Portálunk gyakran foglalkozik a Star Wars különféle megközelítéseivel, legyen az politikai, politikatörténeti, közgazdasági vagy más nézőpont. Ezúttal a klasszikus trilógia konfliktusa, a Galaktikus Polgárháború konfliktuselméleti megközelítését olvashatjátok vendégszerzőnk, Kelemen Richárd tollából, akit legtöbben Rixon néven ismerhettek a YouTube-ról, de podkasztunk, a Huttcast vendége is volt már.
Írta: Kelemen Richárd
A Star Wars talán a világon a legnagyobb rajongótáborral rendelkező franchise. Az 1977-es Csillagok háborúja megjelenése óta egy teljes univerzum épült ki e filmek köré, melyek történetei immáron több mint 4 évtizede szórakoztatnak kicsiket és nagyokat egyaránt. Mindennek a kiindulópontja az eredeti trilógia. Ebben megismerhetjük a legendás trió, Luke Skywalker, Han Solo és Leia hercegnő elkeseredett harcát a Lázadók élén a borzalmas, diktatórikus Birodalom ellen. Természetesen ennek a háborúnak, az úgynevezett Galaktikus Polgárháborúnak a története az évek során jelentősen kibővült. Ebben az írásomban egy tudományosabb megközelítésben, konfliktuselméleti szempontból kívánom elemezni ezt a bizonyos konfliktust.
A Galaktikus Polgárháború gyakorlatilag egy ideológiai konfliktus.
Miután Sheev Palpatine főkancellár kiadta a 66-os parancsot, ezzel megbuktatva a Jedi Rendet, és beteljesítve sithek évezredes tervét, kikiáltotta az Első Galaktikus Birodalmat, ami átvéve a Köztársaság helyét egy – habár az elején látszólag demokratikus alapokon szerveződő – alapvetően diktatórikus berendezkedés volt. Ennek élén nem más állt, mint ő maga, miután a Szenátusban megtette saját magát Uralkodóvá. Vele szemben álltak a köztársaságpárti szenátorok, például Mon Mothma, vagy Bail Organa, akik a demokrácia hívei voltak, és ezt szerették volna visszaállítani. Ebből az eleinte politikai jellegű konfliktusból alakult ki végül egy galaxis-szintű háború.
A következőkben a két oldalt, és az azokon belüli konfliktusokat vizsgálom meg.
A szembenálló felek – 1.: A Galaktikus Birodalom
A Birodalmon belül a legalapvetőbb konfliktust az jelentette, hogy milyen módon lehet ezt a hatalmat megtartani, és megszilárdítani. Palpatine császár a félelmet akarta felhasználni erre a célra, mondván, hogy az egyszerű polgárok nem fognak lázadozni, ha fegyvert tartanak a fejükhöz. Ezt a célt szolgálták a klónoknál rosszabbul kiképzett, rosszabb minőségű felszerelést használó, és olcsón „előállítható”, besorozott katonák, a rohamosztagosok is.
Ám szükség volt valamilyen hatékonyabb eszközre is, amivel el lehet rettenteni bárkit attól, hogy lázadozni kezdjen. A sitheknél nagy hagyománya volt a kyberalapú szuperfegyverek használatának, ahogyan azt például a Malachoron is láthattuk a Star Wars: Lázadókban. Palpatine éppen egy ilyet képzelt el, méghozzá egy bolygópusztító fegyver formájában, amit később Halálcsillag néven ismertünk meg. Habár a harci állomás tervrajzai már a Klónháborúk alatt elkészültek, magát a fegyvert Galen Erso tervezte meg, Csillagpor projekt kódnév alatt. A projektet Krennic igazgató és Tarkin nagymoff felügyelte, akik mindketten magukénak akarták tudni a vezető pozíciót, és bezsebelni az ezzel járó elismerést. Emiatt kettejük között is kialakult egy konfliktus, amit végül Krennic igazgató scarifi halála döntött el.
Még nagyobb konfliktus alakult ki azonban a Csillagpor projekt szükségessége körül, mikor egy ranglétrát megmászó tiszt, Thrawn főadmirális előállt a saját projektjével. Ő úgy gondolta, hogy a biztonságot nem egy darab, nagyon erős fegyverrel lehetne igazán hatékonyan fenntartani, hanem egy ütőképes hadsereggel. Ennek érdekében megalkotta a TIE Defender névre keresztelt vadászgépet, ami mind manőverező-képességében, mind tűzerejében felülmúlta a korábban használt TIE-vadászokat. Emellett elhárítópajzzsal és hiperhajtóművel is rendelkezett, amivel a normál TIE-vadászok nem voltak felszerelve. Ezt a projektet támogatta a Császár jobb keze, maga Darth Vader is, aki repült ilyen hajóval, és igencsak elégedett volt annak harci képességeivel.Meg is kezdődött a hajó tömeggyártása a Lothal bolygón, azonban Krennic és Tarkin hatalmi játszmáinak köszönhetően az erre a projektre fordított források java részét átirányították a Csillagporhoz. Emellett Thrawn admirális eltűnt a Lothal felszabadításakor, ami végképp bukásra ítélte ezt a projektet. Véleményem szerint, ha ezt a projektet valósítja meg a Birodalom, és nem a Halálcsillagra használják fel a forrásokat (KÉTSZER), hanem minden Csillagrombolót TIE Defender vadászokkal látnak el, akkor bizonyosan nem győzhetett volna a Lázadás, hiszen ezek a hajók olyan jó pilóták képességeit is igencsak próbára tették, mint például Hera Syndulla.
A szembenálló felek – 2.: A Lázadók Szövetsége
Ahogyan korábban említettem, a lázadás kiindulópontját azok a szenátorok jelentették, akiket felháborított a Birodalom megalakulása, és el akarták távolítani Palpatine-t a vezetői pozíciójából, hogy visszaállítsák a demokráciát. Eleinte a Szenátusban próbálkoztak a politika erejével javítani a helyzeten, de ez reménytelen volt, ezért elkezdtek katonailag szervezkedni.
Először kisebb, egymástól független sejteket hoztak létre, Bail Organa például a Craiten rendezett be egy katonai támaszpontot, melyet később Az utolsó Jedik című filmben is láthattunk, akkor már elég leharcolt állapotban. Ilyen sejt volt a Szellem nevű hajó legénysége is, a Lázadók című animációs sorozat főhősei.
Ezeknek a sejteknek eleinte az volt a célja, hogy kisebb károkat okozzanak a Birodalomnak (például az ellátóláncban), és ezzel akadályozzák a gépezet működését.
Ezek a sejtek később egyesültek, és így jött létre a Szövetség a Köztársaság Visszaállítására, vagy röviden a Lázadók Szövetsége. Ám nem mindenki hitt ezekben a finom eszközökben. Saw Gerrera és a partizánjai súlyos terrorcselekményeket hajtottak végre a Birodalom ellen, melyeknek célja az volt, hogy egyszerre minél nagyobb kárt okozzanak, nem törődve a járulékos veszteségekkel. A Szövetséget alapító szenátorok természetesen ezekkel az eszközökkel nem értettek egyet, így Saw Gerrera és csapata kimaradt az összefogásból. Később maga Gerrera is életét vesztette a Halálcsillag első bevetésekor a Jedhán, a csoportjának utolsó tagjait pedig a yavini csata után az Inferno Osztag semmisítette meg.
A Galtung-féle konfliktusháromszög
Ezzel gyakorlatilag felvázoltuk az alapvető szembenállást, és az oldalakon belüli konfliktusokat. Ezután szeretném elhelyezni a konfliktus különböző elemeit a Galtung-féle konfliktusháromszög ábráján. Ennek a három csúcsa a felek viselkedését vizsgálja a konfliktus egyes részei során, és Galtung szerint ezek a bizonyos fázisok a konfliktus végéig folyamatos, körkörösen ismétlődnek. Nézzük hát meg a Galaktikus Polgárháború kialakulását Galtung ábrájának segítségével.
A háromszög csúcsán helyezkedik el az ellentmondás. Ez a Galaktikus Polgárháború esetében, ahogyan korábban is említettem, egy ideológiai ellentét, míg a Birodalom a félelemmel akarja megtartani a központosított, diktatórikus hatalmát, addig a Lázadók a Köztársaságot, a szabadságot akarják visszaállítani. Ezután következik a háromszög bal alsó csúcspontja, a hozzáállás. A köztársaságpárti szenátorok eleinte törvényes eszközökkel próbálják érvényesíteni az akaratukat, a törvényhozó testületnél, a Szenátusnál. Ezzel szemben a Birodalom egyből az erőszak eszközéhez nyúl, és megkezdi egy szuperfegyver építését, ami képes egy egész bolygót elpusztítani, ha erre van szükség. Látván, hogy semmit nem tudnak tenni a törvényes eszközök segítségével, a szenátorok titokban elkezdenek félkatonai szervezeteket létrehozni. Ezzel el is érkezünk a háromszög harmadik csúcsához, ami nem más, mint a viselkedés. A Birodalom, látván a lázadók szervezkedését, beveti az elkészült Halálcsillagot a Jedhán, elpusztítva a Jedi Rend egykori szent városát. Ez már arra ösztönözte a lázadókat, hogy egyesítsék erőiket ez ellen a szörnyű fegyver ellen, és megtörténik az első egységes támadás a Birodalom ellen, melynek célja a Halálcsillag terveinek megszerzése volt a Scarif bolygón. Ezzel kirobbant a nyílt háború a két fél között.
Az eszkalációs és de-eszkalációs görbe
A továbbiakban a konfliktus menetén fogok végigmenni egy másik modell, az úgynevezett konfliktus-eszkalációs és de-eszkalációs görbe segítségével. Ennek a modellnek az első 3 elemét, a különbözőséget, az ellentmondást, és a polarizáltságot a korábbiakban már kiveséztük, azonban mielőtt a háborúra térnénk rá, az erőszak fázisáról ejtenék még egy pár szót, a Star Wars: Lázadók animációs sorozat kapcsán.
A Galaktikus Polgárháború során az erőszak alkalmazására mindkét féltől lehet példát mondani. Erre véleményem szerint a legjobb példa Thrawn főadmirális törekvése a Phoenix csoport felszámolására. Ezt azért nem sorolom a háború fázisához, mert nem a Birodalom egésze csapott össze a Lázadók Szövetségének egészével, pusztán egy kis csoport elleni megsemmisítő akció volt. Az atolloni csatában Thrawn sikeresen megsemmisítette a csoport itteni bázisát, azonban a Bendunak köszönhetően a lázadók sikeresen el tudtak menekülni. Ezután válasz is érkezett a lázadók részéről, mégpedig abban a formában, hogy megsemmisítették a lothali TIE Defender gyárat, és kiűzték a birodalmi erőket a bolygóról. Ezen akció során Thrawn admirális is eltűnt Ezra Bridger társaságában, és azóta sem tudjuk, hová kerültek. A lázadók ezzel végleg megásták a TIE Defender projekt sírját, így nem maradt más eszköz a Birodalom kezében, mint a Halálcsillag, ami ekkoriban már majdnem teljesen működőképes volt.
Most viszont rátérhetünk az eszkalációs modell következő részére, a háborúra.
A háború
A nyílt háború a két fél között, ahogyan korábban is említettem, a Halálcsillag első bevetése után, a scarifi csatával kezdődött el. Jelentős veszteségek árán, az összes felszíni egység megsemmisülésével, de sikerült megszerezni az itteni adatbázisból a Halálcsillag titkos tervrajzait, amit eljuttattak Leia hercegnőnek. Habár a terv elég kalandos utat járt be, végül eljutott a Szövetséghez a Yavin 4-re, és azok kielemzése után meg is találták a fegyver gyenge pontját, ami egy hőelvezető-nyílás volt, amit a tervező Galen Erso szándékosan épített bele a fegyverbe. Végül a yavini csatában Luke Skywalker sikeresen megsemmisítette a harci állomást, így a Szövetség zsinórban másodjára is győzelmet tudott aratni a Birodalom ellen.
Ezután több sikert is el tudott érni a Lázadás, illetve veszteségek is érték őket. Ezeket az eseményeket elsősorban a Marvel fősodros Star Wars képregényeiből ismerhetjük meg. Ezek közül a legjelentősebb események a Mon Calamari flotta összegyűjtése, ami később a Szövetség flottájának a gerincét képezte, valamint a Mako-Ta bázis és az újonnan szerzett flotta egy részének megsemmisülése voltak. A következő fontos mozzanat az volt, hogy a lázadóknak új bázist kellett keresniük, hiszen a Yavin 4-en, a massassi templomokban létesített támaszpont lelepleződött. Az új bázist az Anoat-szektorban elhelyezkedő Hoth bolygón rendezték be végül, amelyen a zord körülmények miatt semmilyen civilizáció nem alakult ki, így arra számítottak, hogy a Birodalom nem fogja őket itt keresni.
A Birodalom ezután két fontos intézkedést tett. Először is megkezdődtek a Második Halálcsillag építési munkálatai, amely az előző veszteségét pótolta volna, az előző harci állomás gyenge pontja nélkül. Emellett a galaxis különböző területein kutaszdroidokat vetettek be, hogy megtalálják a Szövetség új támaszpontját. Egy ilyen kutaszdroid eljutott a Hoth bolygóra is, így az új titkos bázis lelepleződött. Éppen csak azután, hogy a lázadók berendezkedhettek, tovább is kellett állniuk.
Azonban időközben a Birodalom megérkezett. A támaszpont pajzsgenerátorral volt felszerelve, így orbitális bombázással nem próbálkozhattak, muszáj volt felszíni csapatokat bevetni. Így hát kezdetét is vette az ikonikus hothi csata, melynek során habár a lázadók súlyos vereséget szenvedtek, és menekülésre kényszerültek, a csapatok jelentős részét sikerült kimenekíteniük.
A háború következő legfontosabb mozzanata ezután egyértelműen az endori csata volt, amely egyben a legnagyobb fordulópontot is jelentette a konfliktus során.
A lázadók még mindig a sebeiket nyalogatták, mikor tudomásukra jutott a Második Halálcsillag létezése. A fegyver építésének munkálatai már a végéhez közeledtek az Endor rendszerben, illetve az is kiderült, hogy az Uralkodó személyesen felügyelte a munkálatokat, tehát a harci állomás fedélzetén tartózkodott. Mon Mothma szavaival élve, nem egy bothan halt meg ezekért az információkért. .
Mivel az épülőben lévő harci állomást egy, az Endor bolygó erdővel borított holdjáról sugárzott energiapajzs védte, ezért egyszerre kellett légi és felszíni támadást indítani. A felszíni támadást Han Solo tábornok vezette, és a célja a pajzsgenerátor megsemmisítése volt, míg az űrben Lando Calrissian tábornok és Ackbar admirális vezette a támadást, melynek célja bejutni a Halálcsillag belsejébe és felrobbantani annak főreaktorát. Mint utólag kiderült, Palpatine engedte, hogy információk szivárogjanak ki a lázadókhoz, egyebek között arról, hogy a szuperlézer még nem működőképes. Ez azonban nem volt igaz, a fegyver nagyon is működőképes volt, és az egész egy csapda volt, hogy a teljes lázadást egyszerre semmisítsék meg („IT’S A TRAP”). Azonban az Endor holdjának őslakosai, az ewokok segítségével a felszíni csapatoknak sikerült felrobbantani a pajzsgenerátort, majd Lando Calrissian az Ezeréves Sólyom fedélzetén sikeresen megsemmisítette a Halálcsillagot, és habár azóta tudjuk, hogy
Palpatine áttranszferálta a tudatát az Exegolra, egy klóntestbe, annak már erre a háborúra nem volt kihatása, az eredeti Uralkodó életét vesztette, és a Birodalom elvesztette a vezetőjét.
Ám ezzel a háború még nem ért véget. A politikai vezetés Palpatineról Mas Ameddára szállt át, aki azonban a coruscanti irodájába zárkózva imádkozott az életéért, így sok hatást nem gyakorolt az események folyására. Amint lehetősége nyílt rá, lemondott a hatalmáról. A katonai vezetés egy Gallius Rax nevű flottaadmirálishoz került át, aki megalkotta az úgynevezett Árnyék Tanácsot, ez irányította a továbbiakban a Birodalom maradékát, és teljesítette a Palpatine által hátrahagyott hírvivő droidok utasításait, többek között a Parázs hadműveletet is. Ám Gallius Rax a háttérből tevékenykedett, a „kirakat vezető” Rae Sloane admirális lett.
Eközben a másik oldalon megalakult az Új Köztársaság, melynek első kancellárja Mon Mothma lett. Alapvetően azt az elvet vallotta, hogy amint legyőzik a Birodalom maradékát, és sikerül lezárni a háborút, demilitarizálni kell, hogy a galaxis azt érezze, nem tart senki fegyvert a fejéhez, és ez már egy másfajta kormányzat. Utólagosan természetesen el lehet mondani, hogy az nem volt jó döntés, hiszen az Új Köztársaság szinte teljesen védtelen volt a későbbi Első Renddel szemben.
Fegyverszünet, normalizálódás
Az új kormányzat meg is próbálkozott az eszkalációs görbe következő lépcsőfokával, a fegyverszünettel, és a megbékéléssel. Rae Sloane a Chandrilára érkezett, ami az Új Köztársaság első új központja lett (bizonyos időközönként változtatták a központot, Az ébredő Erő idején a Hosnian Prime volt az), hogy aláírjon egy békeszerződést, ami véget vetett volna a háborúnak. Azonban ez egy csel volt, és az ünnepség merényletkísérletbe fordult át Mon Mothma kancellár ellen. Ez természetesen sikertelen volt, és a harcok tovább folytatódtak.
Miután Gallius Rax jelentősen átszervezte a Birodalom hadseregét, többek között azzal, hogy fanatizálta a katonákat, a Jakkun kezdte meg a flotta összegyűjtését. Erről tudomást szerzett az Új Köztársaság, és megkezdődött a Galaktikus Polgárháború utolsó nagy ütközete, a jakkui csata.
Ennek során a Birodalom hadseregének jelentős része megsemmisült, és Gallius Rax is életét vesztette. Ezáltal az új vezető most már ténylegesen Rae Sloane lett, aki a Thrawn admirális által készített térképek segítségével az Ismeretlen Területekre menekítette a Birodalom maradékát.
Ezzel habár beköszöntött a béke, és eljutottunk a normalizálódás fázisába az eszkalációs és de-eszkalációs görbén, valójában hamis békéről volt szó. A konfliktus nem oldódott meg, csak a szőnyeg alá lett söpörve. A megegyezés a megbékélés fázisa nem következett be, így a konfliktus továbbra is fennállt, csak az egyik fél a sebeit nyalogatva próbált valami újat, jobbat létrehozni abból, ami megmaradt belőle, míg a másik – tudomást sem véve erről – élte tovább az életét, hiszen végre sikerült elérnie az elsődleges célt, visszaállítani a demokráciát a galaxisban. Éppen emiatt a felelőtlenség miatt tudott a Birodalom végül három évtizeddel később Első Rend néven visszatérni az ismert a galaxisba, és volt képes lesöpörni a galaxis színéről az Új Köztársaságot, melyért annyian harcoltak éveken keresztül.
Azonban ez már egy másik háború története. A jakkui csatával a Galaktikus Polgárháború végéhez értünk. Remélem új perspektívába tudtam helyezni így a történetet, melyen annyian felnőttünk, és ti is tanultatok esetleg belőle valamit.
A témából videót is készítettem, amely itt megtekinthető:
