktől, mint az intrika, cselszövés és titkos szövetségek. A Sith Nagyurak sorsa, hogy tanítványuk legyőzi őket, elveszi hatalmukat és tudásukat.

A Baljós árnyakban Palpatine volt az a Sith Nagyúr, aki állva tudott maradni jó néhány tanítványával szemben, mielőtt elárulták volna. Ez valószínűleg a génjeiből fakadt, mindig jobb tudott maradni a kihívóinál.”

Az előzménytrilógia tágabb története – Palpatine császár felemelkedése – történelmi alapokra épül.

George Lucas:

„A Star Wars egyik inspiráló ötletét Richard Nixon amerikai elnök adta. Ő megpróbálta megváltoztatni az alkotmányt, hogy kitölthessen egy harmadik elnöki ciklust. Manapság már mindenki tudja róla, hogy egy gúnyos rosszfiú, aki szörnyű dolgokat művelt. Azonban ezek a dolgok rejtve maradtak és csak sokkal később jöttek rá az emberek, hogy milyen korrupt és becstelen volt.

De ez adta az alap ötletet: »Hogyan romlik és pusztul el a demokrácia?«

Ian McDiarmid mint Sheev Palpatine a Baljós árnyakban (Empire)

Amikor nem egy forradalom pusztítja el – ahogy ez bizonyos esetekben megtörtént – hanem saját magát emészti fel, miközben azt hisszük, hogy egy ideális, szervezett államformában élünk. Vajon az emberek erre szavaznak? Igen erre. Van egy külső veszély, mely lehetővé teszi, hogy a zsarnok átvegye a hatalmat. A lakosság ennek hatására lemond a demokráciáról, és ez a fickó hirtelen elindítja a show-t. Így végül megalakul a Birodalom.

 Ez történt Palpatine-nal. Mindenki azt hitte, hogy kedves fickó. De nem volt az. Ambíciózus politikus és mellette Sith Nagyúr, amiről természetesen hallgatott.  Azt tervezte, hogy átveszi a Köztársaságot. Nem csak egy egyszerű rosszfiú, aki a tervei megvalósítása közben körbeölelgeti az embereket.

Anakinnal más a helyzet, ő kedves és édes gyermek volt, akiből később jedi lett. De  egy jedi nem lehet önző. Szerethetnek, de a másik birtoklásáig nem mehetnek el, mert az emberek szabad lények.  A birtoklás megöli az embereket, sok rosszat okoz nekik. Végül képtelen volt feladni az elveit. Ez szolgáltatja a sötét oldal alapját: az önzőség és a mohóság. Egy Sith Nagyúr mindig meg akar szerezni valamit. És folyamatosan attól fél, hogy nem kapja meg, vagy ha megkapja, akkor elveszíti.  Fél attól, hogy elveszíti azt, amire szüksége van.  Anakint az aggasztotta, hogy elveszti a feleségét. Tudta, hogy meg fog halni. Nem tudta, hogy hogyan menthetné meg a haláltól ezért szövetkezett Palpatine-nal, ezzel is segítve őt a hatalomra jutásban. Elcsábította a sötét oldal. Emlékezzünk vissza, mit mondott Padménak: »Átveszem a galaxist a Császártól, enyém lesz a végső hatalom!« Amire Padme így válaszolt: »Nem az az ember vagy, akihez hozzámentem. Mohó lettél.«”

Erre Luke-nak is volt esélye, de ő nem tette meg…

Cikksorozatunk következő részében a film kultikus eseményeire és szereplőire emlékeznek vissza a készítők.

Nyitókép: Obi-Wan Kenobi (Ewan McGregor), Jar Jar Binks (Ahmed Best) és Qui-Gon Jinn (Liam Neeson) a Baljós árnyakban (StarWars.com)


Fontosabb cikkeink a Baljós árnyak premierjének 20. évfordulója kapcsán:

Legfontosabb posztjaink