Csernák János: A celebek alá vagyunk sorolva

Interjút adott a Magyar Hangnak a színész és szinkronszínész, akit Harrison Ford magyar hangjaként ismer az ország. De más jellegű szerepet is szívesen vállalna.

Mi is hírt adtunk karácsony előtt a Facebook-oldalunkon arról, hogy Csernák János hogyan járt a Skywalker kora díszbemutatójakor. A forgalmazó Forum Hungarytől igényelt jegyet – nem volt automatikus, hogy a film egyik szereplőjének magyar hangja kapjon tikettet –, akik az első sor szélére ültették volna a színművészt és a fiát. Csernák Facebook-posztja alatt Galbenisz Tomasz (C–3PO magyar hangja) is bekommentelte, hogyan járt a forgalmazóval. Csernák János mindezekről később nyilatkozott a 24.hu-nak, de a Magyar Hang hetilap interjúja is e témával kezdődött.

„Nagyon súlyos ellentmondás feszül abban, hogy az ember harmincöt évig csinál valamit mindenki megelégedésére, aztán  mégis szinte félresöprik. És azt gondolják, ezt így megtehetik”  – fogalmazott Csernák János a hetilapban, amelynek friss száma pénteken került az újságárusokhoz. Szavait így folytatta:

„Nem is feltétlenül az én személyem a fontos, hanem hogy vannak, akik tevőlegesen hozzátettek ehhez a filmhez, a Star Wars világához. És ennek ellenére nemhogy azonos szinten lennénk a celebekkel, hanem még alájuk is vagyunk besorolva.”

Az interjú jó részében arról esett szó, hogy miért és miként hagyta ott tavaly az évad közepén az Újszínházat, illetve milyen volt a viszonya a társulatot vezető Dörner Györggyel. Emellett a színművész a szinkronról is beszélgetett Lakner Dáviddal (aki a Ziro.hu vendégszerzőjeként is szokott publikálni). Mint mondta, manapság nem kapnak saját példányt az általuk aláírt szerződésekből, és mindössze egy-két nap alatt veszik fel az anyagot,  ráadásul nem is fizetik meg jól őket mindezért. 

„A szinkron a másodpercek művészete lett, nincs már idő arra, hogy egy hangsúllyal vagy kifejezéssel vacakoljunk”

– fogalmazott Csernák János. De nem volt ez mindig így, elmondása szerint a Star Warsnál és más nagyobb filmeknél a szinkronrendezők nagyon figyeltek arra, hogy a színészek jó munkát végezzenek.  Ezért többször is felvettek egy tekercset, „fércmunkát senki nem adott ki a kezéből”. 

A Lando Calrissian magyar hangjaként is ismert, a közelmúltban elhunyt Gesztesi Károlyról is kapott kérdést Csernák János, aki elárulta, nem is oly rég egy szinkronmunka miatt találkoztak. „Megölelt, mondta, nagyon örül, hogy lát, és hívott, menjek el hozzá, megiszunk valamit, talán még eszünk is, de előtte ugorjunk még el bevásárolni.  Sajnos, nem tudtuk együtt tölteni a délutánt,  mert nekem még volt másik munkám, este pedig mindketten játszottunk. Most már nagyon bánom, hogy akkor, ott nem jött össze.

De bepótoljuk majd, Tobi, csak még egy kicsit várnod kell”

– mondta az interjúban Csernák János, aki elmesélte azt is, nem szeretné, ha beskatulyáznák. A beszélgetést e mondatokkal zárta: „(…) színházasoknak és szinkronrendezőknek egyaránt üzenném, hogy nyugodtan keressenek másféle szerepekhez is, mint amilyenekben előfordulok. Nagy fájdalmam például, hogy kevés vígjátéki szereplehetőség talál meg.  Akkor teljes a színészi pálya, ha mindenfajta szegmensét be tudja járni az ember. És ne azt mondják, hogy ha ő Harrison Ford hangja, akkor már nem is lehet máshogy elképzelni.” 

Nyitókép: Csernák János, Han Solo magyar hangja az Országos Star Wars Rajongói Találkozón, 2018. május 5-én egy analóg fényképen (Földi Bence / Ziro.hu)

Legfontosabb posztjaink