[EBSZ] Így látjuk a Zsivány Egyest öt évvel a bemutató után

Földi Bence: Meh

Lehet, én vagyok túl „contrarian”, de én nem tartom kifejezetten jó filmnek a Zsivány Egyest. A sztorija tét nélküli, a karakterei nem kifejezetten kidolgozottak (ezen az Andor sorozat segíthet majd). Vágás terén van a legnagyobb gondom a filmmel. Minden egyes újranézéskor erősödik bennem az érzés, hogy túl feszesre vágták a filmet, az egyes jelenetek utolsó mondatainál nem is hagynak időt arra, hogy feldolgozzuk a hallottakat, már robogunk is tovább. Vader filmvégi kaszabolása természetesen ikonikus pillanata a messzi-messzi galaxisban játszódó mozgóképeknek, de szerintem a folyosói mészárlást Maul jobban csinálta A klónok háborúja záróévadában. A filmzene ugyanakkor szerintem remek lett, Michael Giacchinóra további Star Wars projektek zenéjét is szívesen rábíznám.

Bede Attila: Kilépett a meseszerű ábrázolásból

Az én meglátásom a filmről igazából nagyon standard. Tetszett! Tízből kb. nyolc rajongó tuti így van ezzel. Engem lenyűgözött az egész (és nem csak Vader kaszabolása). Leginkább azért, mert ez a film (elsőként a vásznon) kilépett az addig megszokott meseszerű ábrázolásból és kaptunk egy kicsit „realistább”, gerillastílusú háborús drámát, ami azért nem semmi. Persze azóta a stíluskísérletek ezer felé elmentek, de ez még máig zseniális. Na meg persze az ikonikus Vader rész – számomra egy sci-fi–horror jelenetsorral ért fel, mikor először láttam. Teljesen ledöbbentem azon, hogy ezt így ebben a formában meg merték lépni.  Persze a történet kiszámítható volt, túl nagy tétje nem volt a dolognak, de a hangulat és a látvány mindenért kárpótolt.  Na meg a zene! Te jó ég! Michael Giacchino stabilan felért John Williams szintjére és 2015-től kezdve szerintem ennek a Star Wars-filmnek a legjobb a soundtrackje. Még Williams mester legutóbbi filmzenéit is felülmúlja véleményem szerint. Összességében ez a film még mindig a legjobbak közt van nálam, még úgy is, hogy ezt is inkább a fanservice adta el, mint mostanában a Lucasfilm minden sikeresebb nekifutását. (Ami nálam néha már negatív szájízt okoz.)

Kajtár Virág: A túlértékelt Star Wars-film

Szerintem a Zsivány Egyes jelenleg talán a leginkább túlértékelt Star Wars-film, de megértem miért. Rengeteg ember számára sikerült visszahoznia a régi Star Wars érzését, azt amit én nem is ismerhetek. Számomra a játékidő fele majdnem teljesen jelentéktelen volt, még úgy is, hogy egy A klónok háborúja szereplőt is viszontláthattam. A sok karakter ez idő alatt nem igazán került közel hozzám, ez alól talán Krennic, Chirrut és K–2SO volt kivétel, pedig a végét erősen arra alapozták, hogy érdekel-e a sorsuk. A film második felét már jobban élveztem, végre kaptam egy remek szárazföldi csatát, láhattam újra a régi trilógiából a kedvenc szereplőmet, Tarkin kormányzót (sokakkal ellentétben itt nem zavart a CGI, bár amúgy is inkább morális gondjaim szoktak lenni az ilyenekkel), és érdekes módon itt kezdett érdekelni maga az osztag is.  A végjáték számomra pazar volt és érzelmes, az addig vezető út pedig többszöri nézésre már érdekesebb, tele jól elhelyezett kikacsintásokkal szinte minden rajongó számára.  A színészek is kiválóan helytálltak az amúgy nagyrészt ismert és vékonyka történetben. Tényleg mindent megtettek, hogy a végén nehezen engedjük el őket, nekem mégis Jimmy Smits (Bail Organa) rövidke, de annál szomorúbb búcsújelenete tette leginkább emlékezetessé a filmet.

Füle Miklós: A film amelyik kinyírta a sith romantikát

Maga a történet nem volt túlbonyolítva, sőt a végkimenetellel is előre tisztában voltunk, mégis az egyik legerősebb mozi lett. Az, hogy ott ért véget, ahol 39 évvel ezelőtt elkezdődött a saga, komoly libabőrt és nosztaligát okozott! Visszakerültem az Alfa moziba, ahol számomra kezdődött a rajongás. Remélem, az Andor sorozat ugyanígy el fog varázsolni!  Nekem ez volt az a Star Wars-mozifilm, ami átvitte a sagát fekete-fehérből szürkeárnyalatosba!  Előtte volt jó és gonosz, most viszont láthattuk, hogy bizony a lázadók is bármire hajlandók a nagyobb jó érdekében. Az egyik legerősebb jelenet volt a filmben, amikor Cassian kivégzi az informátorát, nehogy lebuktassa. Ezt a vonalat erősítette tovább a Saw Gerrera-féle sejt. Saw a Lázadókban is megmutatta, hogy a Birodalom elleni harcban bármi megengedett. A pilóta vallatása szintén a film csúcspontjai közé tartozott.

És itt kell megjegyezzem, hogy  szerintem ebben a filmben hozták össze a legerősebb és legsokrétűbb karaktereket, akiken keresztül minden eddiginél jobban beláthattunk a Lázadás és Birodalom kulisszái közé.  Cassiant, Sawt, Jynt figyelve egyértelművé válik, hogy nem feltétlenül a magasztos eszmék miatt harcolnak, hanem saját érdekeik mentén segítik csak a lázadást. A másik oldalon Tarkinról már a tudtuk a többi platformból, hogy kíméletlen karrierista, aki eltiporja az útjába állókat. Élmény volt nézni harcukat Krennic igazgatóval, ahogy – néha túlvállalva magukat – pengeélen táncolva próbálják kiterjeszteni a hatalmukat egymás ellenében, de tudván, hogy egy rossz lépés a sith-ek miatt az életükbe kerülhet. És ha már a sith-ek: messze a legerősebb jelenet a végén Vader tombolása, ezzel a pár perccel értelmet adtak a Lázadásnak, mert egy ilyen hatalommal szemben nincs más választása az embernek, lázadni kell!

Faragó Dániel: Tátva maradt a szám!

Bevallom, amikor először láttam a Zsivány Egyes első ízelítőjét, nem fogott meg. Azt hittem, ez valami középszerű Star Wars spin-off lesz, feledhető szereplőkkel. Aztán ahogy sorra derültek ki infók a filmről és megláttuk az első előzetest a Halálcsillaggal, csillagrombolókkal, látványos űrcsatákkal, már tudtam, hogy tetszeni fog. A premiervetítésen konkrétan a szám tátva maradt, leginkább a film második felében látottak miatt. Maga a film rendezésileg nem a legjobb, Gareth Edwards inkább ügyes iparos, de a film tempója rendkívül hullámzó lett. Az első fele nagyon elnyújtott, túl sok az új karakter, nincs elég idő mindenkit megismerni és a csapatdinamika sem igazán működik. A történet egy sötétebb, komorabb katonasztori, az atmoszféra engem nagyon megfogott.  Tetszett hogy a készítők igyekeztek bemutatni, hogy milyen lehet a Birodalom uralma alatt nyögni és közben a Lázadók sem mind jófiúk.  Ebben kimagaslik Cassian Andor, aki a legérdekesebb karakter az egész filmben, nem csoda hogy önálló sorozatot kapott. A film ráadásul betekintést ad a másik oldal, a birodalmi bürokrácia harcaiba, ahol Tarkin és Krennic rivalizál az Uralkodó és Vader nagyúr kegyeiért. Ám a filmet nem a történet és a karakterei, hanem a látványa viszi el.

Megkockáztatom, hogy a Zsivány Egyes máig a leglátványosabb Star Wars-film, a scarifi csata annyira elüt a film korábbi részeitől, mintha egy teljesen másik mozit néznénk.

Nagyon látszott, hogy ez személyesen John Knoll szerelemprojektje volt. Az ILM szinte mindent belepakolt a filmbe, amit én gyerekkorom óta látni akartam a nagyvásznon. Ehhez még hozzájönnek Greg Fraser gyönyörű képei és Michael Giacchino remek zenéi. Akik hozzám hasonlóan a Rogue Squadron, Dark Forces, Jedi Knight és hasonló játékokon nőttek fel, azoknak biztosan lenyűgöző volt a film végi űrcsata, amely párhuzamosan zajlott egy szárazföldi ütközettel. A Kék osztag hősies, önfeláldozó tettei példaként lebeghetnek a szemeink előtt, Merrick tábornok és kék X-szárnyúi azóta a kedvenceim. Külön pirospont jár a készítőknek a megannyi utalásért, kezdve a Lázadóktól egészen a KotOR-ig. Vader leszámolása a fináléban hidegrázós volt és remekül átkötötték a jelenetet az Egy új reményhez. Ami viszont kicsit negatív, hogy a film stílusa és hangulata elüt az összes filmtől, kicsit néhol idegen és mivel nem igazán ismerjük a karaktereket, a film végi haláluk is súlytalan, annak ellenére, hogy a film drámai része működik.

És hatalmas kihagyott ziccer, hogy Kyle Katarn egyáltalán nem jelent meg a filmben.

Összességében egy nagyon jó antológiafilm volt a Zsivány Egyes, igazi fanservice volt a számomra, még ha a film dramaturgiája hullámzó is. Abban még reménykedem, hogy a Rogue Squadron (Zsivány osztag) is legalább ilyen látványos űrcsatákat vonultat majd fel.

Kelemen Richárd „Rixon”: Remek utolsó harmad, de az odáig vezető út közepes

Azon ritka állatfajba tartozom, akire habár első alkalommal nagyon nagy hatással volt a Zsivány Egyes (vagy legalábbis a befejezése), visszatekintve egyáltalán nem mondanám, hogy a kedvenceim közé tartozik. Azt nem lehet elvitatni a filmtől, hogy az utolsó 30-40 perc a scarifi csatával, a Vader és Leia-jelenettel a Star Wars egyik legjobb csataszekvenciája, ahol minden alkalommal tűkön ülve várja a néző az eseményeket – még akkor is ha tisztában van a végkimenetellel.  Az odáig vezető út viszont jóindulattal is csak közepes. 

A karakterek és a történések habár rendelkeznek potenciállal, véleményem szerint nem igazán lettek kibontva. Egyik szereplő sem tudott igazán közel kerülni hozzám, talán Chirrut és Baze kivételével, akik azonban túl keveset szerepelnek, főleg Cassian és Jyn párosához képest, akik közel sem annyira szerethetők, vagy érdekesek. A film első kétharmada egész egyszerűen unalmas és vontatott, amitől – ha az egész filmet értékeljük – sajnos nem lehet eltekinteni, legyen akármilyen fenomenális is a harmadik játékrész. Ami viszont kiemelendő pozitívum, hogy számos utalást sikerült elrejteni a Lázadók című animációs sorozatra, ami javította a kánon kohézióját és egy kicsit fűszerezte az egyébként meglehetősen íztelen élményt. Gyakorlatilag egy tökéletes vonal húzható a Lázadók, a Zsivány Egyes és az Egy új remény között, így egy teljes idővonalat kapunk a Szövetség megalakulásáról és fejlődéséről.

Jégh Attila: A nem pozitív lázadók izgalmas újítás

Alapvetően nekem tetszett a film. A (béna) Katalizátor – Egy Zsivány Egyes regénnyel és A lázadás hajnalával kiegészítve jobban átjönnek bizonyos karakterek jellemzői és motivációi, könnyebben megfogható szerintem a szituáció, még úgy is, hogy a történetnek igazából tudjuk mi lesz a vége. Cassian Andor, illetve a radikálisok – mint nagyon nem pozitív lázadók – egész érdekes újítás,  kíváncsi leszek, hogy Andor a sorozatában is egy bármire képes katona lesz-e, mert akkor még a várhatónál is komorabb szériát kapunk.  Chirrut és Baze még ennyi idő és újranézés után is nagyon menő karakterek, ezen nem lehet változtatni.

A film képi világa szerintem még mindig az egyik legjobb az összes film közül, bár a snittek valóban kicsit élesek. Saw belépése a légzésproblémákkal küszködő karakterek közé érdekes adalék a karakterfejlődéséhez, a sok háború és lázongás igen megviselte. Majdnem annyira, mint azokat a lázadókat, akiket a film végén hentelő Vader semlegesített, ami kétségtelenül még mindig a film leglátványosabb pillanata.

Gaál Alexander: Hidat képez a kánonban

A Zsivány Egyes számomra az egyik legautentikusabb Star Wars-élmény, amihez valaha szerencsém volt. Máig emelem a kalapomat a Disney és a Lucasfilm kreatívjai előtt, amiért nem féltek bevállalni egy, a mai elkényelmesedő blockbusterek közt is kőkemény háborús filmet, ahol a jók ugyanolyan mocskosak, mint akik ellen küzdenek. Hiszen egy háborúban senki sem maradhat tiszta, küzdjön bármilyen nemes eszmékért is. De arról se feledkezzünk meg, hogy  a Zsivány Egyes tökéletesen gyúrta egybe az előzménytrilógia és az eredeti történet legjobb elemeit,  ezzel pedig egy olyan hidat képezett a Star Wars-kánonban, melyre azt hiszem, a jövő Star Wars-történeteit illetően is jó példaként lehet majd visszatekinteni.

Kádas István: Íme a „háború” a Csillagok háborújában

George Lucas úgy csinált űrháborús eposzt, hogy különösebben nem érdekelték a csaták. Ami érthető is, hiszen az egész klasszikus trilógia a háborúellenesség, a vietnámi háború elleni tiltakozás szellemében készült. Az eredeti filmek legigazibb háborús jelenete vélhetően nem véletlenül a hoth-i ütközet, mely Kershner, Kasdan és Brackett munkájának is köszönhető.

Lucas háborúkkal kapcsolatos nemtörődömsége az előzménytrilógiában is tetten érhető, már-már bicskanyitogató ebben A sith-ek bosszúja, hogy a grandiózus űrcsata helyett az kapja a játékidőt, hogy Anakin és R2 mit bóhockodik a kullancsdroidokkal. Elsőre a Disney-éra se mutatott ebben nagy változást, Az ébredő Erő végső nagy csatája éppúgy az 1977-ben látott, Halálcsillag elleni támadás újrajátszása, mint a Baljós árnyak hasonló jelenete.

S ekkor jött a Zsivány Egyes.  Végre egy rendes háborús sci-fi. Méghozzá olyan, amiben mind az űrbéli, mind a felszíni ütközet megfelelő súlyt és játékidőt kap,  s nem olyan kusza módon mint A jedi visszatérben. A Zsivány Egyes ebben kiváló: a scarifi és a Scarif körüli jelenetekben. A film eleje valóban vontatott, a történet eléggé spin-off, s  nekem a Vader-féle kaszabolás se jött igazán át,  de végül kárpótol ezekért Raddus admirális, Merrick tábornok, a Kék osztag és a többiek. Mindemellett ugyancsak kiemelném a film Erővel kapcsolatos mondanivalóját:

ha hiszel, te is képes vagy nagy dolgokra (mint Chirrut), nem csak a szuperhős-űrvarázslók.

Az EBSZ (Egy bizonyos szemszögből) sorozatunk további cikkeit itt éred el.