Rey karaktere mögött nem a feminizmust kell látni. Az utolsó Jedik visszatért a klasszikus trilógia hősfelfogásához.

---

Felelős magyar állampolgárként – és a Magyar Nemzet egykori újságírójaként – hiszek a sajtó pluralitásának fontosságában, így minden tiszteletem és szimpátiám a Heti Válasz újságíróié. (A hetilap a mai napon jelent meg utoljára nyomtatásban). Azonban az nem nagyon szokott jól elsülni, amikor témaként a Csillagok háborújához nyúlnak (igaz, Az ébredő Erőt megelőző 2015 decemberében megjelent cikkük jól sikerült munka – és nem csak azért, mert engem is megszólaltattak benne).

Ezúttal Laky Zoltán írt arról, hogy az új filmeket milyen – részben jogos – kritikák érik, egyebek közt amiatt, hogy a társadalmi sokszínűséget, toleranciát propagálják. A kissé se-füle-se-farka jellegű (vagy csak én nem értettem meg eléggé 🙂 ) írásban Laky Zoltán helyesen jegyezte meg, hogy a Solo: Egy Star Wars-történet egyik fontos mellékszereplője,

Lando Calrissian pánszexualitására vonatkozó utólagos alkotói nyilatkozatok inkább belemagyarázásnak számítanak, hiszen a vásznon nincsen ennek egyértelmű jele.

(Ugyanakkor a szerző azt írta, múlt héten mutatták be itthon a Solót, holott ez két hete történt meg.) Szintén jó megállapításnak tartom, hogy a nők térnyerése miatt például Az utolsó Jedik kapcsán fanyalgó férfi rajongók ugyanolyan logika mentén háborognak, mint a feministák szoktak. Majd hozzátette: „a film valóban túltolta a feminista sulykolást”, példaként pedig Holdo admirálist és Rose karakterét hozta fel (ezen pontokba nehéz belekötni). Emellett azonban Rey-t is megemlítette. Lássuk, mit ír Laky Zoltán:

„George Lucas egyik példaképe Joseph Campbell, az összehasonlító vallástörténet és irodalomelmélet óriása volt. Campbell Az ezerarcú hős című könyvében mutatta be, hogyan jelenik meg kultúráktól és koroktól függetlenül az emberiség történeteiben a hős jungi archetípusa – ő monomítosznak nevezte ezt az örök történetet. A hőst valamilyen rendkívüli esemény kiemeli hétköznapi környezetéből, belső és külső akadályokat kell leküzdenie, de egy bölcs tanító segítségével szert tesz azokra a képességekre, amelyek segítségével végül leküzdi a gonoszt. Ezt az utat járta be az eredeti trilógia hőse, Luke Skywalker. Voltak korlátai és félelmei, és ezeket a Jedi-mesterek, Obi-Wan Kenobi és Yoda segítségével győzte le. Az új trilógia hőse, Rey letér az útról. Amikor megérkezik az immár idős remeteként élő Luke szigetére, már nincs szüksége az »öreg fehér férfi« útmutatására. Jó pilóta, leleményes szerelő, félelmetes fénykardforgató, bátran szembeszáll a sötét oldallal. Sőt, ő hozza vissza depressziós mestere életkedvét. Nem kell legyőznie magában semmit, nincsenek korlátai, és e mögött nem nehéz azt a korszellemet látni, ami rátermett, »erős« női karaktereket követel. És lelkesen ünnepelte a Disney-t, hogy Rey személyében ilyen főhőst alkotott. A monomítosz meg mehet a levesbe.”

Hogy is mondja Luke Az utolsó Jedikben? „Minden egyes szavad tévedés.” Ez persze nyilván túlzás, de szerintem Laky Zoltán tévesen látja Reyt. Kezdjük azzal, hogy nem igaz, hogy Rey minden képesség birtokában volt és nem kellett tanulnia semmit Luke-tól (erről a folyamatról szólt a film durván egyharmada!), nem kellett legyőznie semmit (szüleinek kiléte homályba vész, emiatt fél és bizonytalan), hogy remek fénykardforgató (nem hiába tanulja ezt is az Ahch-Tón). Ami azonban meglátásom szerint még komolyabb melléfogás, az az, hogy Rey karaktere mögött a feminizmust látta a szerző.

Még a télen elkezdtem írni egy cikket Az utolsó Jedik politikájáról, de még mindig nem fejeztem be, azonban ennek egy részlete ide illik, ezért idézem:

„a Csillagok háborúja konfliktusai mögött egytől egyig gazdasági egyenlőtlenségek állnak: a mindenkori ellenálló mozgalmak, azaz a szeparatisták, a lázadók és az Első Rend is azért küzdött saját bevallása szerint, mert az éppen regnáló rendszer elnyomta és kihasználta bizonyos bolygórendszereket. […] Mindezek többnyire ki nem mondott, vagy könyvekben elrejtett konfliktusok, ám Az utolsó Jedikben filmvásznon is látni az egyenlőtlenséget. […]

Valamelyest kötődik az osztályharc kérdéséhez Az utolsó Jedik központi témája, miszerint nem fontos az adott ember származása, nem kell Skywalkernek lenni ahhoz, hogy képes legyen nagyon jól, vagy csak éppen hogy használni az Erőt. Sőt, Jedinek sem kell lenni ehhez, ahogy ezt Luke Skywalker meg is jegyzi. Ez szembemegy mindennel, amit eddig a Csillagok háborúja univerzumáról tudtunk. Eddig a legfontosabb politikai pozíciókat mind szenátusi tagok, arisztokrata családok leszármazottai, királynők, hercegnők töltötték be, a Lázadókat vezető Organák és Mothmák pedig nem forradalomban, hanem restaurációban gondolkodtak, vissza akartak térni a régebbi rendhez. Mindezeken az új trilógia sem változtat nagyban, hiszen az Organa-család, a Holdo-család és a Huxok is komoly befolyással bírtak a korábbiakban is, az Első Rend pedig a birodalmi berendezkedéshez térne vissza. A galaktikus szellemi elitnek számító Jedik esetében az előzménytrilógia midikloriánjai óta úgy tűnt, csak azok lehetnek igazán remek erőhasználók, akiknek a vérében magas e mikroorganizmus koncentrációja. A mostani trilógia egyik főszereplőjének ereiben is Skywalker-vér csörgedezik, éppen ezért volt fontos reveláció, hogy Reynek viszont »senkik« voltak a szülei – már ha igaz. Ezzel a Csillagok háborúja univerzuma visszatér az Egy új remény mondanivalójához: ahhoz, hogy a galaxis bármelyik szegletéből érkezhetnek a hősök, olyan személyek, akiknek ugyan nem lenne dolguk, de azért csak megmentik a világot.”

Azaz Az utolsó Jedik nemhogy leszámolt a klasszikus trilógia hősfelfogásával, hanem éppen ahhoz tért vissza.

A film nem azt mutatja be, hogy egy képzetlen nő simán lekörözhet bárkit csak azért, mert nő. Abban azonban igaza volt a szerzőnek, hogy Leia klasszikus trilógiában látott tettei sokkal kevésbé izzadságszagú megnyilvánulásai a feminizmusnak, mint amit az új trilógiában tapasztalhattunk. Más kérdés, hogy egy képalában sikerült elszúrni Carrie Fisher nevét. Emellett az utolsó félmondat – „az új filmekben, a Solo kivételével, nyomokban sem jelent meg románc a tökéletes női és a botladozó férfi szereplők között” – sem igaz, hiszen Finn és Rose között is elkezdett kibontakozni valami.

Kár azért, hogy a Válasz.hu cikke úgy sikerült, ahogy, mert izgalmas téma az aktuális társadalmi trendek Star Warsban való megjelenése, valamint az, hogy ennek milyen a visszhangja. Mi is foglalkozunk még a jövőben ezzel a kérdéskörrel a Ziro.hu-n.

Te mit gondolsz? Írd meg kommentben! ↓↓↓