Vendégszerzőnk, Szedlák Ádám Zoltán megírta, hogyan vélekedik arról, hogy a Csillagok háborúja rajongói legutóbb Kelly Marie Trant késztették arra, hogy törölje az Instagram-lábnyomát.
A fantasztikus irodalom rajongói egy metrikus tonna tévképzettel élnek együtt már évtizedek óta. Olyasmikkel, hogy a sci-fi a jövőről szól, a Star Wars SF-nek számít, vagy hogy a jövőben vagy idealizált környezetekben játszódó olvasmányaink miatt valahogyan jobb emberek vagyunk másoknál. Mára ezeket kivétel nélkül megcáfoltuk. Az utolsót az elmúlt évek során folyamatosan, egyre ocsmányabb módon.
Az aktuális hír – ha valaki esetleg azért jár ide – egyszerű: Kelly Marie Trant – aki Az utolsó Jedik Rose nevű karakterét alakította – addig cseszegette a fanok egy része, amíg a színésznő nem törölte az Instagram-fiókjának tartalmát. Tran nincs egyedül, több színésznek, forgatókönyvírónak, írónak vannak sztorijai vállalhatatlanul viselkedő rajongókról.
A reakciót is meg lehet fogalmazni egyszerűen:
más embereket zaklatni szar alakság. Nincsen rá magyarázat vagy mentség.
Az okok felfejtésénél mégis gyakran előkerülnek olyasmik, hogy a célpontul kiszemelt figura elrontotta a Star Warst (Rian Johnson, rendező), „összenőzte” a galaxist (Kelly Marie Tran vagy épp Laura Dern), esetleg fekete (John Boyega), és hát mi az, hogy ezt Landóval nem pipálta ki egy életre a sorozat. Ez a fajta szűklátókörűség nem csak a Star Wars fandom egy részére jellemző. Majdnem ragnarököt okoztak a Marvel-rajongók, amikor szembesültek azzal, hogy Idris Elba fogja játszani Heimdallt, a Bifröst híd őrzőjét.
A támadások mellett a rasszizmus és a szexizmus mellett még valami rejtezik. Az a fajta rajongói hozzáállás, amely a művet saját tulajdonának, felségterületének tekinti.
Nagyon tágan értelmezve a Star Wars mindenkié.
Azé is, aki jobb dolga nem lévén, betéve tudja a filmeket, és azé is, aki egy Happy Meal menü dobozán látta, hogy valami plüssmackók motoroznak az Endoron.
Szűken értelmezve a Star Wars a Disney-é,
ami egy iszonyatosan ügyes, profi folyamatokkal rendelkező gyár. És még nem fejtette meg teljesen, hogyan kell üzemszerűen Star Wars-filmeket gyártani. Félni nem kell, rá fog jönni, még az Egy új remény sem egy Mona Lisa, hogy egyedi legyen és megismételhetetlen.
A Disney-vel még valami jött: a cég tudja, hogy a lehetséges fogyasztók fele nő, egy részük meleg, más részük fekete, latin, ázsiai és még permutációk is vannak. Nagyobb cég annál, mint hogy megengedhesse magának, hogy csak a magukat igazi rajongóknak tartó kis csoportnak csináljon filmet. Fel lehet háborodni azon, hogy ez politika vagy ideológia, de lássuk be, hülyén veszi ki magát szembehelyezkedni azzal a világnézettel, ami „a többi ember is ember” félmondattá desztillálható le. Inkább restellnivaló akad itt, mi az, hogy senki nem verte az asztalt, hogy az egyetlen számottevő Star Wars-mű, amiben tényleg idegenek tömegei jutnak komolyabb szerephez, az a Knights of The Old Republic? (Amit amúgy a Mass Effect úgy ver hülyére a saját pályáján, hogy öröm nézni.) Ráadásul az egészet rövidre lehet zárni már ott, hogy a Disney számára ez lehet simán üzlet is. Több mozijegy, több csubakkás nagykóla, több plüssdroid.
A végére maradt még egy témánk, ha már ilyen szépen eltemettük a régi fanságot. Az a hozzáállás, amely a művek újraolvasását, újranézését nem az új értelmezési lehetőségek keresése miatt tartja fontosnak, hanem az apró részletek megtalálása, ezáltal a vélt geekségi mérőszám növelése miatt, szintén halott.
Eleve nehéz kultúrtermékek egy csoportját kizárólag az imádat tárgyaként és egyben egy világméretű kvíz alapjaként kezelni. Másrészt valójában semmit nem mond el az emberről.
Az elhivatottság kifejezésének, a rajongás megélésének számtalan módja van. Aki egy film megnézése után otthon fanfictiont ír, aki valamelyik játék után cosplayezni kezd, az is ugyanolyan fan, mint a kvízgyőztesek.
Vigasztaló szavak? Nem nagyon vannak. A zaklatási ügyekkel, a véget nem érő hangos panaszkodással, a régen minden jobb volt hamis nosztalgiájával többet árt magának a fandom, mint bármi másnak. Nem lesz egyszerű átlépni az eddig káros gyakorlaton. Nem egyszerű új identitást konstruálni cserepekből. Más út viszont nincsen.
A fandom egy része most épp egy kocsmaasztalnál ül részegen, szakítás után és félhangos megjegyzéseket tesz a nőkre, és pár vendégben már felmerült, hogy finom utalásképpen nem ártana elővenni a blasztereket.
